Irodalmi Szemle, 1968

1968/6 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Magyar történelmi drámák

padképessé teszik. Zrínyije — a történelem tanúságtétele szerint — elhagyhatta volna várát, de ő sérelmei ellenére is jobbágyai és katonái között maradt, mert erre a hűség kötelezte. Ez a következetessége teszi a sokat hibázó, sértődött oligarchát naggyá, példaadó hőssé. A hatalom és erkölcs, a hatalom és eszme harcában az erkölcs és az eszme kerül ki győztesen — ez Darvas Zrínyi-drámájának máig érő tanulsága.

A Thália Színház jól összehangolt együttesének színes előadása azt bizonyítja, hogy színpadainkon helye van az ilyen távlatot is mutató nemzeti önvizs- gálásnak és a történelmi múltunkkal való szembenézésnek. A regényeiben realista Darvas történelmi drámájában is realista, s bár hőse romantikus túlzásokra csábíthatná, szigorúan megmarad valóságszemléletében: számító és ravasz Zrínyijében van annyi hit és méltóság, amely kora fölé emeli, és joggal halhatatlanná teszi.

Januárban mutatta be a Nemzeti Színház kamaraszínpada, a Katona József Színház, Illyés Gyula Fáklyaláng]&nak átdolgozott változatát. Ez az átdolgozás költőibbé tette, és erősen emelte a színmű drámaiságát, és új színekkel egészítette ki az epilógusnak mondható harmadik folvonásban a megöregedett Kossuth alakját turini emigrációjában.

Tizennégy esztendővel ezelőtt, 1954- ben a Fáklya hasábjain ezeket írtam a Fáklyaláng előadásáról:

„Illyés megrendítő erejű Kossuth-drá- májának második jelvonásában Kossuth szópárbajt vív nagy ellenjelével, Görgey- vel. Ez a közel nyolcvan percig tartó jelenet a legköltőibb és legdrámaibb munka, amely a Bánk bán óta íródott. Arról van itt szó, vajon Görgeyre ruházza-e Kossuth a magyar honvédsereg fövezérletét vagy sem? Kossuth, e megtestesítője a szabadság fennkölt gondolatának, kész tovább harcolni, mert jelismerte, ha a népi tömegekre támaszkodna, újra jellángolhat a harc, és a szabadság ügye győzedelmeskedhet. Gör- geyt arra kéri, hogy a nagy eszme szolgálatában vállalja a kard, a tettek szerepét, de Görgey nem kockáztat, a fegyverletételt választja, az árulást.

Gigantikus összecsapás, fojtó, lélegzetállító szóharc ez, melynél tüzesebbet,

eszmében, lírában és drámaiságban gazdagabbat magyar színpad még nem mutatott. Illyés, az ékes magyar beszéd legkiválóbb művelője itt oly maradandót alkotott, ami büszkesége a magyar drámának.“

Lelkendező soraimat ma is aláírhatom, bár a színmű mostani előadása, annak ellenére, hogy mondanivalója kifejezőbbé vált, és egyes mellékfigurái plasztí- kusabban megmunkáltak, csalódást okozott. Bessenyei Ferenc, Kossuth alakítója még jobban megrendített, mint 1954-ben. Már akkor felejthetetlen Othelló jához mértem játékát, minden szavát és mozdulatát igaznak és meggyőzőnek éreztem, és most, hogy harangkongásként zúgó szenvedélyes hangját különösen az első felvonásban halkabbra fogta, és nem engedett a pátosz csábításának, még jobban megrendített. Józsát, Kossuth hűséges szolgáját az első bemutatón Bihari remek emberábrázolása tette felejthetetlenné. Bihari a föld emberét, a parasztot hangsúlyozta alakításában, Öze Lajos, az új Józsa a színmű utolsó felvonásában a Turinba gyalogszerrel vándorló kubikust mutatta be, akinek már belsőbb kapcsolatai voltak az akkori mozgalmakkal és egyszerű szavaiban az aggastyán Kossuth megérezhette, hogy a póri nép, a munkás ember üzeneteivel a jövő Magyarországa köszönti: él a népben a szabadság vágya, elevenen él benne a kossuthi szabadságeszme.

Hogy ezúttal elmaradt a nagy színházi élmény, azt elsősorban Ungvári László agyonpatetizált, teljesen hamis hangú Görgey-alakítása terhére írom. Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor először hallottam a törtető, hideg fejjel mérlegelő fővezér sokszor Igen meggyőző érveléseit, Ungvári alakítását Bessenyeiéhez méltónak éreztem. Ma Ungvári századeleji játékstílusa, hamis szőgörge- tése, amelyet a Nemzeti Színház színpadáról már évtizedekkel ezelőtt szám űzött Odry Árpád és Pethes Imre természetes beszédmodora, a felére csökkentette a második felvonás nagy szópárbajának drámai élét és átütő erejét. Bizonyára a kegyelet parancsának tett eleget a színmű új rendezője, amikor mindenben hűségesen követni akarta Gellért Endre egykori rendezői elképzeléseit, és a színmű másik legfontosabb szerepét nem bízta egy mai, modern színjátszásban jártas művészre. Ez a ren