Irodalmi Szemle, 1968

1968/6 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Magyar történelmi drámák

csupán restaurálására. „Nyelvét abban a szellemben akartam élővé tenni — Írja Keresztury —, amelyben Arany a Tragédiát, bár Aranynál természetesen tovább kellett lépnem. De megtartottam a mű archaizmusának és pátoszának minden nemes elemét. Rövidítettem is: mindig csak ott, ahol a helyzet, a dik- ció drámaisága és a szerkezet értelmes- sége ezt kívánta. Egyes mozzanatokat, főként a színpadi érthetőség érdekében, erősebb hangsúllyal láttam el. A cselekményt különösen az amúgy is lassúbb menetű második részben kellett tömöríteni; a most színre kerülő változatban ezt a részt néhány lírai mozzanat elhagyásával még akadálytalanabb sodrásúvá igyekeztünk tenni.“

Egy esztendővel korábban a tv-ben láttam és hallottam a veszprémi Petőfi Színház Mózes-előadását és ez — ma bevallhatom — nem győzött meg. A budapesti bemutató arról győzött meg, hogy nem volt elég Keresztury Dezső hozzáértő munkája, de Márton Endrének tovább kellett fejlesztenie Turián Györgynek, a veszprémi rendezőnek elképzeléseit, és szükség volt Sinkovits Imrének magával ragadó alkotó művészetére is, hogy rendező és színész együttmunkál- kodásából kikerekedjék Madách igazi korszakos mondanivalója: egy kemény akaratú, önmagához és népéhez könyörtelen népvezér alakjának bemutatása, aki könyörtelenül lesújt az útjában állókra, s még a természetfeletti erőket is szolgálatába állítja, hogy elérhesse célját: népét felszabadítani és elvezetni az ígéret földjére, megteremteni számára boldog és biztos jövője lehetőségeit.

A pesszimistának mondott Madách írói arculata a Mózes befejező képeiben új színt kap: Mózese a bibliai történettel ellentétben nem jut el az ígéret földjére, vénségtől megtört testtel indul a halálba, szellemében azonban töretlen és győztes marad; örökét átveszi a vezetésre nevelt Josué, aki a negyvenesztendei vándorlással keménnyé és ellenállóvá edzett, megújhodott nép élén belé'p Kánaán földjére.

Bizonyára nem lesz érdektelen, ha itt ma, a nemzetiségi elfogultságok megnyilatkozása idején arra utalok, hogy Madách 1861. március 12-én Balassagyarmaton írt Politikai hitvallásában a pályájára vonatkozó alapelveit három szóban foglalta össze „Szabadság, egyenlőség, testvériség", és a testvériség alatt

a különböző ajkú népfajok nyelvi igényeinek méltányos tekintetbe vételét hirdette.

Kazimír Károly, a Thália Színház rendezője Petőfi Tigris és hiéna című tragédiájának rendezése után az idei évadban Darvas József Zrínyiről írott drámájának rendezését vállalta.

Darvas már két történeti regényt Irt (A törökverő, Harangos kút), és most először állított színpadra történelmi személyiségeket. A Magyarság című hetilapnak adott interjújában megjegyzi, hogy ezúttal a téma választotta őt, és nem ő a témát, mivel Baranya megye tanácsa kérte fel, hogy a szigetvári évfordulóra írjon drámát Zrínyi Miklósról, a szigetvári hősről.

Óhatatlanul felmerül a gondolat, vajon ilyen rendelésre készült mű megírása sikerrel járhat-e, s vajon — ismert történelmi hősök megformálásáról lévén szó — a rendelés elfogadójának sikerül-e többet adnia egy történelmi áttekintést adó, az ifjúságot hazafias szellemre buzdító, s többé-kevésbé látványos darabnál?

Darvas javára írhatjuk, hogy nem akart koturnusos drámát írni, de olyat, amely nemcsak a négy évszázados múlt eseményeit tükrözi, színes képekben történelmi figurákat elevenít fel, hanem mondanivalójában a ma kérdéseit is érinti. „Szándékom szerint olyan izgalmas, égető kérdésekben, mint a hatalom és az eszmét képviselő ember bonyolult, szerteágazó, ma is rendkívül aktuális problémáiban igyekeztem állást foglalni" — mondotta.

Mi ez a mai mondanivaló s aktuális problematika?

Elsősorban és mindent eldöntően drámája hősének emberi magatartása, helytállása és hűsége. Kifogásolhatjuk ugyan, hogy Darvas — ellentétben a modernebb eszközökkel élő Németh László, de még inkább a nyelvileg Is költőibb Illyés Gyulánál túlságosan ragaszkodik a hagyományos formához, sok képre tagolt drámájában olykor zavar a történelmi tablószerűség, a mellékalakok jellemzésében gyakran a felületen marad, az viszont vitathatatlan, hogy az általa kitűzött célt, a helytállás, a hűség kérdésében talált elég teherbíró bonyodalmakat, amelyek a drámát hatásosan szín