Irodalmi Szemle, 1969

1969/10 - HAZAI FÓRUM - Veres János: Vallomás magamról

Hogy véget vessek anyagi gondjainknak, 1967-ben elhatároztam, hogy megpályázom: a járási művelődési házban kínálkozó metodikusi állást. Azonnal felvettek, ám ebbő! ne vonjunk le elhamarkodott következtetést; bárki mást is felvettek volna, szükségük volt egy emberre. Ma is a művelődési ház alkalmazottja vagyok; havi tiszta jövedelmem 1200 korona. Mivel nincs szakképzettségem, s a másutt ledolgozott éveket sem veszik figyelembe, ezt az összeget nem emelhetik. Kollégáim fizetését már többször rtndezték, az én bérem azonban „befagyott“. Az egykorihoz viszonyítva mégis javult a he íyzetem. A feleségem időközben megszerezte Nyitrán a képesítést, a fizetését is. rendezték; az általános középiskolában tanít. Ma is szerényen élünk, de már nem; szűkölködünk, s ez a mi esetünkben nagy szó.

Rendes hivatali szobában dolgozom, íróasztalom és külön szekrényem van, kollégáim megbecsülnek, s én is kedvelem őket. Hat metodikus közül rajtam kívül csak egy magyar nemzetiségű, de ő is szlovák iskolában érettségizett, s már az olvasás is, nehezen megy neki magyarul. Nemzetiségi súrlódások a munkahelyemen eddig sohasem fordultak elő. Előny, hogy jól beszélek szlovákul, s a nyelvtan és a helyesírás sem okoz problémát. Beosztásom megköveteli, hogy a szolgálati kocsival vagy autóbuszon rendszeresen kijárjak szlovák és magyar községekbe. Hivatalunk és ai CSEMADOK járási titkársága egy épületben van, így az ott dolgozó elvtársakkat naponta találkozom, s megvitatjuk a legsürgősebb teendőket.

A kulturális munka és a szervezés iránti érzékemet igyekszem a munkahelyemen! kamatoztatni; de ne feledjük: 1957-től számítva 10 esztendeig kellett várnom, hogy legalább részben munkaviszony formájában lehetőségem nyíljék erre.

A művelődési házban a nemzetiségi kulturális élet vezetése differenciálatlan, egyéni koncepció érvényesítésére nincs lehetőség, a metodikusok másoktól kapott feladatokat teljesítenek.

A napi 8 órai munka eléggé kimerít, hiszen idült betegségek kínoznak. S ide kell számítanunk még a CSEMADOK-beli tisztségeimet is, amelyekről később szólok.

Bizonyára sokan kíváncsiak rá, hogy milyenek hozzám a közvetlen feletteseim, s a- járási nemzeti bizottság illetékesei. (Munkahelyünk a jnb hatáskörébe tartozik.) Nos^ nem jobbak és nem rosszabbak, mint a többi alkalmazotthoz. Barátkozási szándékot nem mutatnak, életkörülményeimre nem kíváncsiak. Közönyük talán nem írható a rovásukra, hiszen magyar verseket, magyar újságokat nemigen olvasnak. Aligha tudják, milyen skatulyába tegyék azt a vézna, hórihorgas embert, aki itt jár-kel közöttük, s aki olykor verseket is ír. Persze, lehet, hogy túlzottan jóhiszemű vagyok. 1968 augusztusa előtt és után sngem is ért néhány indokolatlan közvetett és közvetlen támadás. A zavaros idők elmúltak, a nemzetiségi kérdés azonban mindig „rázós““ marad, s egy vegyes lakosóatju járásban bonyolult helyzetek adódhatnak. Bízóra benne, hogy a járási szervek humánusak és igazságosak lesznek, s az itt élő írónak sem okoznak majd fölöslegesen keserűséget.

Vannak persze dolgok, melyek az írónak évek óta fájnak: az illetékeseknek például nem jut eszükbe, hogy az itt élő írót bízhatnák meg a járási újság és más. járási kiadványok fordításával. Kettős volna a nyereség, mert a fordítások jobbak lennének, az író pedig mellékjövedelemhez jutna.

Napi munkám mellett tagja vagyok a CSEMADOK járási bizottsága elnökségének,, a népművelési szakbizottságban pedig titkárként tevékenykedem. Ezek a tisztségek sokrétűek, sok gonddal járnak. Egyes embereket nehéz meggyőzni az új, szokatlan elképzelések helyességéről, másokat meg a rendszeres népnevelő munka fontosságáról. Az ember gyakran késő este vetődik haza a gyűlésekről, tanácskozásokról, bekap- valamit, s ernyedten roskad le a képernyő elé. A feleség intelmei ellenére mégis tovább csinál mindent, mert meggyőződése, hogy a népművelési szakbizottság igán fontos dolog. Összekovácsolja és aktivizálja a magyar értelmiség javát, s lehetőséget ad az itt élő magyar népcsoport kulturális és szellemi életének fellendítésére.. Ezen a területen megvalósulhatnak elképzeléseim; igaz, hogy rendkívül nehezen, hisz amatőrökkel dolgozom. S a szakbizottság mellett itt van még a Fáklya Irodalmi- Színpad, melynek a vidéki író 7 év óta eszmei vezetője és dramaturgja, s itt vart a Tompa Mihály Klub is, melynek tagjait ugyancsak rendszeres munkára kell serkenteni. A kontinuitásnak a legnagyobb nehézségek közepette sem szabad meg