Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - FOLYÓIRATSZEMLE - Kopasz Csilla: Miről ír a Slovenské pohľady és az Igaz Szó
folyóiratszemle a Slovenské pohľady és az Igaz Szó Több magyar vonatkozású cikket közöl a Slovenské pohľady 11. száma. Ctibor Štít- nický nyolc Radnóti-fordításán és Daniel Rapantnak az osztrák-magyar kiegyezés 100. évfordulójára irt, A dualizmusról című cikkén kívül a folyóirat közli Käfer István Magyarok és szlovákok című tanulmányát is. Mivel az utóbbi az Irodalmi Szemle 10. számában is megjelent, részletesebb ismertetésére nem térünk ki. Annál érdekesebbnek mutatkozik Daniel Rapant írása. A kiegyezésről megállapítja, hogy Ausztria számára elkerülhetetlen volt, mert abban az időben, amikor nemzetek keletkeztek és léptek egymással szövetségre, Ausztria ébredező nemzetek összessége volt, s ebben a visszás helyzetben csak két lehetőség közt választhatott: szövetségre lép e népekkel, vagy részekre darabolódik. Az első változatot (saját érdekükben) főleg a szláv nemzetek szerették volna megvalósítani. Rapant hosszan fejtegeti a 48-as szabadságharc leverését követő Bach-korszak kedvező és kedvezőtlen vonatkozásait, s ezt írja: „Ebben a korszakban érvényüket vesztették a már elfogadott, illetve a nemzetek egyenjogúságát majdan biztosító alkotmánytervezetek... de volt itt jelentős haladás is, a szlovák nemzeti fejlődés szempontjából vannak e korszaknak jelentős pozitívumai.“ Az 1861-es szlovák törekvéseknek megvolt az eredményük (Matica, szlovák gimnáziumok stb.), de 1875 után a magyar kormány az erőszakos magyarosítás politikáját gyakorolja, s a magyar parlament által nagy nehezen elfogadott nemzetiségi törvényt a gyakorlatban sohasem alkalmazták. A nemzetiségi és szociális elégedetlenség Magyarországon is nő, s az első világháború végén bekövetkezik a Monarchia és vele Magyarország bukása. A Monarchiának a közép-európai nemzetek szövetségének kellett volna lennie, ezt a hivatását azonban kevés sikerrel töltötte be. Rapant kitér Neumann elképzelésére, miszerint az Északi-tengertől az Adriáig, Svájctól Ukrajnáig terjedő térségben egy közép-európai szövetséget lehetne létrehozni. E koncepció imperialista jellege már az első pillantásra szembeötlik, s a németek — mivel a világháborút elvesztették — felhagytak a terv megvalósításával. Rapant szerint azonban egy közép-európai szövetség létrehozása korántsem olyan agyrém, mint sokan talán első pillantásra hiszik, mert a közép-európai nemzetek — elsősorban az egykori Monarchia területén élő nemzetekre gondol — több rokon vonással bírnak, míg egy összeurópai szövetség létrejöttét fenntartással fogadnák. Egyedüli megoldásnak egy szorosabb vagy tágabb értelemben vett, elsősorban gazdasági szövetséget látna hasznosnak az önálló államok és nemzetek között. Cikke végén Rapant így vélekedik: „A nemzeti önrendelkezés elvét... helyenként túlságosan egyénien értelmezték. Államhatárokat lehetetlen megvonni nemzetiségi statisztikák alapján. A másik, ami a határkiigazításokat illeti: lehetőség szerint azonos nemzetiségű csoportok létrehozására kellene törekedni. Minden nemzet a magáénak tud egy bizonyos területet, ahol kialakult, fejlődött. Ezt a területet — tekintet nélkül arra, hogy idővel békésen vagy erőszakos módon behatoltak ide más nemzetiségek is — az illető nemzetnek kellene odaítélni, persze a többi nemzetiségnek vagy teljes állampolgári és nemzeti jogokat biztosítva vagy lehetőséget nyújtva, hogy áttelepüljön az azonos nemzetiségű szomszédos vagy akár más nemzetiségű államokba is.“ Jancsó Elemér a román írószövetség havi folyóiratának, az Igaz Szónak novemberi számában méltatja az első állandó magyar színház százhetvenöt éves múltját. A kolozsvári állandó színház tulajdonképpen a felvilágosodás korában jött létre. A Bessenyei, Miről ír Kopasz Csilla
