Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Deme László: Nemzeti és nemzetiségi kultúrák és nyelvek a szocialista társadalmakban

3. A gyermekbetegségek leküzdésének úgyis van egy jelentős biztosítéka. Az, hogy minden mlkrokultúrának két tényezője van: egy produktív és egy receptív réteg; ha tetszik: alkotók és közönség; de az alkotókhoz hozzászámít — nem is kis súllyal — a szervezők, irányítók, közvetítők, vezetők csoportja is, hiszen a szerkezetre s azon keresztül a tartalomra jelentős hatásuk van. Nos, e két réteget, a produktívat meg a receptívet kár volna, sőt tévedés volna aktív és passzív tényezőként szembeállítani egymással: a kettő csak akkor alkot szerves egységet, akkor homogén és önálló mikrokultúra két pólusa valójában, ha termékeny kölcsönhatásban áll egymással. Kulturális „alkotók“ és kulturális „fogyasztók“ egymással kulturális produktumokon keresztül érintkeznek; de ez az érintkezés nem lehet egyoldalú, afféle átadás-átvétel. A közönség nemcsak befogadója a kultúrának, hanem irányítója is; legalább a keresletben kifejeződő véleménynyilvánításával, állásfoglalásával.

Az ember a kultúrában, főleg a művészetben, és különösképpen az irodalom ban, tulajdonképpen az embert keresi; de nem az embert általában, hanem önmagát, eléggé konkrétan (s legtöbbször kissé megemelten). S ha nem ezt kapja, illetőleg ezt nem kapja meg benne, elfordul tőle; mégpedig vagy más kultúrához, vagy kultúrapótlékokhoz. S ezért a kultúra alkotó és szervező rétegének sok mindenre gondolnia kell; de legfőképpen arra, hogy a műveltség és a művészet az alkotó részéről nem pusztán önkifejezés, hanem funkcionális kapcsolat a valósággal egyrészről és a közönséggel másrészről. S ez a közönség, akármennyire rétegzett is, mindig olyan adott és konkrét, mint a valóság maga, hiszen nem független a valóságtól, hanem éppen szerves része.

És itt jutunk el a mlkrokultúrák legkonkrétabb, de egyben legégetőbb kérdéséhez. Ahhoz, hogy minden társadalomnak és társadalmi töredéknek sajátosak és egymásétól különbözőek az életfeltételei, a körülményei, a lehetőségei és a vágyai, a problémái és a perspektívái. Minden társadalom emberekből áll, de mindegyik egy kissé más emberekből, más körülmények között, más alkattal és problémákkal. Vegyünk csak egy-két futó példát. Egy budapesti drámának központi magva lehet az a probléma, hogy a két gyermekkel tíz év óta egyetlen cselédszobányl albérletben lakó házaspár hogyan próbálja kiszekí- rozni a világból a két utcai szobában egyedül lakó öregasszonyt, akivel hajdanán eltartási szerződést kötöttek a lakás megöröklése reményében, de még mindig jó egészségnek örvend. Egy pozsonyi lakos számára ez a probléma közömbös, sőt egyáltalán nem is reális. Vagy: egy újvidéki lakos számára reális drámai mag lehet az a kérdés, hogy magánvendéglőt nyisson-e, ami jobban jövedelmez, vagy pedig vállalja annak a közületi szállodának a veze tését, amelynek kollektívája enélkül széthullana. A szegedieknek ilyen problémájuk nincsen, nem is lehet. És ezt sokáig folytathatnánk.

Természetesen az első témát megírhatja budapesti szerzője ügy, hogy benne az önérdek és a humánum, a másodikat újvidéki szerzője úgy, hogy benne az ön- és a közérdek összeütközése általános érvénnyel tükröződjék, s akkor mindezekben érdekeltté tehető az egyébként közömbös olvasó és néző is. De a két szerző nem cserélhet témát; mert ami egy-egy adott mikrokultúrában vendégelemként természetes lehet, saját produktumaként maradhat irreális, vagy

— ha haladó polgári termékekre gondolunk — hathat akár retrográd lépésként is.

4. Az eddigi, olykor talán kissé elvontnak, távolinak és öncélúnak ható fejtegetések alapján érünk el addig a kérdésig, amiért az egészet végig kelleti gondolnunk: hogy mi is a helyzetük a nemzetiségi kultúráknak? Mi a jugoszláviai magyar kultúra: pusztán magyar nyelvű válfaja-e a jugoszláviai kultúrának; vagy fordítva: pusztán jugoszláviai része a magyar nemzeti kultúrának? Az alternatív kérdés alighanem maga is rosszul van feltéve; a két felvetett lehetőségből egyik sem igaz. Egészen más Jugoszlávián belül a szerb, a horvát, a macedón, a magyar és a többi nemzet és nemzetiség arculata, mert mások és mások a hagyományai, a problémái, még az életfeltételei is. Ennek ellenére sok bennük a közös, mert a hosszabb vagy rövidebb — de legalább fél évszázados — együttélés, a közös államiság, és általában a közös „lét“ szükségszerűen tükröződik mindegyikük tudatában. De az előzmények és a kö