Irodalmi Szemle, 1969
1969/2 - FIGYELŐ - Nagy Judith: Hárman mennek, beszélgetnek
Ahogy gyalogolnak, a hó befolyik a cipőjükbe. „Apám ment előttem... körvonala mintha sokkal kevésbé lett volna emberi: most, hogy a lábam már nem érezte a járást, úgy tűnt, mintha egy ló nyakát és fejét látnám, egy lóét, melynek én ülök a hátán." Még látjuk Cald- weilt hazaérkezése után, családi körben, a nagyapával tréfálkozva huzatos tanyájukon, reménykedő felesége oldalán, aki még megoldásokon töri a fejét, de valahogy mindenen átfúj a szél, és Caldwell kilép a láthatatlan térségbe, „a mészkő fehérségű tájba“ ... „Akarata, hibátlan gyémánt az abszolút félelem nyomása alatt, kimondta az utolsó szót. Most. Kheiron elfogadta a halált." Nem hálás dolog egy mély benyomást keltő regényből szemelvényeket idézni, tartalmat vázolni, mégis megéri, ha az olvasók érdeklődését sikerül egy író felé fordítanunk. Márpedig Updike imponáló mesterségbeli tudása szinte flaubert-i vagy maupassant-i erejű. Őszinte elismerést érdemel az a tulajdonsága, hogy sok modern angol kollégájától eltérően — akik az írás célját kizárólag az önkifejezésben látják — Updike az olvasóhoz szól. Mindez több mai amerikai prózaíróról is bátran elmondható, akár Ir- wing Shaw, Saul Bellow, Sallinger prózájára, akár Miller és T. Williams drámáira gondolunk. Mintha ők volnának a 19. század nagy francia és orosz prózájának édes leszármazottjai. Tarczal Zsuzsa Hárman mennek, beszélgetnek (Mai német kisregények] A terjedelmes kötetben „a“ német téma kerül sokféle változatban és formában az olvasó elé. S mindegyikből más élményt kap. Például, ha elolvassa Peter Weiss kisregényének utolsó sorát, és felpillant a könyvből, valami megmagyarázhatatlan érzése támad. Tudja, hogy értékeset olvasott, tudja, hogy mit olvasott, de hogy mit nyújt neki ez az olvasmány, azt csak érzi. „Hárman mennek, beszélgetnek", s emlékeik az élet egy-egy darabja egy szürrealista képen, mely egyben vád is maga az élet ellen. A vádirat mégsem indulatos. Nincs is rá védőszó, felelet; a hiábavalóság, a közömbös távlati szemlélet, a közöny megannyi felkiáltójel a német történelem lapjain. így hát nem is válasz kell rá. Mégis érzed, hogy befejezetlen gondolatok ezek, melyeket cáfolni, rombolni vagy továbbépíteni kell. S ez már a te dolgod. Rombolhatod őket, mert a képből érzett visszahúzódás akarat- és tetthiányról beszél. Építheted is őket, mert van német jelen és jövő, felmentés azonban nincs. Szinte tanítómese lehetne ez a kisregény, mely óv, figyelmeztet, serkent és irányít. Heinrich Böll történelemkritikája más. „Elbeszélő műve“ csupa töprengés, melyben a múlt és a jelen között csapong. Bőven él a szatíra adta lehetőségekkel, iróniája utolér embert és rendszert, hadsereget és közellátást. S e gúny alól fájdalma, elkeseredése, ellenszenve villog elő. Manfred Bielernek Az elnyelt hercegsége groteszk történet — keletnémet hazafi- ságáről tesz benne tanúságot. Hősei a fasizmus gyáva, nevetséges figurái. Bie- ler naturalizmusa után Franz Fühman líraian árnyalt írása győz meg: ahány író, annyiféle hitvallás a háborúról. S ahány hitvallás, annyiszor száz sors beszél belőlük. Az emberi jóság is nehezen feledteti, hogy az Európát és nemzeteket bénító második világháború emberi lelkekbe sütötte irtózatát. Fühman írását átlátszón tiszta víznek látod, ahol torzítatlan tükröződnek arcok és sorsok. Szomorú arcok és fáradt sorsok. Jakov Lind is ennél a témánál maradt Fából faragott lélek című írásában. A néhol valószínűtlennek ható, másutt drasztikus történet is a háború lélekir- tását példázza. A többi négy író témája eltér az előbbiekétől, ezek már nem tipikusan német írások. Talán ha Dürrenmatt bűnügyi történetét olvassa az ember, sejti, hogy ebben még van némi utalás, célzás, átértés. S talán igaz is: ez nem csupán érdekfeszítő „krimi“, itt többet talál az ember. A két barát élet-halál küzdelme — egyik a becsület, másik az erőszak megtestesítője — pozitív tanulsággal dől el. Egy mitológiai mese merész feldolgozása Walter Jens kisregénye. Odisszeusz testamentumában modern remekművé írta át Párizs történetét. Nem a történet dominál itt, hanem a soha el nem avuló hitvallás az emberségről. A kisregény
