Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - SZERVEZETI ÉLET - Bábi Tibor: Egy esztendő termése

szét eszközeivel éppen a felelősségtudatban nyert ellentétes előjelet, s aktivitása így kapott igazi értelmet: az emberi önmegvalósítás stádiumába lépett.

Az egykori forradalmi romantika a sematizmusba torkollt; útja szükségszerűen vezetett ebbe a zsákutcába, mert közvetlen folytatása volt annak a szélsőséges polgári és kispolgári gondolkodásnak, mely a világot nem létező ellentmondásokban látja, az embereket angyalokra és ördögökre osztja, az embernek a természet feletti hatalmát abszolutizálja, az egyént semmivel sem indokolt, elvont „én“-né, az embereket ugyanilyen indokolatlan és elvont „mi“-vé fokozza, s az észt az erőszakoskodó, mindent megerőszakoló racionalizmussal téveszti össze. Csak az idő és az idő élménye oldhatja fel szörnyű merevségét, csak az idő változtathatja meg s válthatja fel egy világra és valóságra alkalmazható dialektikával, csak az térítheti vissza az embert a valósághoz és adhatja vissza a valóságot az embernek. Nos, éppen ez történt Dénes György esetében, bár nem maradéktalanul és nem következetesen.

Időélménye gyakran megreked a szentimentalizmus sekély vizeiben, elhalványul a megfáradt ember rezignációjában, olykor egész banális, elégikus hangulataiban. A természettel való egységének gondolata gyakran anticivilizáclós élt kap, a város és a modern technika világa ellen fordul, mely elől a természethez, a magányhoz vagy az elmúlás gondolatához menekül, mert a természettel való egység a végső menekülést, az elmúlást is jelenti.

Versei formai szempontból a hagyományos vonalvezetést követik, megnyilvánul ez prozódiájában, képeiben és metaforáiban is, de ahol szembe találja magát a valósággal, s ahol önmagára bukkan, ott sorai felszikráznak.

Veres János tíz—tizenöt évvel ezelőtt a társadalmi eseményektől, az irodalmi élettől elszigetelve élt, s ebben az elszigeteltségben vált költővé. Magányát és magárahagya- tottságát súlyos betegség okozta, mely megmérgezte fiatalságát, determinálta költői felfogását és magatartását. Fábry Zoltán annak idején szemére vetette, hogy furcsa szerepet játszik, hogy élmények híján mások életébe éli bele magát, s olyan élményeket próbál közvetíteni, amelyek az ő világán mindenképpen kívül esnek. S ez igaz is volt. Mégis volt ebben a magatartásban egy jő adag hősiesség: kaland és kísérlet a valóság megragadására, bár naiv kísérlet, amit a rosszul értelmezett és laposan magyarázott szocialista realizmus diktált. Már a Tüzek és virágok című kötetében határozott fordulatra szánja rá magát. A politikai és társadalmi témákat, amelyek nem voltak és nem is lehettek az ő élményei, költészetében kiszorítják a szerelmi motívumok, a betegségnek és a halál közelségének az élménye, sőt — könyvélményei is. Ugyanakkor csatlakozik a fiatalabb költő nemzedékhez, mely éles bírálattal fordul minden ellen, ami fellépése előtt volt és létezett. Mindez igen rokonszenves. — Harmadik kötetében már következetesebben próbálja megvalósítani programját.

Fehér szarvas a kötet címe: a regény és Arany csodaszarvasának rokona ez a fehér szarvas, s Juhász Ferenc költészetében is felbukkan. A fehér szarvas csodatevő, csillagok barátja, serkentő ének, tudás, minden eszmény és érték hordozója. A királyfi úttalan utakon űzi a fehér szarvast, a költő úttalan utakon keresi a szépséget, az ember, az emberi élet értelmét.

A Fehér szarvas sodró erejű vers az ember és a költő sorsáról, aki megőrizte fiatalos, szinte diákos hitét egykori eszményeiben. A fehér szarvas valami körvonalakban meghatározhatatlan szépség, tiltakozás a hétköznapok banalitásai és a halál ellen.

De a Fehér szarvas csak a címadó verse a kötetnek. Találunk még benne huszonöt költeményt, amelyekben Veres régi motívumai bukannak fel: a halál közelségében fogant fájdalom és szomorúság, a szépségekkel és gyengédségekkel teljes szerelem, a hazai tájak szeretete, s mindez látszólag igénytelen versekben.

Van a kötetben egy nagyon rokonszenves költemény: Üzenet a címe, s a cím alatt Ján Smreknek szól az ajánlás. Veres gyakran fordítja Smrek verseit, s ebben a költeményben csak arról van szó, hogy szeretne találkozni a rokon lelkű költővel, valahol egy meghitt kiskocsmában, egy pohár bor mellett, s hogy a szlovák költőt nagybátyjának szólítaná. Éppen ez a vers és a Smrek-fordítások árulnak el sokat a szlovák költővel való rokonságáról. Nem azonos költői látásmódról és nem a költői eszközök hasonlóságáról, hanem a költészetnek ugyanolyan tiszteletéről, talán a verselésnek ugyanarról a készségéről és könnyedségéről van itt sző.

A hagyomány tovább őrzése és korszerűségre törekvés jellemzi Veres Jánost: szürrealista asszociációk, szimbolista hajlamok, impresszionista színek — mindez elég