Irodalmi Szemle, 1969
1969/2 - Mészáros Károly: Ella Mari magánügye
nem szólt. Engem szidott, hogy nincs mit felvennie. Csak fehéret vesz fel, színeset nem. Piperkőc. S mindennap másikat. Kimosni meg nem akarja, a szilont sem, pedig az miből állna? — Nincsenek szülei? — Vannak, de mégis nálunk él. — Miért nem rúgod ki? — Megpróbáltam, nem megy. Anyám beengedi. Hívja. — Mi lesz? — Nem tudom. Ezt már hallottam. Itt azonban tudni kellene valamit, vagy legalábbis tenni. Tanácsért jött hozzám, de én éppúgy nem értem az egészet, ahogy ő sem. Döntő szava a gyereknek van. Az ő sorsa a fontos. Apa nélkül nem könnyű felnevelni. Különösen Marinak. Nincs diplomája, szakmája. Állandó állásproblémái vannak. Hopp! Emlékszem! Elkezdte a főiskolát. — Az iskolával mi van? — Az utolsó két előadáson már nem voltam. — Abbahagyod? Be kellene fejezni. — Hogyan? Így? Nincsen pénzem se. És ha meglesz a gyerek? — Nem lehet akadály. Anyádra bízod azon a napon. — Nem lehet. Anyám kidob, ha nem megyek hozzá. — Őrültség! Mondd el neki, milyen emberről van szó. — A nővérem elmondta. — És? — Ö ezt a szégyent nem viseli el. Vagy hozzámegyek, vagy mehetek a fenébe. — Két lehetőséged van. Vagy hozzámész, aztán elválsz, ha továbbra is lehetetlenül viselkedik. Vagy kiadod az útját, és felneveled a gyereket egyedül. A szülők nélkül azonban ez nem megy. Nem hagyhatnak cserben. Míg nem dolgozhatsz, otthon kell lenned. Mit gondolsz, kapsz családi pótlékot, anyasági pénzt? — Talán. — Meg a gyerektartás. — Nem fogadom el tőle. — Könnyelműség lenne. Csak fizessen. — Azt állítja, nem az övé. Azt mondja, vérvizsgát vetet. — Hülye. Hm. Ami sok, az sok. Ez az ember, — amit ez művel, amit ez megenged magának; égbekiáltó! Párbajra hívom! — Ha nem lenne szükséged a pénzére, valóban előnyös lenne. Nem írhatná elő a törvény, hogy mutasd meg neki a kicsit. Nem kellene találkoznotok. — Azt mondja, a bíróság neki ítéli oda a kicsit, mert én alkalmatlan vagyok a családi életre, gyereknevelésre. — Mi? És ő alkalmas? — Látod. Ezt az embert ki kell rúgni. Bezárni minden ajtót, az ablakokra rácsot tenni. Betömni a kulcslyukat, a repedéseket, nehogy ott bújjon be, mert ez egy féreg. Ütonálló! Rabló! Fogják meg! Elmegyünk kávéra. Nem lehet, mindenütt ismerősei vannak. Megmondják neki. No és? Megver... Azt a kutyaházit... No jó. Ebből elég. Velem jössz. Ráadtam a kabátot, kézen fogtam, és felhurcoltam a kávéházba. Mese nincs. Hogy az a jöttment mindenkit becstelennek tartson, aki Marival találkozik, ez kihoz a sodromból. Minden férfit magáról ítél meg, el sem tudja képzelni, hogy másképp is lehet egy nőhöz közeledni, mint szexuális szándékokkal. — Ha félholtra ver, akkor sem engedheted, hogy megalázzon. Nincs joga hozzá. Utóvégre se inged, se másod ... Tagadd le a gyerekét, és menjen az istenbe. Mi a francnak kezdtél ki vele? Nem volt más férfi, más ismerősöd? Hol a régi büszkeséged, erőd? — Eltűnt. A körülmények... A létbizonytalanság! Mindjárt sírva fakad. Tudom, nehéz fenntartani magát az embernek. S Marinak még nehezebb, mert a nővére is otthon van. Vénleány. Érthető, hogy a szülei szeretnének