Irodalmi Szemle, 1969
1969/2 - Duba Gyula: Szabadesés
melynek nem ismerte az eredetét, talán valahol az ösztönei mélyén gyökerezik. S hogy megnyugtassa magát, miért nem húzta fel a kakast, mentséget keresett. Lehet, hogy az az egy töltény az elmúlt tíz év alatt elromlott, átnedvesedett a lőpora, vagy a gyutacs robbanó töltete vesztette el érzékenységét, és nem sülne el. A kakas kattanva rávágódik az ütőszögre, a gyutacs felületén homorú mélyedés keletkezik, s a sas az irányzókon ül, és egy vonalba esik a csőtorkolat meghosszabbított vonalával, de a golyó nem röppen ki a csőből: ezt nem kockáztathatja meg. S olyan gondolata is támadt, hogy egyszer majd nagy szüksége lesz arra az egy töltényre, újra eszébe jutott az öngyilkosság, könnyed és derűs belső mosoly kíséretében jutott eszébe, mint egy eleve kizárt lehetőség, melyet meg kell mosolyogni. S ha ez az eleve kizárt lehetőség mégis bekövetkezne, akkor a töltény nem sülne el, és ő megkönnyebbülten dobhatná el a pisztolyt, hogy lelkileg végrehajtotta az öngyilkosságot, elkattintotta a kakast, és hála a sors kegyelmének, épségben megúszta a kalandot. Rövid idő múlva a másik sas is berepült a lombok közé, és leült a fészek szélére. Játékosan megcsípte párját, szárnyát széttárva csapkodott; játszadoztak. Nézte őket, és gyönyörködött bennük, pisztolyt tartó keze mozdulatlanul lógott az oldalán. Nem húzta fel a kakast, nem nyugtathatta meg az apró kattanás. A sasok vijjogtak, és valahol napnyugaton hosszan és elhalóan megdördült az ég. 5. Hétre járt az idő, amikor kiért áz erdőből, s már olyan sötét volt, mint kora este; nyugaton sötét, kékesszürke függöny volt az ég, melyen tört tűzvonalak futottak a föld felé. Szinte másodpercenként villámlott, s a fénycsíkok után tíz másodpercre hosszú, elnyújtott morajlás érkezett; mintha a sötét függöny mögött sok-sok töltet dinamit robbanna láncreakciószerűen egymás után. Szent Péter szorgalmasan görgeti az üres boroshordókat a magasban ... A szőlőkben már futott, mert a feje felett könnyezni kezdett az ég, verébtojásnyi, puha cseppek hulltak, egyre sűrűsödve, s hamarosan annyira megnőttek, hogy úgy tetszett, átlátszó galambtojások potyognak az égből, látni őket a magasban, egyszerre jutnak az ember látókörébe, és szemével követheti őket. Sebesen hullanak, és amikor a betonkemény gyalogúihoz csapódnak, láthatatlanul szétporlanak. S a nagy esőcseppek lyukakat fúrnak a szőlők porhanyósabb földjébe, és eltűnnek a földben. Sűrű záporban ért haza, lihegett, és homlokáról bőven folyt az esővíz, átázott az inge, hátán érezte a nedvességet. Az erőteljes zápor úgy paskolta a háztetőt, hogy zengett belé az udvar. A lefolyőcsatornákon surrogva ömlött a víz, s ahogy a csatorna alatt levő lapos kőre esett, robbanva szétfröccsent, csattogott és locsogott, mint a hegyipatak. Közben egészen besötétedett. Sűrűn villámlott és mennydörgött, és időnként a mennydörgés robaja annyira egybeolvadt a villanó fénnyel, hogy azt lehetett hinni, a ház tetejébe csapott a villám. Vacsoráztak. Anyja mákos derelyét főzött, Morvái nagyon szerette, sokat evett. — Jóllaktál? — kérdezte anyja, amikor letette a villát. — Nagyon. Éppen olyan jó volt, mint gyermekkoromban. — Még idejében jött az eső. — Apja szólalt meg. — Sok bor lesz az idén. S a répának meg a kukoricának is sokat használ még. Fél óráig esett, bőven és kitartón, akkor egyszerre elállt, és kiderült az ég. Feljött a telihold. Morvái kiment, és mélyen beszívta az esőszagú, lehűlt levegőt. Kinyitották az ablakot, és lefeküdtek. A Hold bevilágított a szobába. A derengő fényben sötéten álltak a fal mellett a szekrények és az ágyak. Az ajtó mellett a fogason függő kabátok azt a benyomást tették, mintha mozdulatlanul állna valaki a sarokban. Apja még cigarettázott. Morvái nézte a feje árnyékát, ahogy a fehér vánkoson pihen, és az égő piros pontot figyelte; átrepül a sötéten, fel a fej árnyékához, egy pillanatra felizzik, fényt vet apja arcára, aztán elhalványul, és lebukik az ágy mellé. Megmondom, hogy már nem vagyok főiskolás, gondolta nehéz szívvel Morvái, meg kell mondanom... nem hallgathatom el tovább ... Egyszerre a lefekvés utáni rövid és komoly beszélgetések jutottak eszébe. Néhány szűkszavú mondat hangzott el ilyenkor, mintegy értékelése a napnak és a másnapi
