Irodalmi Szemle, 1968

1968/8 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal

leírhatatlan. Ha egy vonat elindul, cikket írnak róla, mint száz év előtt... A tétel világos: ha a kitelepítés Szlovenszkőról megtörténik, a magyar tragédia befejeződött. Groza kormányával áll vagy bukik ezenkívül az erdélyi magyarság ügye. Az amerikai megfigyelők szerint a szlovenszkói kitelepítés elkerülhetetlenül maga után vonná az általános lavinát. Mivel a mai magyar kalória-fejadag napi 500, és máris egy teljes terméssel tartozunk Oroszországnak, a kitelepítés indiai mérvű elnyomorodást és tömeges éhhalált jelentene. Ezenkívül teljes mértékben igazolná a reakció alaptételeit... Végkonklúzió: minden Szlovenszkóban maradt magyar megment egy lelket ideát."

Ezt a hindusorsra jutott és juttatott Magyarországot, mely ily irtó gátlások közepette épiti fel demokráciáját, még jobban megterhelni: vak közösségi bűn, mely felelőtlenségében megbosszulja magát. És a CSR mégis egyedül és teljes kizárólagossággal gyakorolja. Öngyilkos rövidlátás ez, melyre konstruktív politika nem épülhet. Tömegek könnyen kerülnek annak a szuggeszciónak uralma alá, hogy a másik nemzet életsummájának lecsökkentésével a maguk energiaösszege növekszik: a szociológiának e figyelmeztető megállapítását az új CSR könnyelműen engedi el a füle mellett, ahogy előszeretettel felejti el pedagógiáit is. Masarykot likvidálta, Komenskýre, a szellemfejlődés ez abszolút végpontjára nem tud, nem akar emlékezni. Rákóczi Zsigmond címére írt intelme ma mindennél hasznosabb útmutatás lehetne, ha megfogadnák:

„A szomszédos népek támogatására irányuló hajlandóságodnak is meg kell lennie: ezt követeli a jó fogalmának a természete, amely magát egészen megosztja másokkal. Nem jó illat az, amely nem árad széjjel, sem világos fénynek nem nevezhető, amely a maga körzetében nem világít meg mindent... Senki emberfia ne kívánja, hogy neki egyedül menjen jól dolga, annyira, hogy akármelyik szamár, az eltévedt vagy a terhe alatt leroskadó ökör mellett sem mehetünk el érzéketlenül, hanem mindenképpen vissza kell vezetnünk és talpra állítanunk... Otthon sem lehetnek biztonságban azok, akik szomszédaik baját nyugodtan nézik, és nem igyekeznek őket a bajtól megszabadítani. Biztonságunk nem lesz igazi és teljes, ha nem egyetemes és nem kölcsönös."

Komenský egyetemesen és kölcsönösen segített: a kis magyar emberpalántáknak ő szerzett először Magyarországon iskolákat, és a mai Szlovenszkón, az általános iskolakötelezettség korában 80 000 magyar gyerek iskola, nevelés, fegyelmezés nélkül kaná- szosodik el. Komenský mai fajtestvérei nemcsak nyugodtan nézik szomszéduk baját, de a magyar kisebbség erőszakos száműzetésével a kibírhatatlanságig tetézik.

A szlovenszkói magyar kisebbség likvidálásával megszűnik az élő kapocs a ČSR és Magyarország között. A hídszerep: egy európainak hitt küldetés, ebek harmincadjára kerül. A híd, ami volt, ami állt, elsodródik. Mintha a kitűzött cél más nem is lehetne, mint véglegesen elrontani a jószomszédi viszonyt, hogy azon még foltozgatni se lehessen. A gyűlölet tabula rasája itt átléphetetlen határt von. Béke, jószándék, jóakarat, megértés, Duna-táji szolidaritás: ezentúl még frázisok sem lehetnek. Mi voltunk a garancia, a történeti próbát minden viszonylatban kiállt emberi magatartás. Ezt most a magyarság tömegeiben megölik, és a volt híd helyén a gyűlöletfolyam vad és zúgó hullámai hömpölyögnek. Ez az áradat: — áthidalhatatlan! Aki azonban a meglevő és bevált hidet pillanatnyi érdekért szétrombolja, annak történelmi felelőssége — kétségtelen.

A kisebbségi jog: a demokrácia próbája. Amikor egy demokráciában megszűnik az autonóm képesség, kivédhetetlenül rálépett a barbarizmus útjára. Th. Mann szemben a fasizmussal szövegezte meg a demokrácia jövőbe mutató lényegét:

„Man muss die Demokratie, als diejenige Staats — und Gesellschaftsform bestimmen, welche vor jeder andern inspiriert ist vöm Gefühl und Bewusstsein der Würde des Menschen."

A kisebbség, a kisebbségi kérdés: tükörkép. Csalhatatlan, pontos és részrehajthatat- lan. Aki ezt a tükröt nem tűrheti, kimondotta önmaga felett az ítéletet. A magyar állam annak idején úri nonsalansszal állította sarokba ezt a tükröt. Kikacagta, letagadta, elfelejtette. Amikor aztán Trianonban számlaként ezt a tükröt állították eléje: belesápadt, és majdnem belepusztult. A fasizmus mohóságában radikálisabb eszközökhöz nyúl. A tükröt, mely igazi arcát megmutatná, egyszerűen eltöri és kidobja. Mást nem tehet, ez a lényege és privilégiuma.

Egyetlen egy politikai Irányzat van, mely csak önmagát látva és felnagyítva nem ismer kisebbségi kérdést: és ez a fasizmus. A fasizmus a faji imperializmus tekintet nélküli kizárólagossága.