Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Űr — tartalommal

kérdések ezek, amelyektől Ozsvald további útja, költészetének most esedékes metamorfózisa függ.

Turczel Lajos

űr — tartalommal

(Tőzsér Árpád: Kettős űrben)

A költő Tőzsér egyéniségének egyetlen gyógyíthatatlan és emésztő szenvedély a jellemzője: mindennek tudni akarja a lényegét és az okát. S ez a dühös kíváncsiság keménnyé és érdessé, szinte az érzéketlenségig konkréttá és tárgyilagossá teszi a hangját. Verseit olvasva az az érzésem, hogy Tőzsér egyetlen pontba és egyetlen másodpercbe sürítve szeretné megérezni s így megérteni a világot, a létet és az életet. („Hallom a világot egyetlen percként..." A perc.) Tömören és tökéletesen. Minden apró részletre érvényesen; először megérteni, aztán kifejezni. Többet — de kevesebbet sem! — nem akar.

Nem tudom, rádöbbent-e már, hogy ez lehetetlen, de úgy érzem, legalábbis jsejt belőle valamit, s ez a sejtelem adja erőteljesen tragikus látásmódját és valóságszemléletét. A napról napra megsejtett kudarc ténye mondatja Tőzsérrel: „Ki tudja itt, hogy (ki a lényeg) és ki a látszat." (Vydrica 5.) Persze, ez olyan kudarc, amiért nem kell szégyenkeznie: a tudatos emberi gondolkozás évezredes kudarca ez, mely azt a küzdelmét kíséri, hogy tökéletesen megértse és áttekintse az életet, egyetlen pillantással átfogja a végtelent. Végeredményben hát a véges (emberi agy) és a végtelen (lét) örök harca ez, mely soha nem végződhet egyik fél győzelmével sem, csak kompromisszummal.

Kompromisszummal, de nem féleredményekkel.

Tőzsér versei eddigi csatájának egész eredményei.

Költői valóságát legteljesebben a Vydrica 5 című versében vázolta fel. Fő ösz- szetevői: az emlékek, a város és önmaga.

1. Költészetében (és életérzésében) a falu, a gyerekkor emlékei nem a nosztalgia és a hamis romantika kellékei,

hanem a realitás valós elemei, melyekkel csak annyi probléma van, hogy éppen nincsenek jelen. Ami azonban semmit nem von le abból, hogy vannak, hatnak és számolni kell velük. „Ez a falu, ez itt a múltam / egyszerre valóság s emlék, / csúcsaimmal belőle kinyúltam, / ösztöneimmel nem még." (Megtérés) Talán meghökkentőnek tűnik, hogy egy modern költő költészetében a parasztélet fogalmai költői szimbólumokként és egy korszerű életérzés hordozóiként szerepelnek, hogy „botok, fejkendők, bajszok" egy művészi valóság szerves részeiként éljenek. Megszoktuk, hogy a „modern“ líra elvont képekkel és fogalmakkal, túlpszichologizált asszociációs és intuíciós kapcsolatokkal fejezi ki belső tartalmát, s ha már kölcsönveszi egy munkaterület, vagy életforma kifejezéseit, hát a tudományét, a technikáét, a filozófiáét kölcsönzi ki. Tőzsér nem kölcsönzi ki a parasztélet szavait és fogalmait, mert azok benne élnek, s verseiben ezek a szavak fogalmi jelentésükön túl megtelnek mélyebb, érzelmi tartalommal, szimbólumokká válnak és általános összefüggéseket képviselnek. Az egyén tapasztalatai, emlékei az ember tudatának és egyéniségének építőkockái, s mivel az ember minden pillanatában az egész életét éli — születésétől a jelenig —, csak a véletlenből és az adott helyzetből következik, hogy melyik emléke tör föl benne és befolyásolja döntését, cselekedeteit. Tőzsér érzi az emlékek erejét és értékét. „S így hal meg az ember minden lezárt emlékével. I Csak az én emlékeim élnek, emésztenek, morognak örökké, I csak én nem tudok meghalni s feltámadni új emlékbe lépve." (Részlethalál)

2. Ébredés című versében mondja:

.....pusztul bennünk a mindenhatóság /

s jön a determinált valóság." Ugyanebben a versben írja: „Ébredés után minden reggel / kísértést érzek; nem kelek fel, / s fehér arcom bár belekékül, / maradok tervek, célok nélkül." Ragyogó és eredeti megfogalmazása valósághoz való viszonyának: paradox kép, kudarccal, mert fel kell kelnie, s az új nap felfalja, „mint póknőstény hímjét: szerelemből“... A valósággal való küzdelmet nem lehet nem folytatni, a valóság determinálja az embert. Tőzsér egyik főerőssége: valóságérzete. A Vydrica 5-ben ez a valóság az éjszakai város. Az emeleti aU bérleti szoba ablaka, a sörgyár, a kocs