Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal

dobjuk a serpenyőbe, akkor a volt Esterházy-bűnök és a kiérlelt antihitlerizmus között helyrebillen az igazság egyensúlya: bűn és erény holtponton áll. Ezt az állapotot, ezt az összegezést, ezt a változást, ezt az eredményt negligálni, és a pártot magát „fasiszta párttá degradálni” történeti bűn.

A Magyar Párt, melyet a német és szlovák fasiszta pártok avattak ellenlábassá: üldözött párt volt mindvégig. Párt, „amely nem fejthet ki politikai működést”, mint ezt Esterházy a parlamentben (1940. V. 15.) kijelentette — „lehet-e kollaboráns párt?” Mióta szaggatnak le kollaboráns pártok tagjainak kabátjairól pártjelvényeket kivezényelt FS-isták, Hlinka-gárdisták, és Gestapók mért pofozzák a magyar párt tagjait? Ilaván az antifasisztákon kivül mért voltak csak magyar pártiak internálva?

A szlovenszkói magyar—német—szlovák viszonyra perdöntő jelentőségű kiindulópont Tiso privigyei beszéde:

„A magyarok, akik szintén élnek Szlovákiában... irigylik a németektől, hogy annyi jogot adtunk nekik. Ezt válaszoltam nekik: jöjjetek velünk, ahogy a mi németjeink jönnek és akkor ugyanazon jogokat fogjátok kapni.”

(Oj Hírek, 1938. XII. 4.)

A csábítás ténye kétségtelen. Ára és jutalma: a fasizmus. De a nemzeti szocializmus a magyarság felé címet téveszt, csábításai nem hatnak többé. A Magyar Párt és a fasizmus közé a szlovenszkói magyarság húsz év alatt ellenerővé kifejlett emberi magatartása vert éket. A nácizmus konjunktúrája magyarokat nem téveszthet meg többé. Esterházy kategórikusan szögezi le:

,flogy mi nem alakultunk át nemzeti szocialista párttá, annak megvan a maga oka. Ez német produktum, amit mi nem ismerünk el... A józan ész, az önfegyelem és az igazi magyar felfogás követeli ezt meg tőlünk.” (Oj Hírek, 1939. IV. 6.)

Ez a nyilatkozat így aztán szürkén hat, de mindjárt színt kap, ha a szlovák fasizmus náciparokszizmusával szembesítjük:

„A szlovák történelem, a nemzeti szocialista kinyilatkoztatásnál nagyobb és sorsdöntőbb művet nem tud felmutatni.” (Slovenská pravda, 1940. VII. 21.)

Milo Urban is aláhúzza e megállapítást:

„Újjászületésünk garanciája csak a nemzeti szocializmus lehet.” (Gárdista, 1942. VIII. 10.)

Tuka fenséges gondolatként ünnepli (Gárdista, 1941. I. 1.) „a nemzeti szocializmus... az egész európai emberiség és szellem megújhodását jelenti”. (Esti Ojság, 1940. VII. 2.) De Tukának ez mind nem elég. Szlovenszkón vagyunk és ezért a nácizmust mindenáron a kereszténységgel tudja és akarja azonosítani:

„Az Úristen segítsen nekem, hogy a nemzeti szocializmus értelmében valósítsam meg a kereszténységet.”

Tiso sem hagyja magát: „A nemzeti szocializmusnak megvannak a maga vallási alapjai.“

A Slovenská sloboda is így tudja: „A nemzeti szocializmus telítve van keresztény igazságokkal és alapfogalmakkal, a legforradalmibb és legszociálisabb izmus." (1940. X. 21.)

A magyarok szerényebbek, ők a kereszténységet a humanizmushoz kapcsolják és a nemzeti szocializmust kirekesztik a keresztény alapfogalmak köréből: idegeneknek, tisztátalanoknak, farizeusoknak ide tilos a belépés. — Catloš nem száll az égbe, ő 1941-ben Hitler születése napján a földi paradicsom maximumaként nyugtázza a nácizmust:

„Hitler és a nemzeti szocializmus életadó eszközként mindent száműz a földről, ami ríem egészséges és nem erős... Hitler nemzeti szocialista rendszere teljesen elismeri a gondolkodás és meggyőződés szabadságát."

Ezen a síkon Hitler csak Isten lehet. Mach kevesebbel nem is elégedhet meg:

„Amit Hitler akar, az nem egyéb, mint amit Isten akar.“ (Esti Ojság, 1940. X. 2.)

Tuka az ecce homo gesztusával reagál:

„Eljött azonban az ember ... És ez Hitler Adolf volt..., ki szívében hordta az egész világot." És szíve csücskében, mint azt Ribbentropp mindig hangoztatta, szívügyét, a kis Szlovákiát. Misem természetesebb tehát, minthogy „a szlovák nemzet Hitler Adolfot saját vezérének is elismerte (Murgas propagandafőnök, 1941. III. 4.)