Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - DISPUTA - Fukári Valéria: Jegyzetek a fiatal szlovák prózáról

hoz áll közel, van, akinek műve átmenetet képez a megjelenítő ábrázolásmód és az absztrakt kísérletek között, egyesek zsurnalisztikus jellegű műveket adtak ki.1

Közelebbről itt most csak az átmeneti műfajkísérletek egyik legjellegzetesebbikét, Jozef Kot Nanebevstúpenie stredného útočníka (A középcsatár mennybemenetele, 1965) című gyűjteményét szeretnénk Ismertetni.

Kot kritikusként kezdte irodalmi pályáját a Mladd tvorbában, még a lap indulásakor. Kötetbe gyűjtött prózai írásai is elsősorban elméleti-kritikai ihletésűek: az absztrakt gondolkodás és a konkrét ábrázolás elemeinek, formáinak különös vegyületei.

A könyv két nagyobb és hat kisebb írása fogalmakból, eszmékből, tévhitekből, ostobaságokból, illúziókból abszurd szituációkat, ironikus történeteket próbál kerekíteni. Alakjai tehát nem hús-vér emberek, hanem allegorikus figurák: a tömeglét, az alaktalanság, a közöny, a korlátoltság, a nagyképűség stb. jelképei. A szerző az emberi tulajdonságok végletes felnagyításával nyilván le akarja őket leplezni — mégpedig nem a humor erejével, hanem a tudatra hatva, tehát főleg intellektuális vonalon. Szándéka néha túlzottan abszurd helyzeteket szül, amelyekből hiányzik a pleszticitás- nak még az a foka is, amelyet az intellektuális vagy groteszk megjelenítés sem nélkülözhet. Kot írásainak érdekessége, hogy szerzőjük e tenyészeteknek egyedi és közösségi kapcsolatait és járulékait is látja (a közöny például az őrület, a kritikátlanság a félelem, az egyéni alaktalanság a fejvesztettség térhódítását segíti elő.)

Most pedig nézzük, milyen a fiatal szlovák próza másik koncepciója. Mint említettük, ide tartozik Jaroš harmadik és negyedik, valamint Johanides második és harmadik kötete, sőt Rudolf Sloboda két regénykísérlete is melléjük sorolható.

Bármelyik Irányzatra reagál ez a három szerző, a komplex helyett minden esetben az emberinek csak a fragmentuma, töredéke érdekli őket, s nem is a töredék létezésére, hanem a benne végbemenő folyamatokra irányul a figyelmük. Milan Kundera, a sokoldalú cseh író a regény válságával foglalkozó tanulmánykötetében2 az ilyen hagyományellenes érdeklődést a következő gondolattal határozta meg: a modern regény nem a szerelmet akarja fölfedezni, hanem a szerelem folyamatát kívánja nyomon követni.

A vállalkozást eleve megnehezíti, groteszkké, sőt problematikussá teszi, hogy — fiatalokról, kezdő írókról lévőn szó — a töredék vizsgálatát csak az egész ismerete híján kísérelhetik meg. Kundera hasonlatánál maradva: a szerelem folyamatát csak anélkül kutathatják, hogy előbb fölfedezték volna magát a szerelmet. Ha mégis ezt teszik, csak a dolgok természetes rendje ellen tehetik — mesterkélten, betegesen vagy a szerves kapcsolatok mellőzésével.

Igaz, a formabontás és újítás a művészetben ma már általános, de eredetileg a kinőtt formák helyébe, tehát valódi szükségszerűségből született, s ezért nem célnak, csak kezdetnek tekinthető, amely újból az épet, az integritást igényli. Különben hol a való ságábrázolás hitele: hogy a részt résznek, a bomlást bomlásnak, a torzat torznak, a kicsit kicsinek ábrázoljuk, és ne essen meg velünk, ami a kínai állatmesében, ahol a kút fenekén kuksoló béka azt állította, hogy az ég akkora, mint a kút kávája?

A szlovák próza fiataljainak kísérletezése a Jelenlegi formában alkimista műveletekhez hasonlít. Ezeket Johanides és részben Sloboda is belülről táplált babonás hittel végzi. (Látni fogjuk, hogy ez a tudatlanságból egyenesen a bomlottságba csúszó magatartás milyen abszurd jelenséget eredményez Slobodánál), Jaroš pedig manipulál veiül; alkímiából csinálva alkímiát, azaz irodalmi kísérletekből irodalmi kísérletet.

1 Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, mégis itt, a fiatal prózaírók felsorolása után szeretnénk utalni rá, hogy többjük műveiben találhatók magyar vonatkozások. Leggyakrabban a mai élettel kapcsolatos futó megfigyelések ezek, például városi munkahelyeken takarítónők, munkások egymás közt magyarul beszélnek, vagy a nevük jellegzetesen magyar. Gyakran történelmi tárgyú visszaemlékezésekben esik szó magyarokról, magyarok és szlovákok kapcsolatairól (Chudobánál, Šikulánäl). Néha az általánostól elütő kuriózumként, kirívó jelenségként találkozunk magyar vonatkozásokkal (pl. Blažkovánál). Kivételt képeznek itt Hykisch munkái: egyik regényének magyar lakosságú kisváros a színtere, sok magyar szereplővel; több regényének fiatal főhőse pedig közeli kapcsolatban áll a magyar nyelvvel, ezen a nyelven ismerkedik meg a filozófiai és a marxista irodalommal.

2 Milan Kundera: Umfní románu. Cesta VI. Vančury za velikou epikou; Prága 1960.