Irodalmi Szemle, 1969
1969/1 - Kundera, Milan: Szimpozion
Alžbeta szerette őt; vétkes abban, hogy ezt nem tudta; vétkes, mivel nem törődött vele; vétkes. Egy hajszál választotta el attól, hogy majdnem embert ölt. A főorvos elmélete Miközben Flajšman önfaggató töprengésbe merült, a főorvos, Havel és a doktornő visszatért az inspekciós szobába, s a bor valóban nem ízlett már nekik; egy ideig hallgattak, majd Havel felsóhajtott: „Ugyan mi mehetett ennek az Alžbetának az agyára.“ „Csak semmi érzelgősség, doktor“, szólt a főorvos. „Ha valaki ilyen marhaságot csinál, óvakodom, nehogy meghatódjak. Különben, ha nem szegte volna fel maga is csökönyösen a fejét, és már rég elintézte volna vele azt, amit nem szégyell minden más nővel elkövetni, elmaradhatott volna ez az eset.“ „Köszönöm, hogy az öngyilkosság okává nevezett ki“, mondta Havel. „Legyünk pontosak“, válaszolt a főorvos, „nem öngyilkosságról, hanem öngyilkossági demonstrációról beszélhetünk, amely úgy készíttetett elő, hogy a katasztrófa be ne következzék. Kedves doktor, ha valaki meg akarja mérgezni magát, az mindenekelőtt bezárja az ajtót. S nemcsak azt, hanem szépen eltömi a réseket is, hogy a gázt a lehető legkésőbb vegyék észre. Csakhogy Alžbeta nem a halálra, hanem magára gondolt. Isten tudja, hány hete örült már, hogy ma magával lesz éjjeli ügyelete, s mindjárt az est kezdetén minden szégyenkezés nélkül magára irányította a figyelmét. De maga rendíthetetlen volt. S minél elutasítóbb lett maga, ő annál többet ivott, s egyre feltűnőbb és feltűnőbb eszközökhöz nyúlt: fecsegett, táncolt, vetkőzni akart... Látja, talán mégis van ebben valami megható. Mivel nem tudta magára vonni sem a szemét, sem a fülét, mindent egy lapra, a maga szimatjára tett fel, s megengedte a gázt. Mielőtt megengedte volna, levetkőzött. Tudta, hogy gyönyörű a teste, s kényszeríteni akarta magát, hogy meggyőződjék erről. Emlékezzen csak, mit mondott az ajtóban: Ha tudnátok. Semmit se tudtok. Semmit se tudtok. Most hát már tudja. Alžbetának rút arca van, de gyönyörű a teste. Maga is beismerte. Láthatja, hogy a lány nem is gondolkodott nagyon ostobán. Talán majd ezek után okosabban lehet magával beszélni.“ „Lehetséges“, vont vállat Havel. „Biztosan“, mondta a főorvos. Havel elmélete „Amit mond, az elég meggyőző, főnököm, de van egy hibája: túlbecsüli az én szerepemet ebben a játékban. Itt nem rólam volt szó. Hisz nem én voltam egyedüli, aki nem hajlandó lefeküdni Alžbetával. Alžbetával senki sem akart lefeküdni. Amikor maga azt kérdezte ma tőlem, hogy miért nem kell nekem Alžbeta, én egy csomó közhelyet zagyváltam össze a szeszélyesség szépségeiről s a szabadságról, amit szeretnék megőrizni. De mindez csak ostoba szellemesség volt, amivel az igazságot akartam leplezni, amely emennek éppen a fordítottja, s egy csöppet sem hízelgő. JSpp azért utasítottam vissza Alžbetát, mert képtelen vagyok élni a szabadsággal. Alžbetával nem lefeküdni ugyanis: divat. Senki se fekszik le vele, s ha valaki lefeküdne is, soha be nem vallja, mivel mindenki kinevetné. A divat rettenetes őrmester, ■s én rabszolgamód alávetettem magam a hatalmának. Alžbeta ugyanakkor érett nő, hát mindez az agyára ment. S lehet, hogy épp az én elutasításom ment legjobban az agyára, hisz rólam köztudomású, hogy nem válogatok. Csakhogy énnekem drágább volt a divat, mint Alžbeta agya. S igaza van, főnököm: ő tudta, hogy a teste gyönyörű, helyzetét éppen ezért merőben képtelennek és igazságtalannak tartotta, s tiltakozott ellene. Emlékezzék csak, egész este mint hívta fel a figyelmet a testére. Amikor a svéd lányról beszélt, a bécsi sztriptíz táncosnőjéről, a mellét simogatta, s kijelentette, hogy szebb, mint a svéd lányé volt. Egyébként emlékezzenek csak: a melle és a fara ma este mint valami tüntető tömeg töltötte meg ezt a szobát. Valóban, demonstráció volt ez, főnököm. S gondoljanak csak vissza Alžbeta vetkőző táncára, emlékezzenek csak, mennyire átélte az egészet. Tudják, hogy ő egy exhibicionista teremtés, s hogy a magamutogatás
