Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - Egri Viktor: Agnus Dei (Regényrészlet)
— Mégis kimegyek hozzá... Kimegyek ahhoz a zsidóhoz, akitől azok az istentelen törvények eltiltanak. Szüksége van rám, érted, fiam...? És ha valaki engem bűnösnek tart, veressen bilincsbe. Úgy akarok tőle elmenni — bilincsben, de nem megalázva, fiam! Ismertem azt a zsidó földbirtokost. Azt tartották felőle, hogy a járás legjobb gaz- dásza, állathoz, földhöz, veteményekhez értő kitűnő szakember. Ha így van, takarodhatott volna Palesztinába hasznosítani a nagy tudását, de itt ne mérgezze a levegőt! Talpig feketében, fedetlen fővel hátul állt a gyászolók mögött, csak akkor lépett előbbre, amikor elhangzott az utolsó ima, és a koporsót leengedték a slrgödörbe. Az utolsók közt vette át a sekrestyés kezéből a kis lapátot, hogy néhány göröngyöt hullasson búcsúzóul a koporsóra. Perünk alatt anyám hallgatott, összezárt szájjal és elmeredt szemmel hallgatott, s én belül forrtam a dühtől, mert éreztem, hogy ezzel a hallgatásával nagyanyám pártjára állt. Amikor hazautaztunk, rá kellett szólnom: — Maga persze igazat ad az anyjának? — Igazat, fiam! Szerencsére ő nem tartozik senkinek felelősséggel. Senki nem foghatja rá, hogy szégyenbe hozza, tönkreteszi az életét. — A saját életét teszi tönkre — törtem ki békétlenül. — Megérthetnéd őt, Jankó! — Mit értsek meg, az istenért? — Hogy azt kell tennie, amit a szíve diktál. — A szíve, a szíve — fakadtam ki. — Vaksággal verte meg magukat az Úristen, hogy nem látják a világ fordulását. — Azt hiszed, hogy mindenben jóra fordul? — Ha nem hinném, nem lenne rajtam ez az egyenruha. Anyám nem felelt. Persze, így volt mindig: ebbe a konok hallgatásba menekült, valahányszor sarokba szorítottam. Összefogott ellenem ez a két megátalkodott asszony! Nem titkolhattam magamban: keserves vereség ért! J A N K Ö : Már napokkal a kitelepítés kezdete előtt tudta mindenki a beosztását, ismerte pontosan, mi a feladata a listára írottak összeszedésénél, kire tartozik az engedélyezett ötvenkilós málhájuk ellenőrzése, hogy pénzt, drágaköves ékszereket, aranyat és más értékeket ne vihessenek magukkal, kiké a lakások lepecsételésének gondja és a keresés, ha valaki az elszállítandók közül elbújt volna. Parancs szerint a legcsekélyebb ellenállás esetén bárki használhatta lőfegyverét. Lehangolt, hogy nem volt dolgom az összeszedésüknél. A szolgálat odakötött a kórházhoz, el kellett látnom Valkó, a másik sofőrünk munkáját is. Egy karambolnál fejsérülés érte azt a kétbalkezest, és nem lábalt ki még belőle. A városban jártak hozták a híreket. Zavartalanul és példás rendben folyik a munka. Sehol semmi kapkodás, semmi ellenállás, csak a rémület süt a szemükből, az a bamba rémület, amit gyermekkorom óta ismerek. Micsoda gyáva banda, a cigánynál is alávalóbb fajzat ez, hogy egyetlen férfi sem akad köztük, aki foggal és körömmel védekezne, nem hagyná magát és övéit elhajtani az ismeretlenbe, lengyel földre. Én vérfürdőt rendeznék, halomra gyilkolnám őket, ha ilyen paranccsal rámtörni merészelnének. A pokolba kívántam őket mind, azokat is, akiket a kitelepítési törvény keresztlevelük, keresztény élettársuk vagy gazdaságilag nélkülözhetetlen mivoltuk alapján kivételezettnek ismert el. Málek Zoló egy lépést sem tett, hogy a vaskereskedés egykori tulajdonosát, Hugó urat törüljék a listáról; nincs szüksége a segítségére, vigyék el családostul, ksefteljen tovább lengyel hazájában az övéi közt. Tőle tudtam meg, hogy Kúdelka sárga munkaigazolványt szerzett Jakabnak, az anyám szeretőjének. Elöntött a méreg. Milyen simán szabadulhattam volna tőle, ha az a barom Kúdelka nem ragaszkodik hozzá, mert ért a pénzszerzéshez, és neki most mindennél fontosabb, hogy vagyonhoz jusson! Amikor Náckót családostul elvitték az állomás közelében levő katonai barakktáborba,
