Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Deme László: Nemzeti és nemzetiségi kultúrák és nyelvek a szocialista társadalmakban

is kultúráról, hanem kultúrákról. Mert a kultúra a maga konkrét értelmében mindig egy adott társadalomnak adott korszakban jelentkező műveltségi és művelődési szerkezete és anyaga. Minden kultúra térhez és időhöz kötött, valamely konkrét társadalomhoz kötött. Ezért beszélhetünk athéni és mikénei és szovjet és egyéb kultúrákról; mindegyiket korhoz és társadalomhoz való kötöttségében szemlélve, és annak körülményei között vizsgálva és értékelve,

Azt mondtuk a kultúráról: adott kor adott társadalmának műveltségi és mű velődési szerkezete és anyaga. Ez azt jelenti, hogy a kultúra fogalmába nemcsak annak anyagát értjük bele, például az anyagi kultúrát, a tudományt, a művészeteket; hanem valóban szerkezetét is, tehát például produkálóinak és élvezőinek viszonyát és még sok egyebet, amire később vissza is kell térnünk.

— És hogyan viszonyulhatnak a kultúrák in concreto az idézett meghatározásban körülírt kultúrához in abstracto? Nyilván úgy, hogy az emberiség története során világméretekben felhalmozódott anyagi és szellemi értékek összessége dialektikus kölcsönviszonyban áll minden konkrét kultúrával: ad is neki, kap is belőle, de semmiképpen sem azonosítható vele.

Még az is elvonás, ha szocialista kultúráról beszélünk. A szocialista kultúra az emberi fejlődés egy bizonyos korszakának egy meghatározott társadalmigazdasági formájához kötött műveltségtípusa; de maga is típus, nem pedig egyed. A szocialista kultúra összefoglaló kategóriája a szocialista kultúráknak, a szocialista társadalmak konkrét és sajátos kultúráinak. Ez — a hagyományos meghatározás szerint is — tartalmában szocialista, formájában pedig nemzeti. Érdemes volna megfontolni és megvizsgálni egyszer, hogy valóban csak formájában nemzeti-e, nem találhatók-e nemzeti elemek magában a tartalmában is. Ezt a kérdést itt aligha tudjuk eldönteni. De az bizonyos, hogy e meghatározásnak sztálini fejelése, amely szerint a szocialista kultúra „formájában (azaz nyelvében] nemzeti“, a kérdésnek nemcsak leszűkítése, hanem egyenest eltorzítása. Bármennyire centralisztikus irányba halad is a kultúrák, s ezen belül a szocialista kultúrák fejlődése, a nemzeti forma mindenképpen több marad a nyelvinél. Gondoljunk a letagadhatatlan nemzeti vonásokra a kultúrának olyan ágaiban, mint a zene, a díszítőművészet és sok egyéb, amelyek nem is verbálisak, nem nyelvi természetűek; de gondoljunk akár a mélységesen nyelvi kötöttségű szépirodalom fejlődésének — hogy világosabb legyen a példa, akár a verselésnek — nemzeti arculatára!

A kultúráknak így körvonalazott tartalmától és formájától egyetlen korszakban sem volt, s ma még kevésbé volna elválasztható a kultúra szerkezete. Ennek a szerepe — főleg a kultúrák szellemi szektorában — nehezen volna túlbecsülhető, hiszen a fejlődés során egyre inkább a kultúra szerkezete szabja meg annak tartalmát. Erre is vissza kell majd térnünk. Most elöljáróban csak annyit, hogy a kultúrák minden időben és társadalomban egyfajta szabályozó irányítás hatása alatt állnak. Amikor a továbbiakban magunkra nézve irányításról, illetőleg a kultúra irányítottságáról beszélek, a szó ideális értelmét veszem, azaz ilyesfélére gondolok: egy fejlett és felelős vezető közösségnek — széles közvéleménytől ellenőrzött és támogatott — irányító gondoskodása arról, hogy a társadalom művelődése saját általános érdekeinek megfelelő mederben folyjék, illetőleg saját valóságos érdekeinek megfelelő irányba fejlődjék. Ez biztosítja, hogy a művelődni vágyó tömegeknek ne kelljen a maguk kárán végigtapasztalniuk a már bebizonyítottan zsákutcába vezető vagy éppen téves irányzatok értékét. (Hadd jegyezzem meg: itt a téves irány a rosz- szabbik, de a zsákutca is fölösleges.) Másrészt az irányítás ügyel arra, hogy az alkotás szabadsága meglegyen, de ne válhasson a következetes és korlátlan tévedés szabadságává; s a kísérletezés joga is meglegyen, de ne váljék a félrevezetés jogává. Ez volna az irányítás tartalma. Ami a formáját illeti, arról az a tapasztalat, hogy még a legkirívóbb esetekben sem az adminisztratív intézkedés az egyetlen, s nem is a legcélravezetőbb módszer.

A továbbiakban tehát kultúráról szólva nem a makrokultúrákra gondolok (mert van azért európai kultúra, van szocialista kultúra, s van sok egyéb, de összefoglaló kategóriaként), hanem mindig a mikrokultúrákra, azaz adott korhoz, országhoz, néphez vagy népcsoporthoz kötött kultúrákra, ame