Irodalmi Szemle, 1968

1968/8 - HAZAI FÓRUM - Kovács Győző: Polgári ízlés Kazinczy nyelvművelő törekvéseiben

változott, szűkült, illetve tágult a magyar irodalom fejlődése és kibontakozása során — ennek a szépségeszménynek alkalmazkodnia kellett a történelmi és társadalmi realitáshoz, úgy, hogy életképes is maradjon. Ennek az alkalmazkodásnak mintaszerű példáját adta az Orpheus szerkesztésével. Éles szemmel ismerte fel, hogy — mint erre találóan mutatott rá Szauder József — „nem vehette jel a versenyt a nemesi ellenállás széles frontján működő Batsányival. Ráday tanítványa sohasem lehetett olyan népszerűvé, mint Orczy generálisé..." Ugyancsak Szauder József mutatta ki elemző tanulmányaiban, hogy 1789 után, a gyorsuló kül- és belföldi politikai eseményeket filozófiailag mélyebb intenzitással követte nyomon Kazinczy, éppen az Orpheus szerkesztésével, va lamint a cikkek és fordítások közlésével, — mint az ugyanezen eseményeket azonnal rögzítő politikai költő Batsányi. Pontosan arról van szó, hogy míg Batsányi költői helyét és az irodalomban betöltött szerepét politikai költészetén mérhetjük le elsősorban, Kazinczyét szerkesztői és stílusújító törekvésein. Ebből az is következik, hogy bár Batsányi igen korán és helyesen ismerte fel (más oldalról Kazinczy is!), mit jelent a nemesi ellenállás ideológiája és ereje, ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a Magyar Museumhoz írt bevezetése 1788-ban nem tűnhetett olyan mértékben haladónak, mint a másfél évvel későbbről datált (1789. dec.) Orpheus bevezetője, Kazinczy tollából. Kazinczy szemlélete és törekvése hamarabb elszigetelődött a Batsányiénál.

A folyóirathoz írt beveztőjében állandó viszonyításban tartva körvonalazza célkitűzését: a pozsonyi Hírmondó, a bécsi Kurir, a Hadi Történetek, a pesti Mercurius, a Museum és a komáromi Mindenes Gyűjtemény a tájékozódásra alkalmas szellemi gócok, jelezve is egyben a korabeli nemzeti és felvilágosult törekvésű magyar irodalmi élet szellemi erővonalait. „A Museum egyedül a nyelv és poézis csinosításán törekedett mindekkoráig; komáromi társak mindennek adnak helyt leveleikben, valami csak tárgya a tudhatásnak: én a közép helyet foglalom el közöttük” — szögezi le álláspontját, mindjárt fel is sorolva az Orpheus „tárgyait“: a „józan gondolkodást“, a „nyelv tökéletesítését“, s végül a „magyar történeteket“. Egyik tanulmányában Szauder József nagyon találóan jellemezte az Orpheust, s ezen kérészül sokszínű törekvését: „Az Orpheus a kor magyar irodalmi, költöi irányait is a legösszetettebb, legsokszínűbb foglalatba zárja: mert benne az uralkodó ideológiai és politikai direktívák mögött négy-öt rétegben burjánzik fel az ízlésben-formában átalakuló magyár költészet. Gyön- gyösies-amadés nemzeti énekköltés, olaszos rokokó, ... ányost szentimentalizmus, német Sturm und Drang, ködös ossziáni „preromantika": mindez együtt kavarog a két kötet lapjain. A magyaros formáktól a görög-római mértékes versekig és a nyugat-európai formákig minden megtalálható benne, a nyelv tömöríteni tudását próbára tevő kísérletekkel éppúgy, mint az ortográfiai ízlés vitáival...“

Közismert, hogy Kazinczy nem is annyira eredeti műveivel mint inkább fordítói törekvéseivel, irodalomszervező munkásságával és a modern irodalmi ízlést követelő harcával vált a nyelvújítás korának irodalmi vezérévé. A korszak költészete mellett — de arra hatva Is — bontakoztak ki e költészettől gyakran elütő vonású, a goethei eszmény szabta klasszicizmus irányába mutató törekvései.

A költészet a kibontakozó romantika jegyében állt; éppen e korszak költőiből lettek az első magyar romantikusok: a forradalom döntő fordulatnak bizonyult, amely újat eredményezett a társadalmi életben, az emberi magatartásban, a „társas élet“ szabályaiban — mégis, Kazinczy eszménye áthatotta őket. Berzsenyi vagy Kölcsey nem tudták kivonni magukat ennek az eszménynek a hatása alól.

A szépirodalmi ízlés polgárosítása: az érzelem, a viselkedés, a magatartás, a szellemi élet polgárosításával együtt — ez volt Kazinczy célkitűzése. Tehát a húsz-harminc év előtti, csupán stílusújtíő programjához képest alaposan kitágult a széphalmi literátor szépségeszménye, amely a „fentebb stilben“ kapta meg végleges formáját, kifejezve törekvésének lényegét. Az 1804-ben, Kis Jánosnak írt levelében megfogalmazott szembesítés mögött, hogy ti. „fentebb nemében az írásnak másképpen szólhatunk, mint a konyhában szóllanak" — e mögött az a követelés áll, hogy az íróknak számot kell vetniük, éppen a nyelvújítói, nyelvművelői munka érdekében azzal, hogy világosan lássák a szótévesztés, a képzavarok, a fölösleges ismétlések, a pongyola stílus meglétét, hogy a Kazinczy által kiváltképp gyűlölt dagályosságot végleg száműzzék, hogy a nyelv legyen színes, változatos, emelkedett stílusú, az alkalmaknak és körülményeknek megfelelő, világos, szabatos, szemléletes éö tömör.

E nagyméretű, az egész magyar irodalom további fejlődése szempontjából oly dön