Irodalmi Szemle, 1968
1968/7 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
Fábry Zoltán a vádlott megszólal Kedves Olvasóink! Ennek a számnak az anyaga a számunkra annyira emlékezetes augusztus 21-én már kiszedve állt. Aktualitása nem napjainknak, hanem azoknak az időknek az aktualitása, mikor úgy éreztük, hogy „Üjból vádlottak lettünk!“ (Dobos László, KŽ), mikor a Kultúrny život, a Nové slovo, a Smená a Večerník a szlovákiai magyarságot soha el nem követett bűnökben marasztalta el, mikor fő bérlői pöffeszkedéssel vádoltak bennünket, pedig egyre inkább albérlőknek kezdtük magunkat érezni ebben a hazában. A januárban elkezdődött demokratizálódás szellemében bizalmat és megértést vártunk, s a köztársaság bomlasztásnak a vádjával találtuk magunkat szemben. Lapjaink a történelmi helyzetek ismétlődéséről kezdtek cikkezni, s valóban úgy tűnt, hogy a tegnap fogalmazott apológiák ma is érvényesek. Akkor döntöttünk úgy, hogy közöljük Fábry Zoltán 1946-ban írt s nyomtatásban máig meg nem jelent írását a Vádlott megszólal-t. De közben a történelem olyan helyzetet produkált, amelyben nemcsak szóval, de tettel is alkalmunk adódott hűségünk bizonyítására: az augusztus 21-e utáni válságos napokban, mikor a magyar csapatok bevonultával Dél-Szlovákia lakosságának módjában lett volna „köztársaságot bomlasztó“ szándékainak kifejezést adni, a Večerník így volt kénytelen írni: „... kezdjük hinni, hogy az irredentizmus halott, Dél-Szlovákia ezekben a válságos időkben összeforrott köztársaságunk testével.“ A szó ereje a tett-fedezet. Az 1946-os Vádlott megszólal tett-fedezte 1968-ban ím láthatóvá és foghatóvá vált, s ezzel ereje és hitele megsokszorozódott. A szerkesztőség (A cseh és szlovák értelmiség címére) „Keresd az igazat, hallgasd az igazat, tanuld az igazat, szeresd az igazat, mondj igazat, őrizd az igazat, óvd az igazat mindhalálig!“ (Ján Hús imája az igazsághoz). 1. A második világháború, melyet a német fasizmus robbantott ki, előidézője legyőze- tésével véget ért. Nem volt még háború, mely ennyire egyértelműen tisztázta volna a felelősség és bűnösség kérdését, mint Hitlernek ez az ördögi precizitással megszel’- vezett vandál rohama, a nemzeti szocializmusnak e legsajátosabb megnyilatkozása. A háború erkölcsi posztulátuma ülte itt diadalát: a háborús lelkiség, a hatalmi totalitás, a faji kizárólagosság, a barbár tekintetnélküliség. Amikor Hitler száguldó, pusztító rohama megtorpant és elfúlt, egy lidércnyomás alól felszabadult világ újongott a győztesek felé: a bellicizmus halálos döfést kapott, a tömeggyilkosság kultúrája likvidáló-
