Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
A vox humana ezekben a sorokban klimaxot ért el, ha úgy tetszik, keresztény kiteljesedést: a pogány hatalmi totalitás idején és itteni szolgaföldjén — lelkiismereti totalitást. Amikor mindenki elnémult, elgyávult, szolgált, vagy másról beszélt, a magyar költő messianizmusát dédelgette: ... míg jogosb, az erősebb, egyetlen vérző, ütköző seb hazám, hazád, a Dunatáj... S bár elkallódott messiások gúnyján kell ezt most vallani, vallom: nem magunk s nem csak népünk akartuk, többre készülődtünk: Féleurópát megváltani. Nem sikerült: Hitler gátat vetett, és Európa könnyelműsége, felelőtlensége, egyenetlensége valósággá duzzaszthatta a germán véristenséget: Jaj, nem így vártunk, felelet! Nem hallgattál a költőidre, Európa: moshadd kezedet! Az emberi hangot elnyelték a barbarizmus csizmaléptei, de a szlovenszkói magyar költő, a vox humana megszállottja és elkötelezettje nem úszhat az árral, őt a tegnapi fogadkozások kötik és kötelezik a mai, mindennél nehezebb non possumusra: ... most, hogy új dühök veszett nyála marja a föld csapágyait, s kígyóvérrel, zsiványvelővel kenik az aljak vágyait; s országpelyvát sodor a bombás, gázzaltelt, történelmi szél, s bátorság békéről az ének igazságért minden szegénynek: az Ügy bukhat, az Eszme él; most: légy a gáton férfi s jelkép, álld a sarat, a túsz te vagy, magán, de tán magad a nemzet, ember-magyar tanod ne hagyd ... Embertelenség idején a magyarság sorsát, fogalmát, lényeget elválaszthatatlanul a humánumhoz kötni: lehet-e bátrabb, nagyobb, megtartóbb célkitűzés? Ember-magyarság: az Ady-kottázta magyar emberlényeg kiteljesedése, aláhúzása ez az antibarbár pedagógia. A fasizmus szennyáradata ezt a magatartást nem piszkíthatja, nem kisebbítheti. Elsodorhatatlan alap ez: a költő biztos talajon áll, messziről jött és messzire lát: Egyszer tetemre hívunk minden egysors-népet — Hiábatájt mért hirdettük magyarként sorsunk értelmének a Dunatájt? S Európa, önző, vénlő céda míg balga homlokod a föld porába vered bűnbánónak: későn vallód álmunk valónak, s hogy: ez az álom volt — jövőd. Költő ítél Európa, költő áll Európa fölött: kisebbségi magyar kéri számon álmát. És ez nem véletlen. Kicsinyességéből Európa emelte magához, árvaságát ő szüntette. Az európai tudattal telített kisebbségi magyar csak a hálát, csak a hűséget, csak az aggodalmat ismerheti. Ez a hűség nagyit minket és emel dimenziókon felül. Ezen
