Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - FOLYÓIRATSZEMLE - Lukács György tanulmánya a Plamenban

szigorúbb tárgyilagossággal a lényegére tapint, megállapítja állásfoglalását és bemutatja a mű szellemi koordinátáit. A kritika ezzel a tulajdonságával nem irodalmon kívüli intézmény, hanem maga is irodalom, saját törvényeivel. Az irodalmi formák olyan tükrözője, amely maga is formává lesz.” E. R. Curtius is hasonlóképpen vélekedik:,^ kritika olyan irodalmi forma, melynek tárgya az irodalom. A kritikus elsőbbsége nem abban jut kifejezésre, hogy jobb regényt tud írni, mint a szerző, akinek müvét elemzi, hanem abban, hogy kritikája átgondolt és jobban van megírva, mint az értékelt regény, hogy több tapasztalatról, gazdagabb egyéniségről tanúskodik, mint a regényíró, hogy a kritika az elhibázott regénnyel ellentétben: tökéletes műalkotás az immanens kritikai törvények mértéke szerint".

Kinek ír a kritikus? „A költőnek, hogy segítse? Gondolom, hogy már a kérdés feltevése is helytelen." Aligha akad olyan kritikus, aki akarna valamit. A kritikus rendszerint csak jó kritikát akar írni. Sőt, a kritikus az igazságot sem sajátítja ki egyedül magáénak. „Minden kritika egy-egy végtelen esszé fejezete. De mindenekelőtt azt kell leszögeznünk, hogy a kritika nem bábája az irodalomnak... A szerzők rendszerint jobban ismerik hibáikat, mint a kritikusok, de ez nem azt jelenti, hogy ki is tudják azokat küszöbölni. A nagy művész fogyatékosságai olyan mély gyökerüek, mint az írók géniusza. A kritikus tekintete egyetlen pontra: a műre irányul. Nem kacsingat sem a művészre, sem az olvasóra, de még a kenyéradójára, sőt kollégáira sem. A belső kényszer és a tehetség szabta úton jár, s ezt az utat nem adja feli"

Kövesdi János

Lukács György tanulmánya a Plamenban

A prágai Plamen 1967/10 száma közli Lukács György 1917. októbere és a jelenkori irodalom című tanulmányát, melyet a neves magyar marxista tudós a folyóirat kérésére írt. A tanulmányt bevezető Jifí Cvekl megállapítja: „Ez a hozzászólás mintegy esszenciája Lukács eszmei-politikai és esztétikai nézeteinek, melyeket itt, ha csak váz- latszerűen is, de élesen és pontosan fejez ki.“ Cvekl felvázolja Lukács filozófiai és esztétikai koncepcióját és viszonyát a XIX. század klasszikus, valamint a két világháború közötti s a jelenkori avantgarde irodalomhoz. „Érthető, hogy Lukács eszmeipolitikai nézeteit azok is bírálják, akik „ortodoxnak“ találják, s azok is, akik az eszmei revizionizmus képviselőjét látják benne. De azok az értékelések és bírálatok, amelyek vele kapcsolatban hangot kaphatnak, mit sem változtatnak e gondolkodó nagyságán, s ezért legújabb tanulmányát is inkább az utóbbi évek során folytatott elmélkedései dokumentumának, mintsem az Októberi Forradalmat s a szovjet és világ- irodalomra gyakorolt hatását elemző részletes és objektív írásnak tekintjük."

Lukács György öt részre tagolt tanulmányának súlypontja inkább „a kor filozófiájának", mint irodalmának területére esik. A tanulmány bevezető részében elemzi a forradalmi idők s az azt követő évtized társadalmi-politikai helyzetét, Leninnek a forradalomban játszott szerepét és a marxizmushoz való dialektikus viszonyát, s rámutat arra, milyen zseniális módon fejlesztette tovább és hogyan alkalmazta Lenin a mindennapi gyakorlatban Marx tanait, s milyen fontos volt számára a hamisítatlan marxizmus védelme. Lenin — írja Lukács — a hadi kommunizmust nem tekintette a marxi elmélet realizálódásának. Lenin szerint a hadi kommunizmust „a háború és a pusztítás kényszerítette ki. Ez a politika nem segítette a munkásosztályt gazdasági feladatainak teljesítésében, s nem is segíthette. Csupán ideiglenes intézkedés volt.“ Az ilyen marxista álláspont az opportunizmus és a deformációk évtizede, sőt még a sztálini dogmatizmus és sematizmus évtizedei után is sokak számára paradoxonnak tetszett, mivel nem értették meg Lenin dialektikáját. Pedig Lenin azzal, hogy Marx „előrejelzésével“ ellentétben egy „irreguláris“ forradalomnak lett az elméleti és gyakorlati megvalósítója, nem cáfolta meg Marx tanait Mindig tudta, hogy az orosz forradalom világtörténelmi szempontból döntő és kétségtelenül pozitív esemény volt, de annak is tuda'