Irodalmi Szemle, 1968

1968/8 - HAZAI FÓRUM - Kósa László: A csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás feladatai

kén. Hevesben, a Hajdúságban, a Nagykúnságban, a jászságban, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Zemplén tájain. Rendszeresen látogatták a debreceni nagyvásárokat. Voltak, akik egészen Nagyvárad környékéig elmerészkedtek, észak felé' pedig a Szepességen keresztül a lengyel határig. A történelmi Magyarország legnagyobb fazekasközpontja volt Gömör. A vastartalmú agyagból kiváló minőségű tűzálló edény készült, ami a szabad tűzön főzés-sütés elengedhetetlen eszköze volt. A századfordulón még több száz fazekas dolgozott, ma alig egy-kettő forgatja a korongot, cserépedényeiket azonban még ezerszámra meg lehet találni az említett területeken. Fuvarosok már évtizedek óta nem faluznak, de még sokan emlékeznek a hónapokig tartó utakra, s arra, hogyan cserélték el az edényeket búzára, kukoricára, szalonnára, pótolván ezzel családjuk élelmiszer-szükségletét. A gömöri fazekasok munkáját éppúgy kevéssé ismerjük, mint a jászói vagy a szepsi fazekasokét. A gömöriek hatalmas eladó körzete erős bizonyítéka annak, hogy a hegyvidéki és az alföldi területek sok évszázados egymásra utaltságban éltek. A gazdasági kapcsolatokról tanúskodnak a fuvarosok, a vándor mezőgazdasági munkások (summások, részesaratók), a faluzó, messzi vidékekről nagy vásárokra igyekvő árusok. Űjabban megjelent apró cikk tudósít arról, hogy Gömörben milyen jelentős volt a magyar vándorárusok száma fPaládi Kovács Attila: Gömöri magyar vándorárusok az Alföldön. Ethn. 1966. 295—296). Ezek a kapcsolatok mindenkor jelentősek voltak a népi kultúra terjedésében. A nagy távolságot bejárt emberek a népköltészet legmozgékonyabb terjesztői lehettek. Útjaikat, életmódjukat felkutatni nem lenne minden tanulság nélkül való.

Mind ez ideig a parasztság kultúrájáról volt szó. A néprajztudomány azonban foglalkozik más közösségek, bányászok, munkások, iparosok, városi polgárok hagyományos: műveltségének kutatásával is. Magyarországon nagyon kevés lehetőség van ilyen irányú vizsgálatokra, a csehszlovákiai magyarok közt azonban van alkalom. Márkus tanulmánya a jolsvai mesterekről nagyon keveset mondott el a Gömörben nemrég még virágzó vasiparosságról. Tanulmányozni kellene azokat a falvakat is, ahol a lakosság jelentős része bányászattal foglalkozik. A rozsnyói magyar munkásdalárda néhány esztendeje ünnepelte százéves fennállását. Bizonyára nemcsak az éneklés területén vannak erős hagyományai a rozsnyói magyar munkásoknak. Közösségi szokásaikat a hagyomány gyűjtőinek kötelessége feljegyezni. Nagyon keveset, talán mondhatjuk azt is, hogy semmit sem tudunk a nyugati kisvárosok, Somorja, Dunaszerdahely, Szene, vagy keleten Jászó, Szepsi, Torna polgárságának közösségi életéről. Jászón az egykor neves, ma faluvá süllyedt városkában századunk első évtizedeiben még szinte középkorban kialakult gazdasági struktúra virágzott. A helységet iparosok lakták, akik önellátásra földet is műveltek. Ritkán van a kutatónak olyan szerencséje, mint amilyen nekem volt az idén tavasszal, amikor elsőnek éppen abban a házban érdeklődtem a céhélet tárgyi emlékei után, ahol a legidősebb iparos őrizte azokat. Alig kérdeztem, már hozta is a szép sárgaréz behívótáblát, majd a céhládát, benne a XVIII. század végéről származó magyar és latin nyelvű iratokat. Ma az átalakult céhek iparos egyletként léteznek, a tagdíjakból és a díszes temetéseken való énekléssel közösen szerzett pénzt, akár századok előtt, ma is jótékony célokra, egyházi adakozásra szánják, vagy közös összejövetelen elmulatják.

Bocsássa meg az olvasó csapongásomat. Élményeim javából válogattam, hogy mielőtt pontosabban előadom javaslataimat és véleményemet a kutatás feladatairól, kedvet támasszak a gyűjtéshez.

A Csemadok Központi Bizottságának márciusi nyilatkozatában szerepel nemzetiségi tudományos intézet szervezésének terve is. Egy hungarológiai tudományokkal foglalkozó intézet, akár önálló intézményként, akár a Szlovák Tudományos Akadémia filiá- jaként, központi irányítója és vezetője lehetne a néprajzi kutatásoknak is. Központra feltétlenül szükség van. Itt kell dolgoznia néhány főhivatású kutatónak, mert „mellékfoglalkozásként“ komoly tudományos munkát végezni nagyon nehéz feladat. Szükség van a lehetőséghez képest szöveg- és zenefolklóristára, szokáskutatóra és tárgyi néprajzos etnográfusokra is. Nem tudjuk, milyen súllyal szerepel a tervek között egy Magyar Nemzetiségi Múzeum alapítása és szervezése. Amennyiben létrejön, akár külön intézményként, akár fent említett intézmény részeként, bár a muzeológiai munka nincs ellentétben a folklórisztikával, ott elsősorban tárgyi néprajzos szakemberre lesz szükség. Intézetet azonban csak úgy lehet szervezni, ha vannak kutatók. Tudomásunk szerint Csehszlovákiában ma egyetlen egyetemen képesített magyar néprajzos sincs. Mind