Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Új művek és fejlődési jelenségek a csehszlovákiai magyar regényírásban
gazdagodását stb. — amelyek az 1963—67 közötti időszakból kiemelt művekre voltak jellemzők. A fejlődés tengelyében továbbra is a partjait mérsékelten szélesítő realizmus áll, de a zömmel realista müvek társaságában teret kapott már az abszurd ábrázolás is. Azon a minőségrenden belül, amely a 60-as évek elejétől az irodalmi közvéleményünkben a magyarországi kritikától is elősegítve alakulgat, a Dobos és Rácz regényével mérhető relatív felső szintet egyik új mű sem éri el, de a többségük a részértékek viszonylatában megközelíti azt. 2. 1. Szabó Béla Hűségét azzal vette az ember a kezébe, hogy egyelőre csak előzetes véleményfélét lehet róla írni, mert ez a könyv egy tervezett életrajzi regénynek csak első része. A könyv elolvasása után viszont az az érzésünk, hogy a szándékolt életrajzi regényt ennek az elkészült résznek az alapján nehéz lesz kiteljesíteni, tető alá hozni. Szabó hősválasztása szerencsésnek mondható. A fasizmus kezén mártírhalált halt kommunista politikus, a komáromi születésű Steiner Gábor, a csehszlovákiai munkásmozgalomban Major István mellett a legtiszteltebb alaknak számít. Harcos élete, mozgalmi tevékenysége elsőrendűen alkalmas arra, hogy regényes műben is megörökítsék. Az erre vállalkozó Szabó Béla ott tévesztette el az arányt, hogy az ilyen esetekben szokásos dinamikus vonalvezetésű s a hangsúlyos adatokon belül főleg a mozgalmi tevékenységre koncentráló élettörténet végigvitele helyett az arra megfelelő terjedelmet a gyermek- és ifjúévek felduzzasztott és öncélúvá vált rajzára használta fel. A közel 250 oldalas regény ott ér véget, 1919 nyárutóján, ahol Steiner Gábor igazi élete, számunkra jelentős és emlékezetes tevékenysége kezdődik. A teljes életrajz helyett és helyén elkészült mű a jellegét és szerkezetét tekintve két heterogén részre osztható: egy realista aprólékossággal kidolgozott gyermek- fejlődésrajzra és egy hevenyészettségében is terjengős mozgalmi regényre. Az eredeti céltól elszakadt, de a maga nemében sikerültnek mondható gyermek- fejlődésrajzban sok helyütt megcsillannak a Szabó Bélára jellemző lírai realizmus értékei, a gondosan formált gyermekarcon feltűnnek a csodakapus Marcinál megismert kedves vonások, és az egyik cselekménymozzanatban a tanárok elé ártatlan bűnösként állított kis hős magatartása Nyilas Misi esetét idézi fel jólesően az emlékezetünkben. A szerkezetileg széteső mozgalmiregény-rész viszont az őszirózsás októberi forradalom és a tanácsköztársaság sokszorosan feldolgozott tematikájában nem tud újat mondani, és a Steiner Gáborban készülő politikust — a segédvándorlás, „valcolás" jól megírt és funkcionált epizódjaitól eltekintve — nem képes markánsabb módon megéreztetni. Az első részhez viszonyítva érezhető visszaesés mutatkozik a stílusban is. Amíg a gyermekportré rajzánál az író sajátos, a naiv szemléletelemeivel tudatosan élő lírai realizmus adekvát eszköznek bizonyult, addig itt általában erőtlenül s nemegyszer (pl. a 276. oldalon) a saját paródiájába forduló fonáksággal hat. („Kálmán nem gondolt a proletárdiktatúrára. Erzsire gondolt, a kezét, bütykös, kidolgozott fürge ujjait nézte, milyen otthonosan mozognak a szennyes vízben. Csodálta a kéz áldásos munkáját.“) 2. Petrőczi Bálint Mágneses rácsok című kötete nem egy regényt, hanem három — egymástól ábrázoló módszerben, műfaji zsánerben élesen elütő, de tematikai szempontból egyezéseket is mutató — kisregényt tartalmaz. A különböző jellegű három alkotás közötti tematikai-tartalmi kapcsolatot az teremti meg, hogy kisebb-nagyobb méretben mindegyikben szerepel helyszínként az ideggyógyintézet, amelybe a történetek jelentősebb alakjai a személyi kultusz idején elszenvedett hajszák összeroppant áldozataiként kerültek. Ilyen ember a címadó kisregény hőse, az életkörülményeivel, ideáljaival és házasságával meghasonlott és súlyos lelki krízisben vergődő író-újságíró, aki betegesen visszavágyódik a nemrégen elhagyott rácsok közé, mert úgy érzi, hogy a kinti élet abnormálisabb, következetlenebb és az embert elviselhetetlenebb korlátokkal sújtó. Ezt a rögeszmévé fejlődő gondolatot az a dilemma váltja ki belőle, amellyel a kisregény történési idején viaskodik: meg van győződve arról,
