Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Turczel Lajos: Tompa Mihály emlékezete

jaink, Egy valóságos magyar gróf, 1848 stb.). A szabadságharc kitörése gyakori gyógykezeitetési helyén, Gräfenbergben találja. Azonnal hazautazik, mert mint mondja: „most minden okos szó a néphez, minden kar a csatán figyelmet érdemel". A szabadságharcot szavával és karjával egyaránt támogatja: Előre címen gyújtó hatású riadót ír, és a Rimaszécsen szervezkedő gömöri zászlóalj tagjaként részt vesz a schwechati csatában. A szabadságharc bukását a Sárgul- tan áll... című elégiában siratja el.

A szabadságharc bukását követő önkényuralom idején bontakozik ki aztán teljes gazdagságban Tompa hazafias nemzeti költészete. Ebben a szomorú korszakban Aranyt és Vörösmartyt is beleértve nincs olyan költőnk, aki a nemzet közérzületét adekvátabb módon tudta volna kifejezni Tompánál. A költő egyik életrajzírójának, Kéky Lajosnak teljesen igaza van, amikor őt helyezi e kor hazafias költészetének élére: „Mint Vörösmarty a reformkor, Petőfi a forradalom, úgy Tompa és Arany János az önkényuralom magyar közszellemének legnagyobb kifejezője.“

A Kéky által kinyilvánított és az irodalomtörténetírásunkban általánosan elfogadott nézetet többek között olyan halhatatlan versek támasztják alá, mint a Barátaim emlékezete, A gólyához, a Levél egy kibujdosott barátom után, A madár fiaihoz, az Oj Simeon és az Ikarus. Ezeknek a megrendítő alkotásoknak egyes részei szállóigékké váltak. Az irodalmi hagyományunkat becsülő magyar olvasók közül ki ne ismerné például az alábbi sorokat:

Megenyhült a lég, vidul a határ,

S te újra itt vagy, jó gólyamadár.

Neked két hazát adott végzeted;

Nekünk csak egy — voltl az is elveszett.

........................................pusztulunk, veszünk,

M

int oldott kéve, széthull nemzetünk.

Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!

Az önkényuralom alatt irt nagy Tompa-költemények megrázó képet festenek az eltiport hazáról, gyűlöletet ébresztenek az elnyomó zsarnokság és a „kidőlt fában őrlő szú“-nak nevezett belső ellenség iránt. A szívtépő fájdalom, az átokba fúló győlölet és a kíméletlen nemzeti önbírálat mellett azonban megszólaltatják a nemzet feltámadásába vetett hitet is. A nagy allegórikus költemények forró bizakodást és reményt sugallnak: Ikarus zuhanásba torkolló repülése nem volt hiábavaló, és a szörnyűségektől megtört agg Simeon meg fogja érni a szabadság várva várt napját:

Ö, akkor életem megújul,

Izmom gyors lesz, vérem meleg:

Kézen fognak, kik koszorúsán S dalolva körben lejtenek;

Az életnek rozsdája: a gond,

Kor, kétség, bánat egy se bánt!

E várt napon lelkem utószor Cseng, villog fényes kard gyanánt.

Tompa nagyszerű költői teljesítményét akkor értékeljük csak igazán, ha arra gondolunk, hogy egy betegségtől és csapásoktól megtört ember tudta vállalni a nemzet elfojtott hangjának megszólaltatását. A betegséghez üldözés is járult. A gólyához miatt hosszan zaklatták a költőt, házkutatásokat tartottak nála, két ízben is vizsgálati fogságba vetették, és a felmentő ítélet után rendőri felügyelet alatt tartották. A zsarnokság megérezte, hogy ebben a versben — melyet Tolnai Lajos „az égdördülésnél messzebb hallatszó ének“-nek nevezett

— egy elnyomott nemzet érzése kapott hangot.