Irodalmi Szemle, 1968

1968/9 - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)

rigőfészket látok ott fenn a jegenyefán, a rigó egyet füttyent, és mostan szeret igazán..Bugi-wugi, kiáltozott közbe bőszen Morvái... Lennék rigóférfi, és maga egy rigólány... Ez kell nekünk... S amikor eljátszották, rájuk parancsolt, hogy újból játsszák... A táncosok közül arcok néztek rá, nem ismerte fel őket, de érezte, hogy nézik, egy pillanatra az is eszébe jutott, hogy a hetykélkedésből baja lehet, a rigó­férfi és a rigólány megbosszulja magát, megérezte a veszélyt. A faluban nem szeretik, ha valaki kisajátítja magának a zenét, itt nem lehet egész este parancsolni, és a boogie-woogle-t sem szeretik, de ezeket a kuszán felvillanó gondolatokat dac és feltörő vérhullámok elmosták és elsodorták... A zenekar újból játszani kezdte a sárgarigó fészkét a jegenyén, s a rámeredő szemek közt meglátott egy dühös tekintetet, egy Idősebb verekedő tekintetét, aki a feleségével táncolt. Mereven nézett rá, és kezét a zsebében tartotta, késelő volt, míg meg nem nősült; Morvái ösztöne újra azt súgta, hogy vigyázzon, de nem tudott vigyázni, képtelen volt magát fékezni, mert ittas volt, és egyre azt kellett kurjongatnia, hogy lennék rigóférfi és maga egy rigólány... S ak­kor egyszerre sötét lett a teremben, egy asszony valőszínűtlenül rémült hangon fel­kiáltott: megütöttek. Zűrzavar támadt, az asszonyok és lányok sikoltoztak, mindenki maradjon a helyén, kiáltotta több erős férfihang. A színfalak mögül valaki széket do­bott a csupasz villanykörtébe, és a terem közepén levő másik körtét is leverték. Morvái állt a színpadon a sötétben, a körülötte felcsattanó, ki-kitörő gomolyagban nem mozdulhatott, hallotta, hogy a zenészek hangszereiket védik, és méltatlankodnak a botrány miatt, várta, mi lesz, és mámoros agyában borotvaélesen villant át a gon­dolat, hogy a következő másodpercben talán hátbaszúrják késsel, vagy leütik. De nem történt semmi, s amikor új villanykörtét csavartak az összetört helyébe, s hunyorgó szemmel körülnézett, az apja állt mellette, kalapban és fekete nagykabátban, hatalma­san; nem tudta, mikor jött, hogyan került oda, egy szóval sem említette otthon, hogy 6 is eljön a mulatságra, talán anyja ment érte, amikor Bíróéktól részegen jöttek vissza. — Gyere haza! — parancsolta apja, és erősen megszorította a karját. Sok tekintet kísérte, ahogy engedelmesen vele ment. Fél fejjel alacsonyabb az apjánál, és fele olyan vállas; hát Itt a titok nyitja, tudták, hogy itt az apja, azért nem ütötték meg, csak figyelmeztették, hogy elég a legénykedésből. Apja komoly arccal ment mellette, ■s ő szégyellte magát. Mit hősködik, milyen indulatok törnek ilyenkor fel belőle, milyen elfojtott vagy megszégyenített ösztönök, mi köze a sárgarigó fészkéhez és a rigólány­hoz ...? Már józanul gondolkodott, és nyöszörögni szeretett volna a megbánástól, aztán a szokásos lelki séma szerint megérezte, hogy cinizmust és pökhendiséget kell magára erőltetnie, mert másképpen ki nem kecmereg ebből a rohadt hangulatából, és dacosan felszegte a fejét. Szótlanul mentek az utcán, a házak ablakai mögött nem volt fény. — Ne akarj te már nagylegény lenni — kérte később az apja, amikor lefeküdtek —, nem illik már hozzád az ilyen mulatozás, vannak nálad fiatalabbak a faluban. Hát hozzám ml illik, akarta dacosan kérdezni, de nem kérdezte meg, mert egy új gondolat kötötte le: számítása ellenére hajnalban elutazik, és kettesben találkozik Bo- zsenával az internátusi szobában. Mindjárt meg is mondta a szüleinek, hogy keltsék fel a hajnali autóbuszhoz, mert el kell utaznia. — Menned kell? — kérdezte apja. — Igen — felelte. — Jő, majd felébresztünk, só­hajtott az anyja, s a szülei csendben maradtak, nem beszéltek a mulatságon történ­tekről. Morvái aludni próbált, de ittassága újra visszatért, csuklott, és nagyokat nyelt, s közben a feje erősen szédült. Lehunyta a szemét, hogy a barna gerendák ne forog­janak olyan vadul a szoba mennyezetén. 3 A konyhában zengve ütött a falióra. Halvány fénysugár szűrődött a ritka függönyön át a szobába. Odakünn még sötét van, a szobában hideg. Ahogy a dunyha alól kitette a karját, úgy érezte, mintha valami hűtő folyadékkal öntötték volna le a bőrét, gyor­san visszadugta csupasz karját a melegbe. A szobában ritkán fűtöttek, a falak nem tartották a meleget, hideget lélegeztek, és a döngölt agyagpadlón olyan hűvösen si­mult a háziszőttes pokróc a csupasz talpuk alá, mintha fagyos mohán járnának. Haj­nalban utazni, micsoda ötlet, este is mehetne... Összekuporodott a meleg dunyha

Next

/
Thumbnails
Contents