Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - FIGYELŐ - Pašiaková, Jaroslava: Milan Kundera: Tréfa

máknak egyike kétségkívül a kommunizmusnak mint létformának a felfedezése.

Kundera 2ert-je a fontos eszmei, politikai és erkölcsi kérdések egész komplexumát vonultatja fel, amelyek nem csupán a főiskolai hallgatók, hanem végső soron az egész háború utáni nemzedék fejlődését érintik.

A regény címe s talán az egész mű abszurd hangolása Is tragikusan groteszk hatást tesz az olvasóra. Bár Kundera Žerŕje műfaji szempontból abba a kortársl abszurd-prózasorozatba tartozik, amely a szocialista irodalmakban a XX. kongresszus után született, mégis azt hiszem, hogy a Zert szinte összehasonlíthatatlan azzal, amit például a lengyel, szlovák, magyar vagy német irodalomból ismerünk. Talán csak Hermann Kant foglalkozik egészen hasonló problémával (Die Aula). Érinteni viszont több lengyel ős magyar szerző, Így Mrožek, Róžewicz, Brandys, Oszieczka, Sánta s Galambos is érintik az értelmiségi körökben lezajlott káderharcokat, a kínos hangulatú mozgalmi bíráskodásokat stb.

Kundera vallomása azért olyan meggyőző, mert a kort s a kor hőseit, — akik végig természetük belső törvényei szerint cselekszenek — a lehető legtár- gyilagosabban elemzi. Szerencsésen, szinte flaubert-i mértéktartással sikerült összekötni az egyének lelki problémáit a társadalom leglényegesebb dilemmájával. Néhány főiskolai hallgató jellemének, magatartásának, eszményeinek és életcéljának elemzése szükségszerűen vezeti el Kunderát odáig, hogy a lélektaninál is mélyebb szondát készítsen arról a szerepről, amit társadalmunkban a háború utáni nemzedék betöltött. Ludvik kamaradrámája az egész értelmiség drá- inájává teljesedik. A tények szinte tudományosan rideg halmozásával — ahogy azok bizonyos helyzetekben szükségszerűen következtek egymásból — mutatja be, milyen célt követtek, és mivé fajultak a sok esetben képtelen „káderintézkedések“, s mit jelentettek azok számára, akik a kollektív gondolat önkéntes szolgálata közben is igyekeztek megőrizni józanságukat, szemben azokkal, akiket csak a hatalom részegített meg, s minden gondolatra képtelenek voltak. Azok a „hősök“ pedig, akik a legellentétesebb helyzetekből csöppentek azonos környezetbe (katonai büntetőosztagba vagy bányába, mint pl. Pavel Pčkný, a februári tüntető és a kommunista Ludvik, aki „puszta“ elhatározásból állt a forradalmárok oldalára) a valőságlro- dalom szférájából lassan a leglényegesebb emberi problémák filozófikus elemzése felé szorítják a cselekményt.

Kevés olyan spontán meseszövő tehetséget találunk a mai cseh prózaírók közt, akik a szocializmus emberének sorskérdéseit minden eröszakoltságtől mentesen szembesíteni tudnák a társadalmi fejlődés irányával. Bár Kundera nem tézisregényt és nem bölcseleti regényt akart írni, mégis kevés olyan modern mű akad, amely állná a versenyt a Tréfa gondolati súlyával.

Kundera eltűnődik az ember sorsán, amely „...sokszor jóval a halálunk előtt lezárul", mert „a sors lezárultának pillanata nem azonos a halál pillanatával". Egyrészt annak a főiskolai rétegnek különleges lelkiségét elemzi, amely a februárt követő időkben „valóban emberek és dolgok sorsáról döntött...", majd azét a rétegét is, amely — néha logikusan, de néha csak elképesztő véletlenek által

— ellenzékbe, később átmeneti helyzetekbe, s végül, ha képtelen volt magát belelovalni a bűntudatba, az „elítéltek“ közé jutott. Gyakran megesett, hogy minél jelentéktelenebb volt a kihágás, annál súlyosabbak voltak a következtetések, amelyeket a titánkodő és fiatalságában elbizakodott ostoba vezetőréteg levont belőle.

Kundera a február utáni ifjú korosztály remek tipológiáját adja. Ismeri az alakok fő jellemvonásait, s gondolataikat, cselekedeteiket (belső logikájuk szerint) végig tudja vezetni. Kundera mélyen behatolt a nemzedékét mozgató gondolatszférákba. Ezért nem hatnak természetellenesen azok a helyzetek, ahol az ízlés korlátait feszegeti (az Illemhely-epizód), s ahol szinte a tragikum és a komikum határát mossa el (katonai sportverseny); ellenkezőleg — nagyon is természetesen hatnak, s az olvasó végül is Kundera mérsékletét és józanságát csodálja, amint egy-egy helyzetben a meztelenre hántott emberi lényeget ábrázolja.

Egy-egy konkrét helyzet pszichológiai elemzésével Kundera eljut az elvont gondolkodásig. Töpreng a szocialista erkölcs és a keresztény hatalom analógiáján, „amely a hivő eredendő és permanens bűnét sugallja“. Bemutatja, milyen úton-módon alakult számos helyzet úgy, hogy az ártatlan emberből fokoza