Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
révén — menthetetlenül megrekedt a zoológiái axiómánál, és hipnotizáltan mered Spenglerre: „Die Weltgeschichte hat immer die Menschen und Völker zum Tode verurteilt, denen die Wahrheit wichtiger als Tatén, und die Gerechtigkeit wesenlieher als Macht war." A fasizmusban a Raubtiermoral éli teljes diadalát: a létharcelméletnek ez az egyoldalú gyakorlata. Kropotkin ezt a létharcdemagógiát régen ízeire bontotta: „A létért való harc kölcsönös segítség és egymás ellen folytatott harc. Ez a természet törvénye, de a fajok fejlődése folyamán a törvény első része összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint másik része.“ A fasizmus mint szétválasztó erő ezt az első fontosabb és embert kiteljesítő törvényt nem akceptálhatja, számára csak animális tények és ököleredmények léteznek, melyeket erkölcsi és szellemi meggondolások nem gátolhatnak, de nem is szentesítenek. A fasizmus valóság-fertőzése fegyveres legyőzetésével nem ért véget. A ma embere annyira elvesztette erkölcsi súlypontját, tájékozódási képességét, hogy csak barbár mankókkal, hatalmi szuggeszciókkal és sovén parolákkal lehet alátámasztani, hogy hinni, látni, szólni, akarni, tenni, élni tudjon. Az eredmény ennek megfelelően: erkölcsi nihilizmus. Ma erkölcsi vákuumban élünk, melyet stílszerűen csak az atombomba valósága tölthet ki. A nihilizmus ténye kétségtelen és cáfolhatatlan. Az atombomba valósága a legteljesebb irrealitás: a létbizonytalanság maximuma és permanenciája. Ki mer, ki tud valóságról beszélni az atombomba árnyékában? A fasizmus háborúja kivédhetetlenül ért el az atombomba szörnyű irrealitásához. A sztálingrádi ostrom idején és földjén írta egy német haditudósító: „Kein Wert gilt mehr in dieser Welt, kein Sinn menschlicher Ordnung ist mehr zwischen den Dingen... einsam und beziehungslos liegen sie da." A fasizmus legsajátosabb megnyilatkozása mást nem eredményezhet, önmagát vetíti teljes pontossággal: a háború valóság-nihilizmusát. Csak a hatalmi totalitás embertelen tekintetnélkülisége szülheti a nihilizmus tényét: az egyoldalúan túlméretezett, hamis, jogtalan valóságmarkolás semmire eszmélését. És ez a teljes csőd az ember műve. Az ember a szellem és lélek erkölcsi hierarchiájának kiépítése helyett még a dolgok, az anyag természetes strukturális összefüggését is megbontja. Minden valóság annyit ér, amennyit mint igazság ér. Arisztotelészhez kell visszalapozni: „Mindennek annyi része van a létezésben, mint amennyi része van az igazságban.“ Ezt csak szellemember mondhatta, kinek kihatása: a valóság igazságtartalmának a megállapítása. Szellemvalóság csak erkölcsi valóság lehet. A szellem erkölcse a gondolat igaza: Minden, ami nem a gondolat igazára, teljességére van beállítva, irgalmatlanul tévútra kerül. A szellem csalhatatlan, megvesztegethetetlen bíró: ízeire bontja a valóságot, hogy kiutalhassa a rangjának — tényleges valóságának — megfelelő helyet. Funkciója: értékelés, és ez az értékelés nem ismer mellétekintetet, a Pascall „végig-gondolás" csak így eredményezhet — ítéletet. Az értéktudat: igazságtudat, és azért egyedül a szellem mondhat döntő vétót a valóságnak, ha ez nem éri el emberi rangját. A szellem hitelesítése nélkül nincs igazolt valóság. Enélkül állati lét marad — hitleri ultima-prima-ratio — tehát emberileg valótlan, valósíthatatlan, erkölcsileg lehetetlen, melyet a szellem, a gondolat igaza — semmivé szaggat. A fasizmus pontosan felismerte a szellem forradalmi funkcióját: az arkhimédészi pont szerepét, mellyel világot lehet kivetni sarkaiból. Ellenséggé deklarálta, „hazaáruló“ funkcióvá. Ernst Jünger bizonyítja: „A nemzeti-szocialista államban at absztrakt szellem alkalmazása kimeríti a hazaárulás tényét.“ A barbarizmus — a hatalmi totalitás — elsőszámú ellenséggé deklarálta a szellemet, mert ennek központjában az ember áll. „Dér Mensch in dér Mitte", az első világháború rubineri parolája ma mindennél aktuálisabb és mindennél vigasztalanabb: ember és emberség ki van robbantva a világ tengelyéből. A humanizmus: a szellem embersége. Csődje elsősorban a szellem válságát vetíti. Aki szellemet tagad, aki szellemben gyávul: emberséget kisebbít. Emberség kisebbítése, emberség kikapcsolása: a fasizmus programja. Csak az emberségtudat erősítésével, csak a szellem non possumusával törhetjük meg a fasizmus igézetét. A szellemember mentő szerepe az antifasizmus térfelében döntő jelentőségű. A vox humana vele és általa korrigálhat valóságot, változtat és vált meg embereket, sőt egész nemzettestet, népcsoportot, mint a szlovenszkói vox humana példája és próbája bizonyítja. Az erkölcsi nihilizmus áldozata mindig és mindenütt az emberi magatartás, mely a