Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - HAZAI FÓRUM - Kósa László: A csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás feladatai
emellett az a néhány maga erejéből jól felkészült folklórista gyűjtő, aki feldolgozórendszerező munkát tud végezni, úgy véljük, további kitartó önképzéssel betöltheti egy leendő intézet megfelelő kutatói állásait. Gondoljunk csak arra, hogy 1919-ben milyen fejletlen volt a tudományos munkával foglalkozó szlovák értelmiség, s mivé szerveződött rövid idő alatt! Bár a Komenský Egyetemen is van néprajzi oktatás, a néprajz olyan mértékben anyanyelvi tudomány, hogy a teljes magyar anyag megismerésének érdekében a jövő etnográfusainak Magyarországon, Budapesten kellene diplomájukat megszerezni. Ennek valóra váltására az utóbbi években megélékült magyar-szlovák kulturális együttműködés bizonyára lehetőséget fog nyújtani. A néhány sor előtt említett múzeum megalapításának a muzeológiai anyag hiánya nem lehet akadálya. A dunaszerdahelyl és füleki városi múzeumokban és a rozsnyői bányászati múzeumban ma is folyik néprajzi tárgyak gyűjtése. A falvakon pedig központi irányítás nélkül egyre több kis falumúzeum vagy iskolamúzeum szerveződik. Buzi- tán Máté László, Kéménden Csuka /ánosné, Nagybalogon Pál Dénes tanítók nevéhez fűződik egy-egy gyűjtemény létrehozása. De találhat az érdeklődő Debrődön és a tornai iskolában is hasonló múzeumkezdeményt. Az elmúlt évek valamelyikében Ghymesen jól sikerült kiállításon mutatták be a község hagyományos kultúrájának emlékeit. Sajnos, az anyag jelentős részét később hazavitték a tulajdonosok, nem lévén hely állandó kiállításra és raktározásra. Ez utóbbi és más hasonló esetek figyelmeztetnek arra, hogy a falu- és iskolamúzeumokat milyen veszélyek fenyegethetik. Sokszor helyhiányon bukik meg a vállalkozás, máskor a lelkes pedagógust elhelyezik, vagy elfogy a lelkesedés, és tönkremegy a gyűjtemény. Mégis egyelőre azt javasoljuk, hogy minél több kis múzeumot alapítsanak a pedagógusok vagy más helybéliek, akiknek a honismeret szívügyük. Űk ismerik legjobban falujuk, vidékük viszonyait,, népi műveltségét. Nekik szívesen ajándékozzák a már nem használt vagy emlékként őrzött tárgyakat. Ezek a kis gyűjtemények, tárgyaik egy része a jövőben alapját képezhetik egy központi múzeumnak. S amíg ez a központi intézmény nem alakul meg, a Csemadoknak meg kell találnia a módját, hogy összefogja a hasonló kezdeményezéseket, akár az idegen- forgalomra való hivatkozással is. Tárgyakat bőven lehet gyűjteni hozzájuk fűződő szóbeli hagyományokkal együtt. Még akkor is, ha a gazdálkodás teljes átalakulása, a nagy építkezések talán nagyobb ütemben tüntetik el a tárgyi emlékeket, mint a szóbeli hagyományt. Kincseket lehet találni, amint ezt a jászói céhélet emlékeinek felfedezésével példáztam. A csallóközi, egykor parasztnemesek lakta Cséfán (eredetileg Cséhfalva) a fél falut kitévő Cséhfalvay-család egyik idős tagja, miután beszélgetésünk közben megállapította, hogy érdeklődöm a „régiségek“ iránt, már húzott is elő az asztalfiából egy pergamentlevelet. Az okirat azt tanúsította, hogy 1559-ben a család a pozsonyi káptalannal birtokügyben pereskedett. Ennek az írásnak már régen levéltárban vagy múzeumban volna a helye. Egyben arra is figyelmeztet bennünket, hogy a helyi gyűjtemények ne csak néprajzi, hanem általános honismereti jellegűek legyenek, a környék vagy vidék múltjának minden emlékét gyűjtsék. A magyar falvakban még található egy-két műemlékszámba menő épület, elsősorban lakóház. Érdemes volna néhányat rendbehozni, az eredetihez híven berendezve megőrizni. Fel kellene kutatni Gömörben és talán másutt is a festett famennyezetü templomokat, mint amilyen a tornaijai református templom. A magyar tudomány ezekről alig tud valamit. De vannak technikai műemlékek is: vízimalmok a Kisdunán (például Pozsonyeperjesnél), vagy a hegyi patakok mentén, hatalmas kendertörő „külii“-k Nagyidán vagy Szádelőn. Szintén megérdemlik a megóvást. Itt sem utolsó szempont az idegenforgalom. Bizonyára sokan akadnak pedagógusok, falukrónikák vezetői és mások, akikről nem tettem említést, s akik szívesen foglalkoznak néprajzi munkával. Javaslom, hogy a Csemadok az idén először meghirdetett társadalmi népnyelvi gyűjtőpályázat mellett vagy azzal együtt hirdessen évente néprajzi gyűjtőpályázatot is. A pályázat a témák megjelölésével csekély Irányítást Is adhat a spontánul dolgozó gyűjtők tevékenységének összehangolására. Hasznos lenne, ha az alsófokú és a középiskolákban néprajzi szakkörök alakulnának és kollektív munkájukkal vennének részt a pályázatokon. Az ifjúsági klubok nyári táborozása jó alkalom lehet az együttes gyűjtőmunkára. Az érdeklődők szakember vezette szemináriumon megismerkednének a gyűjtés módszertanával és műhelytitkaival, s mindjárt a gyakorlatban érvényesíthetnék azt. Hasonló tanfolyamot, szemináriumot a pedagógus továbbképzések alkalmával is lehetne szervezni.
