Irodalmi Szemle, 1968
1968/6 - FOLYÓIRATSZEMLE - Duba Gyula: Gondolatok a demokráciáról
folyóiratszemle Duba Gyula gondolatok a demokráciáról Alábbi szövegidézeteinket az utóbbi hónapok sajtójából válogattuk össze. A válogatás sem a teljesség, sem a módszeresség igényével nem készült, mindössze azt a célt tartottuk szem előtt, hogy néhány részletet felvillantsunk abból a gondolatgazdagságból, mely a CSKP KB januári plenáris ülése óta jellemzője szellemi közéletünknek. Az egység elengedhetetlensége „Ideje megmondani, hogy az egység fogalma a nagyon változó értékű fogalmak közé tartozik. Hiszen magának a pártnak február előtti és utáni egysége egészen más jellegű. A február előtti egység erkölcsös volt. A tagok önként fogadták el a párt forradalmi programját, azért, mert az az emberiesség üzenete volt. Ezt a programot teljesítették és ellenőrizték. Az ötvenes évek egysége erkölcstelen volt. A párt tagjai hagyták, hogy katonákká degradálják őket, akik bíznak a tévedhetetlen tábornokokban. A forradalom tábornokai elembertelenedtek. Vétkük a katonákat is érintette. A párt egy része levonta ebből a szükséges következtetéseket. Ettől a pillanattól kezdve az egység ténylegesen nem létezik. Az egység hiánya hozzávetőlegesen arányos Antonín Novotný és Ludvík Vaculík vétkesség-részével és nézetkülönbségével. Ha mindketten egy pártban kénytelenek lenni, ez az egységhiány újból erkölcsös. Az egység követelése a közös erkölcstelenség korának utólagos visszhangja. Bár jelenleg olyan erkölcsös férfi is szükségesnek tartja, mint Alexander Dubőek. Ezzel is teljesíti Alexander Dubček valóban történelmi küldetését. Olyan időben, amikor a régi törvények elvesztették súlyukat, s az újak még nem léptek érvénybe, sorompó lett, melyhez szenvedélyek csapódtak. Talán nem is sejtjük, mitől volt képes megvédeni bennünket. De az idő kérlelhetetlenül tovább folyik. Az új erkölcsi egységet nem lehet megtölteni semmivel, csupán az egységhiány okainak eltávolításával. Az egység hiányának legfőbb oka a párt két szárnyának a szocialista társadalom Irányításával kapcsolatos nézetkülönbsége. Az egyik csoport forradalmi érdemei elle nére és a megújhodási folyamat szóbeli helyeslése ellenére — csupán egy új abszolutizmus létrehozására képes. Ezeknek az embereknek az alkotóereje egyetlen lényeges politikai és gazdasági kérdést sem volt és ma sem képes megoldani. Ha ismét hatalomra jutnának, legfeljebb egy körmönfontabb rendőrbürokrata szervezetet hoznának létre, mely jobban védelmezné őket. 5 A párt másik csoportja kategórikusan nyílt szocialista társadalmat követel, mely a történelemben először közelítené meg azt az eszményt, hogy az ember gazdasági szabadságát teljes szellemi szabadság kísérje. Ez a két elképzelés összeegyeztethetetlen, akár a tűz és a víz. Nincs és nem lehet közöttük egység! Ennek ellenére az egységet újból és újból követelik. Azzal érvelnek, hogy a kommunisták egyenetlensége erősíti és kiváltja a pártonkívüliek egységét, hogy a múltjá-