Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - SZERVEZETI ÉLET - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar próza 1966 júliusától 1967 júliusáig
választásában éli ki magát, megfelelő költői és világnézeti lendület nélkül. Mégis azt kell mondanunk, hogy a kötet jó iskola és alapos előkészület volt az igazi alkotásra. Reméljük, hogy az alapos tanulmányok után valóban eredeti élményeinek kifejezőjévé válnak eszközei. A kötet megnyitotta előtte az utat. A kilencedik könyv gyermekversek gyűjteménye, öt szerző darabjait öleli fel, Csontos Vilmos, Dénes György, Gyurcsó István, Kovács István és Monoszlóy Dezső kedves, gyermekeknek szánt költeményeit. Akad köztük néhány valóban szép vers, különösen Monoszlóy Dezsőtől. Engedjék meg azonban, hogy ne foglalkozzam velük részletesebben, mert a kötet olyan kérdéseket vet fel, amelyeknek elemzése külön tanulmányt követelne. A könyvet szép, színes illusztrációk díszítik, s a könyvkiadó magyar üzeme e tekintetben is megfelelt a várakozásnak. A beszámolóm elején említett konfrontációra már nem jut sem idő, sem hely. Meg merem kockáztatni az állítást, hogy a költészetünk újjászületése érdekében kifejtett sokfajta fáradozás meghozta a gyümölcsét. Az ifjú nemzedék igényhirdetésével és vitakészségével az idősebb pályatársakat is felébresztette, s az az eredménye, hogy nemzetiségi irodalmunk, illetve költészetünk magas színvonalra fejlődött. Ahol vita van, ott mozgás és fejlődés van. S hiszem, hogy így jó. Csanda Sándor A csehszlovákiai magyar próza 1966 júliusától 1967 júliusáig A szlovákiai magyar széppróza átmeneti nehézségekkel vagy válsággal küzd; ezt bizonyítja mindenekelőtt az a tény, hogy az utolsó 12 hónap alatt kilenc versgyűjtemény s csupán két szépprózai alkotás jelent meg kiadónk magyar üzemében. A prózánk helyzetéről indított vita az Irodalmi Szemlében ez év elején szintén elakadt, mindössze három hozzászólást eredményezett. Gály Iván Petrőci Bálint legújabb regényét ismertetve megállapítja: „Világos tehát a látlelet: szépprózánk golyócskája igenigen lomhán folyik az ősi mederben, s langyos vizét alig frissítik fürge csermelyek." I Irodalmi Szemle 1967. 265.) Az említett két szépprózai alkotás: Duba Gyula Delfinek című novelláskötete és Petrőci Bálint regénye, A szemtanú. A szépprózával együtt szoktuk értékelni a kritika- és tanulmánygyűjteményeket is, ebben a műfajban csupán egy könyv jelent meg az utolsó időszakban: Fábry Zoltán 1926 és 1939 között megjelent recenzióinak gyűjteménye, a Valóságirodalom. Duba Gyula: Delfinek Duba gyűjteménye különböző színvonalú elbeszéléseket tartalmaz: egyesek szépen kidolgozott, pszichológiai érdekességű novellák, mások vázlatos vagy riportszerű történetek. A szlovákiai magyar epikának eddig a jellemábrázolás volt a gyöngébb oldala, az előző írónemzedéknek inkább a meseszövés, a cselekménybonyolítás sikerült, Duba viszont, aki humorista és riporter is, elsősorban az emberi fonákságok, lélektani megfigyelések ábrázolásával tűnik ki. Emellett lírai-romantikus motívumokat is találunk elbeszéléseiben, s történetei tele vannak életrajzi elemekkel is. (A sánta nyúl, Elmegy a fiatalúr) Mindez Duba írásaiban realizmussal, konkrét élményekkel együtt jelentkezik; az író az emberi kapcsolatokat, a jellemeket vizsgáztatja. A szlovákiai magyar epikában Duba a modern formák legismertebb alkalmazója. Stílusmodernséggel, az időrend felbontásával, az elbeszélésekbe szőtt lélektani és filozófiai
