Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Két kor mezsgyéjén
lekményt befejező hagyományos, szinte boccacciói poént Is megtaláljuk az elbeszélés végén, amikor az emeleti ablakból kizuhanó férfi képzeletében újból megjelennek a Fehér Hattyú áruház fényreklámjai. Ha nem tudnánk, az elbeszélések lírai motívumaiból, életrajzi vallomásokra emlékeztető részleteiből is észrevennénk, hogy szerzőjük költő is, s modern képzettársítással, képváltásokkal kísérletezik. Éppen azok az elbeszélései a legsikerültebbek, amelyekben ilyen hozzá közel álló, részben vagy egészében vele megtörténtnek, hitelesnek látsző eseményt ábrázol, mint pl. a Közönyben vagy a Gyászbeszédben. Némelyik novellán Franz Kafka epikájának hatása is érződik. A kötet elbeszélései azonban nem egyenlő színvonalúak, van köztük egészen vázlatos és gyönge írás is, s csak használt volna a mű egészének, ha a szerző néhányat kihagyott volna a gyűjteményből. Ilyenek pl. a teljesen absztrakt kísérletek, iszákos emberek monológjait tartalmazó írások, mint pl. a Kicsoda?, Resti, Árnyak. Ezekben a groteszk képzelődések, szexuális motívumok zavarosan, határozottan érvényesülő írói szándék nélkül keverednek, s így az elbeszélés egészében szétfolyóvá, vázlatossá válik. Az író ezekben valami belső történést, cselekedetet próbál ábrázolni, de ennek lényege az olvasó előtt nem válik világossá. „Pedig a cselekedetekről nem is érdemes írni. Az kívülről is látható. Ami belül történik, az az izgalmasabb. A halál talán már nem is tartozik hozzá. De miért olyan szomorú ez az ember? Például volt egy felesége, de nem halt meg. így jobb.“ (133. o.) A csehszlovákiai magyar epika legújabb fejezetében, például Duba Gyula, Dobos László, Gál Sándor műveiben a hagyományos mellett a modern módszerek előretörését figyelhetjük meg. Monoszlóy Dezső valamennyiüknél tudatosabban és sikeresebben érvényesíti a korszerű elbeszélés formáit most megjelent elbeszélésgyűjteményének színvonalasabb írásaiban. Csanda Sándor Két kor mezsgyéjén A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között (1967, Tatran — Magyar Üzem, Bratislava, 312 o.] Dr. Turczel Lajos, a pozsonyi tudományegyetem magyar tanszékének előadója, már harmadízben jelentkezik könyvvel a közönség előtt. A könyv sikerére jellemző, hogy Szlovákiában szinte teljesen elfogyott. Az egyes fejezetek a kisebbségi helyzet kialakulásával és fejlődésével, a politikai önvédelem politikai-világnézeti formáival, az iskolai és az iskolán kívüli népműveléssel, az ifjúsági mozgalmakkal, az irodalmi, tudományos és művészeti élet, valamint a sajtó helyzetével, végül pedig a folyóiratok szerepével foglalkoznak. A jegyzetanyag majdnem kétötöd részét teszi ki a könyvnek, és óriási mennyiségű irodalom áttanulmányozásáról tanúskodik. Ha a nagy érdeklődés folytán sor kerül a könyv második kiadására, jő lenne, ha a szerző levéltári anyagot is fölhasználna, amit VIII. fejezetként hozzá lehetne csatolni, esetleg különálló tanulmány tárgyát képezhetné. A szerző az irodalomtörténész .szemszögéből nézi az 1918—1938 között lezajlott eseményeket, de véleményünk szerint jő lett volna, ha nagyobb figyelmet szentel a politikai háttérnek. Például amikor Szent- Iványék aktivista kísérletét említi, ki kellett volna emelnie, hogy az akkori csehszlovák kormányzatnak kiváló alkalma lett volna, hogy a szlovenszkói és kárpátaljai magyarság jelentős tömegeit megnyerje, mint ahogyan megnyert német tömegeket. Balogh Edgár Íratlan történelméből tudjuk, hogy maga Masaryk elnök tett előtte olyan kijelentést, hogy kívánatosnak tartaná, ha a ma