Irodalmi Szemle, 1968
1968/7 - Wurczell Gábor: Üvöltés
Mindjobban önállósultunk. Versenyre keltünk egymással. Boldog voltam, ha kielőzhettem az időt, ha cselekedetemben előbbre járhattam. így magamnak is bizonyíthattam önállóságomat — mert már bizonygatnom kellett. Az idő mind jobban elhatalmasodott rajtam, mindenbe beleszólt. Sokszor már menekültem előle. Próbáltam magamon úgy segíteni, hogy visszahajtottam az órámat, vagy egyáltalán nem húztam fel, de ez minden esetben megbosszulta magát, összekevertem a napokat, a hónapokat. Még decemberben is sokszor az előző évi dátumot írtam. így lettünk ellenségek. Gyűlöltük egymást halálos gyűlölettel. Idegesen emelgettem a bal kezem a fülemhez, így figyelve mocorgását. Álmomban felsírtam, a rokonok elkerültek. Nem bírtam tovább. Elutaztam a tengerhez. Kerek húsz napig tartózkodtam éjjel-nappal a vízben. Végre sikerült. A tenger sós vize teljesen kiaszalta a csuklómat. Az óra végre lerothadt a kezemről. Megkönnyebbülve utaztam haza. Vidáman kiabáltam rá az emberekre: — Hány óra van, uram? _ ? — Nem tetszik tudni, mennyi a pontos idő? Megállt az órám! — ?? — Kérem, tessék szíves lenni nekem megmondani, mennyi a pontos idő! Nem feleltek. Senki sem felelt, s ekkor megrémültem. Mi lesz velem...? Hogyan élhetek így tovább, ha nem tudom, mennyi a pontos idő ... Mint a kullancs kapaszkodtam beléjük a kérdéseimmel, s kutyaként követtem őket. — Ne tessék haragudni, de most nincs december, ugye? — kérleltem őket májusban. A kocsmában ezért meg akartak verni. A kalauz lelökött a nemzetközi gyorsról... a rendőr gumibottal fenyegetett... a személyautók el akartak gázolni... sokan leköptek. Az ENSZ-hez fordultam. Kértem, hívjanak össze egy nemzetközi bíróságot, mely eldöntené ártatlanságomat. Leszavazták. Teljesen úrrá lett rajtam a kétségbeesés ... Elvonszoltam kiaszott testem a Stadion elé, ott letérdeltem, s így könyörögtem a nézőknek: — Kérem magukat... az élet szerelmére kérem, mennyi a pontos idő? Pénzdarabok repültek felém. Hamisak voltak. Akik ezeket a pénzeket dobták felém, azt hitték, hogy automata vagyok egy önkiszolgálóban. Keserves sírás tört ki belőlem. Az egyik szememből vér folyt, a másikból keserves sírás... Már nem hagyhattam abba, már folytatnom kellett. * — Kérem magukat, jó emberek, könyörüljenek rajtam, szerencsétlenen, s mondják meg, mennyi a pontos idő, melyik században élühk ... mondják meg, kérem... mert nekem ez nagyon fontos, mert nekem haza kell jutnom! Otthon vár rám a feleségem, s ha nem tudom, mennyi a pontos idő, nem tudok hazamenni... abból pedig baj lesz... óriási bonyodalom... nem tud megszülni az anyám... nem tudom elvenni a feleségem, nem tudom felnevelni apámat, s nem tudom eltemetni a gyermekeimet... ... kérem, mondják azt, hogy ne féljek ... mondják azt, hogy otthon találom apámat. Tudom, hogy a saját kis sorsomban bűnt követtem el, de azóta már sok év telt; el, és megtanultam, hogy nem illik hangosan beszélni, hogy nem illik őseimet ismerni, s az idővel és a szellemekkel nem jó játszani. A Stadion elnéptelenedett, csak a sírásom visszhangja bolyongott a beton konstrukciók között, reménytelenül harcbaszállva az idővel, az elmúlással. Vakon rohantam vissza a városba. Ráordítottam a kalauzra. — Féltizenkettő múlt háromnegyed tizenegy! Nekirontottam a rendőrnek, s úgy ordítottam: — Négy perc múlva háromnegyed tizenkettő lesz fél tizenegy. Berohanok a kocsmába, és ordítok: — A szűz nem volt szűz, 56-ban 65-volt, pénteken volt vasárnap... Prágában Moszkva volt, három perc múlva tizenkettő lesz egyenlőség... Jevtusenko József Attila ... a kommunizmus nem nacionalizmus, mert én nem vagyok te ...
