Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)
alatt, és gondolkodott. Mégis kell mennie. Délelőtt még üres az internátus, és Bozsena, a takarítónő, egyedül járja végig a szobákat. Az égvilágon semmi oka, hogy ebben a pokolian álmos hajnali órában felkeljen, és Pozsonyba utazzon, egyáltalán semmi oka rá, csak az, hogy Bozsena a kék munkaköpenyében egyedül járja végig a szobákat. Anyja halkan motozott a konyhában. Hallotta, ahogy vizet önt a melegítő fazékba, és óvatosan tolja az edényt a tűzhely vasán. Apja csendben feküdt a sarokban. Bizonyára fenn van már, csak nem szól; gondolkodik. Talán neheztel rá az éjszaka történtekért, de nem beszél róla. Anyja nyugtalan ilyenkor; soha nem késett még le az autóbuszról, pedig egy évtizede utazgat már, anyja mindig felébreszti. Talán nem is alszik ilyen éjszakákon, fülelve megbűvik a vastag dunyha alatt, és az óra ütését lesi, s amikor elüti a négyet, felkel, begyújt, a tűzhelyen vizet melegít, és becsomagol a bőröndbe, megtömi élelemmel, gyümölccsel, semmit el nem felejt. S apja hallgat közben, pedig bizonyára fenn van, és nézi a sötétet. Kinyílt a konyhaajtó, anyja jött be a szobába. Az ágyához lépett, és megérintette a vánkosát. — Negyed öt... kelned kell... — Igen... igen... — S az ágy egyszerre annyira melegnek és a takarítónő oly távoli képtelenségnek tűnt föl ebben a hideg szobában, hogy Morvái megingott elhatározásában: talán mégsem utazik el, vigye el az ördög Bozsenát. S akkor anyjára tekintett, aki nagykendőbe burkolózva, fázósan állt az ágya mellett, az ő kedvéért kelt fel, hogy el ne késsen. Gyorsan kiugrott az ágyból, borzongva, fogvacogva öltözött; tavasz van, mondogatta magának, és vibráló árnya lobogva hajladozott a falakon. Ilyenkor, kora tavasszal, hajnali negyed ötkor van a világban valami valószínűtlen tompaság. A tárgyak körvonala bizonytalan, méreteik megnőnek. Mélyükön érthetetlen rosszindulat rejtőzik, az ember gyanakodva nézi őket; nappal milyen derűs és barátságos ez a rakott tűzhely, s most őskori szörnyre hasonlít, a vasa langyos, egészében mégis hideg, mintha gyerekkorában nem ült volna a sütője tetején, meleget sugárzó vaslapja fölé lógatva meztelen lábát. S a fogason lógó kabátok a halvány lámpafényben? Merevek és ellenségesek. UJjaikban, zsebeikben, vattázott bélésük mögött nyirkos párák lapulnak. Sietve megmosakodott a langyos vízben, ívott két pohárka pálinkát, és már a cipőjét fűzte, sálját kötötte. Nyitott bőröndje egy széken feküdt az ablak alatt. Papírba csomagolt sült hús, szalonna és sütemény volt benne, a csomagok közt sárga almák húzódtak meg, s egy fehér szódásüvegben erősen ledugaszolt törkölypálinka, diónyi buborék mutatta benne vízmértékként a bőrönd fekvését. Anyja bekattíntotta a bőrönd fedelét, és számolgatta az ujjain, hogy nem felejtett-e el valamit. Morvái ballonkabátban, útra készen bement az apjához, és megállt felette. Látta, hogy a szeme nyitva. Párnán nyugvó fejéhez hajolt, és arcon csókolta. — Megyek, édesapám. Apja felkönyökölt, súlya alatt megcsikordult az ágy, érezte cigaretta szagú leheletét. — Isten veled! Vigyázz magadra! — Jó, jó, vigyázok ... Mindig ezt mondta az apja búcsúzáskor, nem oktatgatta, nem avatkozott a dolgába, mert megbízott benne, s csak arra kérte, vigyázzon magára. Talán arra gondolt, hogy úgysem mondhat egyebet egy felnőtt embernek, akinek az életkörülményeit sem ismeri. Apja tanácstalan vele szemben. Ismeretlen számára az ő világa, az idegen erkölcsök és kötelességek, a más törvényű környezet, melyet tiszteletben tart, mert ott másféle munkát végeznek az emberek, mint ő, ezért csak azt mondja, hogy vigyázz magadra, én már nem vigyázhatok rád, felnőtt vagy, a magad útjait járod, vendég vagy csak idehaza, akit szívesen lát, de nem őrt az ember. Anyja nyugtalanul topogott a konyhában. Öt perc múlva itt az autóbusz, menned kell, mert lekésel. Ilyen komor hajnalokon még a szél is félelmetesebb, valóban .sír és nyög, és fütyülve fenyegetőzik, s a fák lombtalan ágai jajongva panaszkodnak, mintha embertelen kínok távoli és elvesző hangja szállna a sötétben. Nappal észre sem veszi az ember. Érzékei tudomásul veszik, hogy erősen fúj a szél, és eszében sincs sejtelmes hangulatokba esni, de most úgy érzi, hogy mindez borzongató és félelmetes, amit csak egy-egy korai kakaskukorékolás és kutyaugatás zavar meg, és ez helyrebillenti a hajnali világ valóságát. Anyja szapora léptekkel megy mel
