Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - FIGYELŐ - Mikus Sándor: Vadász Ferenc: Megáll a szél

után) mi is szívesen láttuk el a sztálini személyi kultusz, a dogmatizmus, a túlzott baloldaliság divatos címkéivel, anélkül, hogy szűk ideológiai vagy politikai jelentésükön túl társadalmi hatásukban is fel tudtuk volna mérni nagy antihu- mánus és antidemokratikus szerepüket.

Vadász Ferenc nevéh nevezi az említett jelenségek lényegét: bizalmatlanság. Olyasféle elembertelenedett állapotnak bélyegzi regényében az egyre meghök- kentőbb politikai gyakorlatot, amelyben nem csupán a tényleges közéleti hatalmat gyakorlók s az engedelmeskedni kényszerült tömegek közé, hanem az egyetlen eszme győzelméért küzdő kommunisták közé is láthatatlan falak épültek.

Ennek a machiavellizmussal terhes politikai folyamatnak jellegzetes vidéki vetületét mutatja meg az író jobb híján kulcsregénynek is minősíthető könyvé ben. Szórád János 1948 tavaszelőjén érkezik egy fedőnévvel jelölt Dél-Pest megyei mezővárosba, Körösvárra, hogy ott átvegye a városi párttitkárság vezetését. így indul a regény. A városkában akkor még minden az átalakulás állapotában, a kommunista és a demokratikus erők valami hallgatólagos koegziszten- ciában együtt kormányoztak a demokratikussá vedlett középpolgár városatyákkal, leplezett ellenzékbe szorult egzisztenciákkal és más ilyen közéleti elemekkel. Szórád azzal a központi utasítással kapta megbízatását, hogy új állomáshelyén szilárdítsa meg a fúziós MDP helyzetét, s egyidejűleg alakítson ki megfelelő viszonyokat a maradinak számító városban és vidékén a soron következő mezőgazdasági kollektivizáláshoz — „akár a mezei kulákhadak“ nyílt harcban való letörése árán is! Nem volt népszerű az ilyen küldetés akkor sem, nem szólva arról, hogy a konzervatív hagyományait féltve őrző városban különben is leginkább csak jövevény idegeneknek tekintették a hozzá hasonló szervezőket. Ezért, ha állni akart a talpán, mindenekelőtt közéleti tekintélyre kellett szert tennie. Egyébként ilyen nehéz feladatok álltak akkoriban az ország majd minden pártmunkása előtt, Szórád sorsa bizonyos vonatkozásban mégis különbözött az átlagétól, s nemcsak abban, hogy valóban népszerű vezetőembere lett a városnak.

A centenáriumi év pezsgő tavaszi mámorában a helyi körülményekkel frissen

megismerkedett fiatal párttitkár életébe az országos pártpolitikai gondok és sürgős tennivalók közepette beleszólt egy különös romantikájú szerelem, s a nyílt politikai tevékenység és az előítéletek miatt félig-meddig takargatott magánélet párbeszédében bontakozik ki a regény mondanivalója.

A nyugatra szökött alezredes végzős gimnazista lánya, Körössényi Éva a kisváros eseménytelenségében azonnal felfigyel a jövevényre. Szórád ugyanabban a takarékpénztári épületben kapott ideiglenes lakást, amelyben a lány élt elhagyott édesanyjával.

Az érzelmi kapcsolatok zűrzavarából egyre határozottabban fejlődött ki Éva kezdetben puszta kíváncsiságon, később már erotikus érdeklődésen alapuló vonzalma Szórádhoz. Jó ürügyül szolgált a kapcsolatteremtéshez, hogy a Szórád által lakott szobában állt Körössényiék elkonfiskált zongorája, amit a lány igyekezett visszaszerezni a párttitkár befolyásának szemérmes igénybevételével. A kisváros árgus szemétől is kísért viszony elmélyülésével azonban a párttitkár egyre kínzóbb lelkiismereti meditációkba bocsátkozik: „Ha a régi világ állna

— jutott eszébe újra és újra —, az ilyen, lányok nagy ívben elkerülnének. Mint ahogy elkerülték annak idején. De miért előírás, hogy most neki kelljen óvakodnia ettől a lánytól? Az elvtársak valamennyien azt mondanák — gondolta, és nyomban hozzátette: — persze, így is van, hogy aki osztályidegen nővel, különösen az osztályellenség köreiből származó növel adja össze magát, az a saját osztályától távolodik el. így van. Azaz... így van válóban? De ez a lány mindössze tizennyolc esztendős — próbált érvelni önmaga megnyugtatására. — Örökre idegen marad? Talán még a fia, a lánya, az unokája is? Régen, ha a gazdag úr szegény lányt vett el — gyakran fordult ez elő a mesékben, olykor tán a valóságban is —, akkor a szegény lányból gazdag asszony lett, és néha úrhatnámabb, zsarnokibb, mint a született grófkisasszonyok. Ha egy úrilányból lesz proletár felesége, az nem változik? Akkor se lesz más? Ez lehetetlen. Az úri osztály el tudta rontani a soraiba fogadott idegent, a munkásosztály ne tudná megjavítani, emberibbé tenni a jövevényt?..."

Szórád aggályait tiszta érzésekből táp