Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - FIGYELŐ - Kovács Győző: Gondolatok a Kassai Munkásról
biztonsággal kezelt filológiai apparátussal dolgozik a szerző. Az is meglátszik — már- már szintézisre törekvő — munkáján: évek, hosszú évek kitartó munkája nyomán bomlik ki e folyóirat történetének hatalmas méretű képe. Nem túlzásból használjuk minduntalan e szót: hatalmas. Nagy, hatalmas anyagról van szó, melyet át kellett a szerzőnek fognia; de hatalmas az a szellemi hatás is, az erjesztő gondolat — melyet a Kassai Munkás (később: Munkás) gyakorolt. Másokkal ellentétben, nem annyira azt hangsúlyozzuk, hogy — 1919 után — a lapban Kun Béla, Lukács György vagy Révai József rendkívül finoman árnyalt írásai mellett néha nyers, egyenetlen színvonalú cikkek is megjelentek, hanem inkább azt, hogy széles bázisokon nyugodott a lap szerzőgárdája. S micsoda években! Micsoda körülmények között! Említettük az imént a két pólust, mely a Kassai Munkás helyét és jelentőségét meghatározza: a szocializmus és a közé,p-európaiság. 1906 decemberében a Felsőmagyar- országi Szociáldemokrata Párt elhatározta, hogy 1907 elején hetilaipot indít Kassán „a párt politikai és szervezeti munkájának kiszélesítése érdekében“. Ez volt a kezdet, így is, modern korunkra is érvényes az, amit a hagyományokra tekintve írt le (Batsányira is gondolva) Fábry Zoltán: „Szép, nagy kezdetek városa volt Kassa mindig.“ Igen, a kezdeteké — és a folytatásoké is. A Kassai Munkás története erre mutat. Kassa adott helyet és lehetőséget a magyar emigránsoknak; emellett a közép-európaiságot Ausztria, Bécs is jelentette, ahol jelentős emigráns központ alakult ki 1919 után. A lap balratolódását jelezte, hogy 1921-ben, illetve 1922-ben a nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom egységesülése idején, az új szervezetek létrehozása éveiben a Kassai Munkás Csehszlovákiai Kommunista Pártja (a III. Internacionálé szekciója) Magyarajkú Központi Közlönye lett, s 1922 márciusában nevét is megváltoztatta: Munkásra. Mácza Jánosra bízták, hogy ezekben a hónapokban a lap kilépjen regionális kereteiből s az egész szlovákiai mozgalom egyik kollektív szervezőjévé és agitátorává váljon ... A szerkesztőség elhagyja a „kassai“ jelzőt, ezzel is demonstrálva, hogy a Munkás a párt magyar ajkú, központi közlönye..." (Botka Ferenc bevezetője, 46—47). De a horizont tágulása azon is lemérhető, hogy — főleg az 1920-as évek elején — 1919 után kik dolgoztak a laipnaik szovjet, a haladó csehszlovák és nemeit szerzők közül. Elég hosszú lenne a névsor, ha elkezdenénk Liebknechttel vagy Becherrel, vagy éppen Brjuszovval, Szejfullinával és így tovább. Gábor Andorról, Hidas Antalról, Illés Béláról nem is szólván, vagy Komját Aladárról, akik a már említett magyar névsort egészítik ki. A Kassai Munkás csak nevében hordozta a kassai jelzőt, funkciójában sokkal szélesebb, sokkal távolabbra mutató feladatot végzett el. Bárki, aki e korszakkal behatóan foglalkozik — most vagy a jövőben —• bízvást megtalálja a neki megfelelő összefüggéseket. E sorok írója elsősorban Fábry Zoltán munkássága felől tájékozódott. Botka Ferenc a lap történetének ürügyén, szép Fábry-portrét, fejlődésrajzot nyújt a stószi íróról. Külön is örömmel tudjuk nyugtázni: Botka Ferenc e sorok írójától függetlenül, de körülbelül vele egyidőben látta meg: mily sok a hasonlóság pl. Fábry publicisztikája és Földes Sándor lírája között. Az 1920-as évek elejéről van szó. Felfogásuknak középpontjában az Ember, „az új humánum áll“. Ekkor alakult ki a terminológia: „emberirodalom“ (Botka Ferenc bevezetője, 93.). A Kassai Munkás (később: Munkás): 1937-ben szűnt meg. „Szocialista irodalmunknak a Kassai Munkásban visszatükröződő szakasza kétféle érték: a történelmi és esztétikai érték különféle megjelenés formáit, egymáshoz való közeledését, egyre határozottabb körvonalakban kibontakozó szintéziseit dokumentálja. Fejlődést, folyamatot illusztrál, a »harcos szocializmus« irodalmának azt a korszakát, amelyben különféle irányzatok különféle kiindulópontból törekedtek a szocialista eszmeiség művészi megjelenítésére. Ideológiai szempontból e fejlődés nagy vonásokban a szociáldemokrata reformizmustól vezet a leninizmus eszméit befogadó proletkulton és proletárirodalmon át a marxizmust egyetemes társadalomlátássá kibontakoztató művészi látásmódig..." — így összegezi, végkicsengésként Botka Ferenc a lap jelentőségét (170.). Formailag ez a realizmus, a valóságirodalom — az emberirodalmat is magában foglaló — igenlését jelentette. Ha végigolvassuk a kötetet (a tanulmányozás: éveket vesz igénybe), a legőszintébben azt mondhatjuk: köszönettel tartozunk Botka Ferencnek ezért az összeállításért, azért a kitartó, szívós munkáért. Kovács Győző
