Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
mérsége, az emberi méltóság és szolidaritás tudata: a humanizmus elodázhatatlan történelmi muszája. Minden, ami a fasizmussal szembekerült — krisztianizmus és marxizmus, demokrácia és liberalizmus, pacifizmus és európeizmus, kultúrtudat és szellemfelelősség — erkölcsi alapjára eszmélt... Ebben az erkölcsi magatartásban találkozhattak mindazok, akik az emberi jogok letéteményesének tudták magukat. A közös jegy a fasizmus által száműzött kritérium: a humanizmus volt. , Az antifasizmus csak mint antibarbarizmus tölthette be hivatását, mely humanizmusa révén nem tűrhet, nem nyugtázhat embertelenséget. Az antifasizmus a militáns huma nizmus egységfrontjává nőtte ki magát, a szellem emberei már „humanité cordial“-ról kezdtek beszélni. Joggal, mert az antifasizmus — emberségtudatából kifolyólag — ösz- szekötő erő volt, a fasizmus — embertelenségéből kifolyólag — szétválasztó princípium. Nem hangsúlyozhatta azt, ami összeköt, tehát az emberséget, csak azt, ami szétválaszt — tehát a faji kizárólagosságot. A fasizmus csak Így lehetett minden morális életközösség szétverője, hogy a maga nacionális imperializmusát megvalósíthassa. Az az erkölcsi tudat, melynek indítéka és határa csak a nemzet, mást nem is tehet. Minden tágító, befogadó, összekötő és egyenlítő eszme az antifasizmus térfelében található, minden szűkítő, korlátozó, taszító és kirekesztő princípium a fasizmus privilégiuma. Nézd meg a tágító internacionalizmusok, a befogadó univerzális eszmék mai sorsát, és rádöbbensz az öngyilkos tényre: hivatásukat nem teljesíthetik, mert szűkítő korlátok, kirekesztő kizárólagosságok, sovén taszító önzések lényükkel ellenkező funkciókra kényszerítik őket — saját soraikban. Az emberség .szomját, vágyát érlelte az idő, az emberség diadalát vagy legalábbis az eddiginél nagyobb szólás- és szállásjogát várta minden erkölcsi logika, és ehelyett leplezetlen embertelenség nyüzsög minden táborban és árnyalatban. Ez ennek a világháborúnak legdöbbentőbb jóvátehetetlensége. Ha a háború következményei csak a háború gyümölcsei, akkor hiába volt minden. A fasizmus elleni harcnak csak akkor van értelme, ha ennek lényegbeli antipólusa — a humanitás — váltja fel a fasizmust kiteljesítő biológiai barbarizmust. Ha a fasizmus nem ezen a síkon lesz elijesztő valóság, akkor a humanizmus sem lehet vonzó mentség. A fasizmusnak egyetlen kiútja a háború volt. És most nincs kiút a háborúból. Mit manifesztál ez? A háború vaslogikájú törvényét, mely továbbszüli önmagát, ha nincs lényegesen és belülről induló erkölcsi antitoxinja. A háború még nem ért véget: a fasizmus kitenyésztette hatalmi kizárólagosság, a faji tekintetnélküliség itt él velünk, köztünk: a „béke“ minden vonatkozásban a bellicizmus hőfokát sugározza. Ami véget ért, ami után gyanús sietséggel igyekeznek pontot tenni, az a humánum. Ma egyre tCbben és egyre többet beszélnek a humanizmus csődjéről. Akik mondják, teszik és gyakorolják: a fasizmus vágyálmát élesztik és valósítják. Aki Hitler legyőzetése után a humanizmus csődjéről beszél, az elfelejtette, hogy a humanizmus csődje és hóhéra Hitler volt. Minden humanizmus elleni argumentumot kisemmiz a Mein Kampf két mondata: „Humanismus ist eine Mischung von Feigheit und Dummheit... Das Zeitalter der Humanität ist. abgeschlossen.“ A Hitler ellen felkelt világ mégsem oldja fel a diktatórikus zárlatot: a fasizmus által elmarasztalt humanizmus ma az antifasiszta csődtömeg hulladéka. Az egyetlen ellenerő, az egyetlen jövőbe mutató erkölcsi realitás mint csődtömeg! A humanizmus ma mindennél nagyobb mentő és rendező realitás, mert a létező és uralkodó realitások: egymást emésztő pusztító öngyilkosságok. A fasizmus történelmi merénylet volt: ésszerűtlen, embertelen zoológiái realitás. Csak az utópia filozófusa, Ernst Bloch, világíthatta meg a fasizmus valóságterrorját: der stärkste Verhinderer der Wirklichkeit“. A fasizmus az esedékes — az emberhez méltó valóság akadályozója, szabotálója. Ki hiszi el a XX. században, hogy faj, nemzet, társadalom, kultúra barbarizálása, emberek szervezett tömeggyilkossága, háborúba rekesz- tése lenne az emberiét mai kultúrfogalmának megfelelő cél és eredméhy? Hitler mégis a visszájára fordította az egész világot: az őskor bunkóerkölcsére és ökölnívójára, a prima ratióra, melyet ultimo ratióként szuggerált. „Der Drang zum Leben in seiner letzten Form, wird allé löcherlichen Fesseln einer sogenannten Humanität immer wieder zerbrechen, um an seine Stelie die Humanität der Nátur treten z u lassen, die die Schwachen vernichtet.“ Az ember mint az állati létharc menthetetlen rabja: az erkölcsi és szellemi ellenerők teljes kikapcsolását, hatálytalanítását jelenti. És a XX. század embere — a fasizmus
