Irodalmi Szemle, 1968

1968/9 - DISPUTA - Zsilka Tibor: A statisztika és a stilisztika

szertani eljárás azt eredményezheti, hogy a kritikus egyénisége és eredetisége megsemmisül."1

Leó Spitzer véleményében semmiképpen sem osztozunk, még ha nem is egyedülálló. A stilisztikának ma az a célkitűzése, hogy igazi egzakt tudománnyá váljék. Érveink felsorakoztatását a statisztikai módszer stilisztikai felhasználhatósága mellett azzal is kezdhetjük, hogy a divatos, egyik-másik korszak legtöbbet alkalmazott és legfelkapottabb tudományos diszciplínái kisebb vagy nagyobb mértékben mindig hatottak a többire, és elősegítették fejlődésüket. Emlékezzünk vissza a múlt század 50—60-as éveire, amikor Wilhelm von Humboldt és különösen Schleicher a nyelvtudományban is felhasználták a biológiai ismereteket. Ma már ki tudjuk mutatni a biologizmus káros következményeit, azt azonban senki sem meri állítani, hogy abban az időben a lingvisztika legalább egy lépést ne tett volna előre. Persze az is igaz, hogy az ilyen hatások olykor káros következményekkel járnak. Elég csak a közelmúltra gondolnunk: az irodalom- tudományban következetesen érvényesültek a társadalomtudományi diszciplínák. Az ilyen értékelés következtében kevésbé értékes alkotásokat dicsértek és terjesztettek, bár legtöbbször nehéz volt felfedezni bennük, akár az intuíció segítségével is az esztétikai értéket. Talán most azért Is örülünk az új módszereknek, amelyek a matematikából hatolnak be a nyelvtudományba és onnan lassanként az irodalomtudományba is, mert az irodalmi alkotások sajátosságainak és értékének meghatározására és megállapítására megbízhatóbb kritériumokat tartalmaznak. De a kutatást az alkotás nyelvének és stílusának vizsgálatával kell kezdenünk.

Max Bense azt állítja a modern esztétikáról, hogy inkább technológiai, mint metafizikai esztétika.2 E szakkifejezést elvethetjük ugyan, de ez a tényeken mitsem változtat: a technológiai eljárások ma valóban esztétikai értékűek és jellegűek. Nem vonható kétségbe, hogy az egyes kifejezőeszközök gyakorisága hatással van a szöveg esztétikai értékére is. Vagyis az egyes szavak, szókapcsolatok és egyéb nyelvi egységek várható, illetve váratlan előfordulása, kisebb vagy nagyobb valószínűsége kétséget kizáróan a mű szókíncsgazdagságában, a mondatszerkezetek sokféleségében stb. is gyökerezik. És ha már a statisztikai adatok alapján messzemenő következtetéseket nem is vonhatunk le a szöveg esztétikai értékét illetően, indexeink és számadataink az irodalmi alkotás nyelvi sajátosságairól és tulajdonságairól meggyőzően tanúskodnak.

Természetesen nyilvánvaló az is, hogy a stílust, sőt még a stílus értékét is vagy a szókincsgazdagság, illetve a különféle nyelvi kifejezőeszközök nagy számban való előfordulása, vagy a lehető legváltozatosabb kombinációjuk szabja meg. Eszerint az irodalmi alkotás vagy kifejezőeszközökben gazdag, vagy a költő aránylag kevés szó- mennyiséget vagy más nyelvi elemet is képes oly módon kombinálni és variálni, hogy a szókapcsolatok innoválódnak (megújulnak), s ezáltal asszociációs értékük is növekszik.

A szöveg esztétikai szinten így is, úgy is információs értékkel telítődhet. Persze senki sem tagadhatja, hogy az esztétikai szint megállapítása és meghatározása során

— a statisztikai elemzés elkezdése előtt vagy utána — roppant nagy szerepet játszik a kutató empirikus és intuitív érzéke. Esztétikai érzékünk alapján rendszerint meg tudjuk állapítani két verseskötet elolvasása után, hogy az egyik jobb, hatásosabb, mint a másik. Hatásfokuk azonban lehet azonos is, de jellegükben, természetükben különbözhetnek.

De miben rejlik ez a hatás, mi okozza, s milyen nyelvi elemek hozzák létre? Erről egyelőre eléggé homályos elképzeléseink vannak, jóllehet senki sem kételkedik, hogy számos eredményt már ezen a téren is elértünk. Ahhoz azonban, hogy értékelésünk valóban tudományos színvonalon álljon, érveink és bizonyításaink hitelességét csak az adatok biztosíthatják. A pozitivizmus hívei mindig is tömérdek adattal dolgoztak, de megrekedtek valahol az adatgyűjtésnél, az adatok osztályozásánál. így végső soron csak a stílusleírásig jutottak el. A stílust jellemezni úgy-ahogy tudták, de értékelni nemigen.

Megítélésünk szerint még Jan Mukaŕovský Általános esztétikája sem nyújt megfelelő kritériumokat az irodalmi alkotás értékének és sajátosságainak megállapítására vonat1 Leó Spitzer, Stüdie o stylö v ražných zemích. „Západní lirární vgda a estetika.“ Československý spisovatel. Praha 1966; 320—321.

2 Max Bense, Teórie textil. Odeon. Praha 1967, 34.