Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - Egri Viktor: Agnus Dei (Regényrészlet)
— Nem megyek a Birodalomba dolgozni. Inkább megölöm magam, a Dunának megyek — fakadt ki sírva. Nagy nehezen kivettem belőle, hogy rákerült a Birodalomba küldendő zsidó munkaszolgálatosok listájára. Megértettem a félelmét, hogy nem akar elszakadni anyánktól, és borzadozik, hogy elhurcolják valami ismeretlen munkahelyre. De aggasztott, hogy ha a megadott időben nem jelentkezik, akkor a Zsidó Tanács, amelyre a toborzás gondját rábízták, Ruthot osztja be a csoportba helyette. — Ruthot nem engedi el a gyár. Öt nem írhatják fel a listára. Nem félek a testi munkától. Mennék én bárhová, akár követ törni, homokot talicskázni, de nem náluk. Én nem szolgálom az ö hadi molochjukat, inkább végzek magammal. Ki kellett vernem a fejéből, hogy öngyilkosságra gondoljon. Reggelig valami megoldást kell találnunk. At kellene szöktetnem őt a határon, erre volna lehetőség, ha tudnék árut átcsempészni, ugyanazon az úton ember is átjuthat Magyarországra. De iratok kellenének, jó iratok, hogy odaát magyar földön baj ne érhesse, ha elfognák, vissza ne toloncolhassák. Iratok! Hogy előbb nem jutott az eszembe! Erna a szőkeségével, karcsú alakjával versenyre kelhet bármely germán szépséggel. Csak valami nyomorult papírral igazolnia kell, hogy semmi köze hozzánk, a Dávid csillaggal megbélyegezettekhez. Beszélnem kell Czabánnal a nyomdában. Ö a feje a fiúknak, akik olyan munkaigazolványokat, lakbizonylatokat és egyéb iratokat gyártanak, hogy szakértő legyen a talpán, aki az eredetitől meg tudná különböztetni őket. Az ő segítségükkel az üldözött egyszerűen eltűnik szem elöl, és valahol másutt feltámad, pecsétekkel ellátott irataival munkához, kenyérhez és lakáshoz jut. Ha ez lehetséges, semmi akadálya, hogy Ernának hibátlan, meg nem támadható születési bizonyítványt, arcképes személyazonossági okmányt, szükség esetén keresztlevelet ne csinálhassak. Czabánnal még az éjszaka beszéltem, és két nap múlva kezemben voltak az iratok. Ernának volt annyi pénze, amiből két-három hónapig kereset nélkül is elhúzhatta. De nem féltettem őt, van magához való esze, hogy megfelelő munkához jusson. Felesleges, hogy levelezgessünk egymással, kerülnünk kell mindent, ami bajba juttathatná öt vagy engem. Czabán címére küld majd egy-egy képeslapot a szokványos üdvözlettel — aláírás nélkül —, abból megtudhatom, hogy nem veszett el, s hol él. A többit majd eligazítja az idő. Mielőtt vonatra ült, búcsúlevelet írattam vele. Adjam édesanyánk és testvéreink tudtára, hogy mire a sorait olvassák, ő már nincs az élők sorában. Erna péntek reggel szállt fel a tátrai vonatra, én másnap délben vettem kézhez ajánlott levelét, s még aznap hazautaztam. Anyát és Ruthot megkértem, sirassák el Ernát, tartsák meg a rituálé előírta gyásznapokat. A búcsúlevelet a borítékkal együtt elvittem a csendőrségre, Erna fényképét is átadtam a parancsnoknak, hogy megállapíthassák személyazonosságát, ha kifognák a holttestét. Oj ember volt a parancsnok. Fejcsóválva nézegette a fényképet. — Micsoda ostobaság! Ilyen fiatalon eldobni az életet — mondta, és elküldött. Anyámat előkészítettem, ne rémüljön meg, ha csendőrök járnának nála, vagy a parancsnokságra rendelnék kihallgatásra. Ha nem tudna valamire jelelni, fakadjon sírva, és hallgasson. De felesleges volt kioktatnom. A nyomozók nem jártak nálunk, és írást sem küldtek. Ogy lehet, a parancsnok feleslegesnek találta, hogy nyomozást indítson egy öngyilkos zsidólány miatt. JANKÖ: Amikor utoljára Lehotán Jártam, nem láthattam az esperes urat. Erős hűléssel, lázasan feküdt a szobájában, és nagyanyám az orvoson és a káplánon kívül senkit sem engedett be hozzá. — Zavarják a látogatók. Ha sokat beszél, elfogja a köhögés, egészen elgyengül — mondta. Tavaly ünnepeltük hetvenötödik születésnapját, és bár hófehér lett a haja, s az alakja kissé meggörnyedt, akkor még jő erőben volt. Kiheveri a baját, gondoltam.
