Irodalmi Szemle, 1969

1969/10 - HAZAI FÓRUM - Veres János: Vallomás magamról

szakadnia! S mivel a jnb illetékes osztályának nincs nemzetiségi csoportja, a magyar lakosság szellemi életéért szükségszerűen egyedül a CSEMADOK felelős.

Iró'-olvasó találkozóra ritkán jutok el (a kevesebb gonddal járó teendőket nem is említettem), pedig a falusi emberek kíváncsiak a tollforgató szavaira. Ma is féltve <irzök egy cserép leveles virágot, melyet két évvel ezelőtt egy szerzői esten Iványiban kaptam a közönségtől. A falusi emberek lakásomon, hivatalomban is felkeresnek ügyes-bajos dolgaikkal, csakúgy mint a versírással próbálkozó fiatalok. Néhányuk versei megértek már a járási újságban való közlésre. A legmozgalmasabbak és legbonyolultabbak a nagyobb kulturális rendezvények előkészületei (Tompa Mihály- napok, járási szemlék stb.), ilyenkor beszédeket kell fogalmaznom mások helyett, s az is többször előfordult már, hogy bútorral és dobogókkal kellett cipekednem a művelődési otthon termében. Az utóbbi években én rendezem a szalagavatók műsorát az általános középiskolában. Kérnek rá, s én nem tudok nemet mondani.

Írásra és olvasásra ritkán adódik alkalom. Az én koromban (39 éves vagyok) igényes az ember önmagával szemben, s ha nincs elég ideje és ereje, inkább hozzá sem fog a versíráshoz. így aztán nem csoda, hogy a fiókban egyre szaporodnak a sebtében papírra vetett jegyzetek és töredékek. Egy év leforgása alatt 4—5 új vers készül el, az is leginkább olyankor, ha megfáztam, s nem mehetek ki a házból. A műfordításokkal is hasonló a helyzet. A régi dolgaimat is rendezni, javítgatni kellene: szekrényemben ijesztő a rendetlenség. A megoldás az lehetne, hogy valamelyik újságunk vagy hetilapunk külső munkatársként alkalmazná a vidéken élő írókat, elfogadható fizetéssel. így a szerződésbe vett kötelességek mellett írásra is bőven jutna ideje, s mégis „tartozna valahová“, nem lebegne a levegőben.

A felvázolt körülmények között olvasni is csak keveset tudok. Talán életmódommal és lelkiállapotommal magyarázható, hogy az utóbbi időkben főként életrajzokat és titleírásokat lapozgatok, leginkább este, az ágyban, ha elcsendesült a ház, s a tv is befejezi műsorát. (írni ilyenkor már nem tudok, reggel és délelőtt menne jól az írás.) Í'tleírások olvasása közben úgy érzem, hogy fizikailag is kiszakadok a megszokott környezetből, távoli tájakon csatangolok, olyan helyeken, ahová a valóságban sohasem juthatok el. Kedves költőim (Illyés, Nagy László, József Attila, Válek, Smrek) verseit is elő-előveszem, hogy velük is szítsam magamban az egészséges becsvágyat s a régi szándékok kihunyóban lévő parazsát, ez azonban nem mindig sikerül.

A magyarországi irodalmi folyóiratokat ismerősöktől kapom néha kölcsön, de már nem bújom őket olyan mohón, mint kezdő költő koromban. A járási népkönyvtár nyújtotta olvasási lehetőségek nagyon is végesek. Nem jobb a helyzet a könyvesboltban sem. Hallom például, hogy megjelent Sükösd Mihály „Hemingway világa“ •című könyve. Érdekelne, mert szeretem Hemingwayt, de az ilyen újdonságokhoz vidéken nehéz hozzájutni. A közelmúltban Ezra Poundtól olvastam töredékeket szlovák nyelven, megkapott a költészete, jó volna magyarul is olvasni tőle.

Publikálási lehetőséget vidéken csak a járási lap magyar változata nyújthatna, de az jellegénél fogva nem közöl fajsúlyos verseket, irodalmi riportokat, novellákat. (Eredeti írásokért különben sem fizet.) Ennél a lapnál — mint mondtam — fordítóként érvényesülhetne leginkább a vidéki író, ha lehetőséget kapna rá. Könyvkiadással csak a Járási Honismereti Társaság foglalkozik (honismereti tárgyú munkákról van szó), ám eredeti magyar műveket ez a Társaság még nem jelentetett meg. Felajánlottam nekik a járás kulturális emlékeiről szóló munkámat, de nem mutattak iránta érdeklődést.

A töbl) éves tapasztalat azt mutatja, hogy a pozsonyi magyar lapok közül az Üj Szó és a Hét közli a legszívesebben a vidéki költő verseit, írásait, műfordításait. A rádió magyar szerkesztősége sem tesz különbséget vidéki és fővárosi írók között. Jó lenne, ha a lövőben valamennyi lapunk rendszeresen foglalkoztatná a vidéki írókat. A riportok, cikkek témáját előre megadhatnánk, hogy tudjuk: mire van szüksége a szerkesztőségnek. Az Űj Szó vasárnapi számának irodalmi rovatát ki kellene bővíteni, hogy valóban az itteni magyar írók és költők egyik fontos fóruma legyen.

A könyvkiadóval kapcsolatban a következők a vidéki író tapasztalatai:

1. Kértem a kiadót, hogy bízzon meg rövidebb szlovák regények, novellagyűjte-