Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
A fasizmus 1945 májusában kapta meg halálos kegyelemdöfését. És most mégis kísértetek járnak közöttünk. Kísértetek? Élő, húsból-vérből való emberek. Tájainkon a raszista materializmus az uralkodó törvény: faji imperializmus tekintet nélküli kizárólagossága. Jaj a győzőknek! 12. Levelek fekszenek előttem. A csalódás, rezignáció és kétségbeesés levelei. Az alaphang é.s kicsengés mindegyiknél egyforma: miért éltük meg ezt... Intellektuel írja: „A fasizmus, mely ellen két könyvet írtál, csak úgy győzetett le, hogy kisajátították... Ennek a háborúnak felmérhetetlen katasztrófája összezilálta a vonalakat, és vertikálisan belenyúlt a hadban álló világnézetek és eszmék struktúrájába is... A szervezett bestializmusnak ez a gigászi gépezete, amit nácizmusnak neveztünk, úgy látszik, utolsó győzelmét abban élte, hogy saját arculata hasonlóságára formálta át a megtört, győztes és bosszúálló Európát... Érdemes volt nekünk megélni a többit, és nem lett volna jobb, ha meghalunk? ... Érdemes volt-e túlélni, amikor életünket ismét az étotizmus és nacionalizmus bilincsébe szorítják, amikor a világból szinte már nem is hiányzik a szabadság, az emberi méltóság szelleme, amikor már úgy látszik, senkinek sem fáj, hogy nemcsak a sajnálkozás pusztult el bennünk, de az érzék az emberi arányok iránt." Munkás írja: „Ami nálunk történik, arra még nem volt példa ... Hogy mi kiközösíttessünk a népek nagy családjából, ki hitte volna? Akik ma visszautasítják a magyar nyelvű demokratikus és antifasiszta dolgozók munkáját, holnap be fogják látni, hogy egy közös cél csak közös erővel valósítható meg.“ Pedagógus írja: „A nevelés kérdése: a jövő ember sorsa, és ezzel törődnek a legkevesebbet... Ha nem szakadnak le a korlátok, miket oly nagy lendülettel építenek most fel a régi fasizmus szintén nyáj-jellegü szisztémája helyébe, akkor lassan visszatér minden szörnyűség, miket a hitlerizmus oly szakszerűen kitenyésztett és amivel oly hathatósan megfertőzte a világot. Annyi hit, eszme, remény hullott a semmibe, olyan förtelmesen rút tanulság felénk a mából s a várható közeljövőbe, hogy már csak a káosz csömöre az, amit még remélni vélünk. Néha ott vagyok: jobb lett volna, ha egy bomba zúz össze, s akkor nem tudna, nem látna többé az ember semmit.“ Költő írja: , „Apám öngyilkos lett, családomat kiirtották... Májusban tértem vissza a deportá- cióból, hogy minek, a fene tudja. Mindenben csalódtam, mindent és mindenkit megutáltam. Nem lett volna jobb elpusztulni az internáló tábor poklában?“ Az internáló tábornál van reménytelenebb pokol is: a ma. Egy auschwitzi életbenmaradott bizonyítja: „Hogy drága szeretteimet maradéktalanul kiirtották, ezt a történelem legnagyobb bestializmusának, a hitlerlzmusnak számlájára kell írni. De kinek a számlájára kell írni ezt a borzalmasabb bukást, melyben ma részünk van? Hányszor mondottam el, amióta az auschwitzi pokolból árnyékemberként hazatértem, de jobb is lett volna ott veszni millió társammal együtt, hogy mennyire jobb lett volna meg nem élni azt, ami ma van, amit látok, hallok és tapasztalok. Az égből zuhantunk alá, kedves Testvérem, mert mindaz, ami ma van, nem a mi ügyünk, és tőlünk mindez távol áll." Magyar antifasiszták írják, szenvedik, panaszolják és bizonyítják a mának legcáfolhatatlanabb történeti tényét: az antifasizmus likvidálását. Ennek a háborúnak egyetlen áldozata, ismeretlen halottja: az antifasizmus. Antifasizmus mint erkölcspolitikai tényező és ellenőrző. Ezt ölték meg a tegnapi gyilkosok, és ezt hatálytalanítják a mai győzők. A legfantasztikusabb paradoxon valósult meg: a fasizmust csak az antifasizmus feláldozásával lehetett legyőzni. A győzők megszabadulva az antifasizmus erkölcsi ballasztjától, a fasizmust mint a hatalmi princípium legtökéletesebb formáját egyszerűen kisajátították általános használatra. A fasizmus módszereit azonban veszély és bűnhődés nélkül nem lehet átvenni: aki a fasizmus eszközeit alkalmazza, az a lényeget veszi át, mert a fasizmusnál eszköz és lényeg egy volt. Ultima és prima ratio között nincs különbség. Thomas Mann ítéletének csak mára világosodik meg az értelme:
