Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - FIGYELŐ - Dobossy László: Az összhangzó értelem vonzásában
Az összhangzó értelem vonzásában Romain Rohand halálának 25. évfordulójára Huszonöt év a halálban elég idő ahhoz, hogy — Mallarmé szavával — „az Öröklét önmagává avassa“ a. szellem emberét: lehántsa róla a mellékes elemeket, és kiknistályosítsa a lényeg Jegyeit. Rolland esetében is, az elmúlt negyed század során, a világ legkülönbözőbb tájainak kutatói fogalmazzák meg újra az életből és a művekből leszűrhető lényegi tanulságokat. Akinek módjában volt búvárkodni a párizsi egyetem felügyelete alá helyezett Romaiin Rolland Archívum bőséges anyagában, töprengve figyelhette, hányan ‘és hányféleképp közelednek századunk első felének ehhez a kimerít- hetetlenül gazdag forrásanyagához: francia kutatók mellett békés egyetértésben dolgoznák ott német fiatalok, amerikai doktorandusizak, szovjet tanárok, meg japánok, meg úJ-zélandiak, meg dél-amerikaiak, sőt olykor — igaz, csak rövid ideig — egy-egy odatévedő magyar vagy lengyel vagy cselh és szlovák ... Az alábbiakban megkísérlem összefoglalni, mi volt — nézetem és tapasztalatom szerint — a legállandóbb vonása, a legsajátabb lényege Romain Rolland tanításának s a tanítást summázó hagyatéknak, más szóval az életműnek és az életművel — ez esetben — elválaszthatatlanul azonosuló szellemi és erkölcsi magatartásnak. Egyik levelében, amelyet Érsekújvárba küldött Krammer Jenőnek (1930. május 12-én), általános érvénnyel határozta meg gondolkodásának legfőbb jellemzőjét. Ezt írta: „Eljutni az ellentétes erők harmóniájához... A Herakleitosztól kölcsönzött kedvelt jelmondatom szerint ez a legfőbb műalkotás és életeredmény. Nem vagyok benne biztos, hogy az így kialakuló, egyensúly, még ha sikerülne is elérni, hosszú időre rögzíthető. Az élet örökké tartó mozgás; emelkedik és süly, lyed, beszívja és kileheli a levegőt: a szív dobogása ez; a megállás hálált okozna. Hiszem, hogy e két ellentétes pólus szükséges a ritmushoz; egyik sem pihenhet." Ismeretes, hogy Rolland, az önéletrajzi vagy egyéb vallomásos műveinek számos helyén, ismételten visszavisszatért ehhez a herakleitoszi alaptételhez, leghatározottabban a Körforgás (Le Périple) című 1940-i tanulmányában: „Herakleitosz szava a sorsom refrénje, az életem vezérmotívuma". Így tehát aligha túlzók, amikor úgy vélem (s a 'következő érvekkel bizonyítom is), hogy Rolland gondolatvilágának a sarkköve Herakleitosz idézett tételén — a dialektikus gondolkodás e kezdeti modelljén — alapszik; ezt kísérelte meg új meg új erőfeszítésekkel korunk változó követelményeihez és a modern humanizmus fejlődési szükségleteihez alkalmazni. „Az ellentétes elemek szintézise" — ahogy a Belső utazásban (Le Voyage in- térieur) Jellemezte állandó igyekezetét — fő vonásként húzódik végig egész alkotó munkáján, s ez szembeötlőn lenne bizonyítható .akár a jean Christophe, akár — főleg — a Colas Breugnon kiemelkedő motívumainak elemzésével. Mai — évfordulós — értékelésünk azonban a részletek bármily csábító taglalása helyett (amelyet egyébként is elvégeztem másutt, főként a Romain Rolland az ember és az író című könyvemben) inkább azt az általános elvet kívánja ikifejteni és szemléltetni, hogy a Rolland egész életművét és közéleti tevékenységét átható humanista eszményben is alapvetőn és lényegbevágón a teljesség igénye érvényesül. RoLland ugyanis a szépírói műveiben éppúgy, mint a tanulmányaiban, alkalmi írásaiban, önvallomásaiban vagy akár a leveleiben, Ismételten és következetesen hirdette olyan embereszmény kiteljesedésének szükségét, amely szabadon, ám tudatosan igyekszik ésszerű összhangot teremteni az élet minden összetevője közt. Rolland idegenkedett minden részlegességtől, elítélt minden megmerevedést, főleg a szellemi emberét. Ahol és ahányszor csak tehette (tehát sokszor), maró gúnnyal pellengérezte ki az olyan írástudókat, akik lyukas hordóba töltögetik esizméiket; a hordó ugyan — esetleg — tiszta marad, de az eszmék szétfolynak hatástalanul. S igaz bár, hogy legendás képviselője, egy időben pedig szinte megtestesítője volt az európai értelmiségnek, a szellemi öncélúságot valló entel- lektüellekröl mindig csalk megvetéssel szólott. „Amit az entellektüel eszmének
