Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - FOLYÓIRATSZEMLE - Kopasz Csilla: Miről ír a Slovenské pohľady és az Igaz Szó

Kármán, Batsányi és Kazinczy ösztönzésére 1790-ben Pesten megalakult színtársulat a kezdeti sikerek után 1796-ban felbomlik. A XVIII. század végén több tényező is elősegíti a színház megalakulását, így pl. 1791-ben a Kolozsvárra összehívott országgyűlés s a vidékről felköltözött nemesség szórakozási igényei találkoztak azokkal a művelődési törekvésekkel, melyek az említett országgyűlésen szóba kerültek. Aranka György, a Nyelvmívelő Társaság létesítése érdekében 1791-ben kiadja röpiratát, s a Kolozsvárott létesítendő színház szorgalmazásában ugyancsak vezető szerepet játszik. Művelődéspolitikai terveiben egybeköti a színházi törekvéseket a nyelvművelő mozgalommal: „Egy magyar színnek felállítását talán legelöl kell tennem azok között az eszközök között, melyek anyai nyelvünk gyarapítására szolgálnak."

Erdélyben 1792. november 11-én, a kolozsvári Rhédey-ház termében, A titkos ellenkezés vagy Köleséri című darabbal indul útjára a magyar színház, s az idegen elnyomás, az anyagi válságok, a cenzúra ellenére már az első évtizedekben is méltón betölti hivatását. Kótsi Patkó János, a színház első igazgatója — akit a színháztörténelem joggal tart az első nagy magyar színigazgatónak — rendszeresen foglalkozott színészeivel, minden irányban fejlesztette társulatát, s az egyszerű játékstílust kívánta érvényre juttatni. Igazgatása alatt nyolc Shakespeare-darabot mutattak be, s a színház műsorán a drámairodalom remekei — Schiller, Lessing, Goethe, Moliére művei — szerepelnek. Az erdélyi ellenzéki mozgalmakban jelentős szerepet játszó id. Wesselényi Miklós lelkesen áll a színészet mellé1, s nem kis szerepe van a színház fennmaradásában.

A színház második korszaka 1821-től (ebben az esztendőben kap korszerű épületet) 1850-ig tart. Olyan színészek játszanak itt hosszabb-rövidebb ideig, mint Megyeri Károly, Egressy Gábor, Déryné. Innen indul diadalútjára 1834-ben a Bánk bán.

„A színház haladó törekvései kibontakozását gátolja a szigorodó cenzúra — írja Jancsó. — Az abszolutizmus évtizedében, 1859-ig a színház válságos helyzetbe jut. Fordulópont az 1860. évi bukaresti vendégszereplés... 1918, Erdély egyesülése Romániával... Oj feladatokat állít mindazok elé, akik a román nép és az együttélő nemzetiségek testvériségét kívánták szolgálni."

A felszabadulás után a múltban állandó anyagi nehézségekkel küzdő színház a közönséggel megismertette és megszeretette a klasszikus román drámaírók, valamint a kortársak műveit, a romániai magyar írók s a világirodalom legkiválóbb drámai alkotásait.

Ugyancsak ebben a számban Jordáky Lajos a kolozsvári magyar színház román kap csolatairól ír, a színház megalakulásától 1944-ig. „A színház első évtizedeiből — írja

— nem maradtak fenn olyan emlékek, melyek a román kultúrával való szorosabb kapcsolatokról tanúskodnának. A helyzet 1815 után változik meg... Egyetlen év sem múlik el anélkül, hogy a kolozsvári Erdélyi Magyar Nemzeti Játszó Társaság ne töltene el 3—4 hónapot Brassóban, a magyar és német darabok mellett ne kedveskedne román előadásokkal a közönségnek."

Az abszolutizmus nem kedvez a kapcsolatok ápolásának, de a hatvanas évek elején ismét lehetőség nyílik a közeledésre. 1860-ban a színház operaegyüttese kéthónapos bukaresti vendégszereplésre indul, egy évtizeddel később pedig bukaresti társulatok indulnak erdélyi turnéra. 1870-ben a kolozsvári magyar nemzeti színházban a Matej Miliő vezetése alatt álló bukaresti román nemzeti színtársulat arat osztatlan sikert.

A cikkíró megemlíti, hogy a hetvenes évek után az együttműködés hosszabb időre megszakad, s csak 1900 után, amikor az igazgatást Janovics Jenő veszi át, indul meg ismét a közeledés. Janovics kapcsolatot teremt a román színházi élet számos kiválóságával, több román darabot visz színpadra. A közeledésnek román részről is voltak kezdeményezői, pl. Nicolae Iorga, Victor Eftimiu, Octavian Goga, Costa Foru, akik élesen tiltakoztak, amikor 1923-ban a színház Az ember tragédiája évfordulójára készült, s a belügyminisztérium a bemutató előtt egy nappal letiltotta a darabot.

„A világválság új helyzetet teremt a színházban, megváltozik a vezetés — írja Jordáky. — Egy évtizeden át midössze három kísérlet történik román darab bemutatására... A felülkerekedő nacionalizmus, a bécsi diktátum, a második világháború borzalmai a színház műsorára is rányomták bélyegüket."