Irodalmi Szemle, 1968
1968/10 - DISPUTA - Tőzsér Árpád: A lírai vallomás hogyanja
2. Zs. Nagy Lajos első kötetében is /Ének a tisztaságról, 1964) a falu a költőt indító élmény, csak míg Ozsvald faluja szinte a lakhatóságig valóságos, addig Nagy Lajosé vagy túlságosan „impresszionista“, csak külső jegyekben létező, vagy csupán a család, szerelem és táj élményére szűkül. Ozsvaldba — életformáját meghatározóan — beleépült a falu anyaga, Nagy Lajost — akár egy idegent — a falunak csak a romantikája (a dal, a markáns ritmusok, a folklór élénk színei: csillagok, virágok stb.) vonzza. „Hajnali ködfátyol... Várunk egy vonatra. Diófalevélben ősz hull a hajadra. Mozdonyfüst. Vízgyöngyös sínpárok ragyognak, kócos kis menyecskék szoknyái suhognak. Legények kezében füstölgő virágok. Jönnek a harmatban mosdatott leányok. Beszállunk a hűvös dérbe és koromba, s mert fázol, bezárlak didergő karomba.“ (Ősz) Az elemzés egykettőre kiderítené, hogy a tetszetős vers ihletője a legények, lányok, menyecskék, suhogó szoknyák ellenére sem a falu. Metruma a népdal két sorra bontott felező tizenkettese, természetből vett képe (a „lépcső“) az emberre váltás előtt szintén a népdal ismert fogása, s a „harmatban mosdatott leányok", s a „bezárlak didergő karomba“ sorok is népdalt (vagy magyar nótát) idéznek. Népdalt, s nem a falut magát, mint ahogy a „csókbaomlás-“ (Őszi strófák] s a „Lángölelés-“ (Hajnalban) féle modorosságok sem csókról és ölelésről „üzennek", hanem a költő felületi látásáról. S ennél a „felületi látásnál“ — ami nem azonos Ozsvald szemléleti materializmusával — érdemes elidőznünk. — Az Őszi strófákból idézek: Ozsvald Árpád Zs. Nagy Lajos és Gál Sándor verseiben Tőzsér Árpád a lírai vallomás hogyanja disputa
