Irodalmi Szemle, 1968

1968/6 - DISPUTA - Pašiaková, Jaroslava: Rejtély vagy tudatlanság

dik századi magyar irodalom objektív képét megalkotni, akinek lesz bátorsága „a Nyugat ellenében is A duettben jelölni ki az irodalmi fordulatot hozó mozzanatot", Taxner itt a Nyugatot védi — a modernek folyóiratát — egy avantgard folyóirattal szemben. Itt derült ki, mennyi homályt okoz a terminológia bizonytalansága s két fogalom — modernség és avantgard — különbségének a tisztázatlansága. Amit a magyar Irodalom kontextusában a Nyugat jelentett — főként indulásakor —, az kétségtelenül modern volt, fordulat volt, sőt következményeiben forradalmi volt. Mert csak a Nyugat léte révén indulhattak később olyan folyóiratok is, mint Kassák avantgardista lapjai, amelyek azonban érthető módon meg is haladták, és tovább jutottak a Nyugatnál. Azt sem értem, miért húzza alá Taxner, hogy „legnagyobb írókká“ éppen azok váltak, akik kiszabadultak az izmusok hatása alól, és „saját útjukat járták“. („A legnagyobbak azonban szinte kivétel nélkül elszakadtak a különböző „izmusoktól", saját útjukat járták, s művészetükbe minden számukra értékes hagyományos elemet is beolvasztottak.“) Csak az ő műveiket tekinti olyanoknak, amelyek a „korszerűség“ mércéjét megütik. De így van-e ez valóban? Déry, Illyés, Lengyel és mások művei az avantgard hatásoknak nem csupán a „leküzdését“, tagadását jelentik, de még inkább a hatások és a haladó hazai nemzeti folytonosság felsőbb szintézisét. S ezért — és csak így — lehetnek par excellence „korszerű“ művek.

Akkor viszont miért vonjuk kétségbe Kassák annál nagyobb érdemét, azét a Kassákét, aki épp tematikájában és formavilágában már a két háború közti időszak elején az avantgard törekvések teljes szintézisét hozta? Hiszen az avantgard művészet nem csupán művészeti, hanem elsősorban társadalmi forradalom. Lírája (avantgardista formájával) és prózája (avantgardista tartalmával) egyszerre tartozik a modern magyar irodalom s a proletár és avantgard irodalom kontextusába.

Nem helytálló tehát Taxner álláspontja, amikor azt mondja, hogy sem Veres dogmatikus szembeállításai alapján, sem Borí „doktrinér“ módszerével nem lehet Kassákot értékelni. Én, ellenkezőleg, azt hiszem, hogy Bori az elsők közt és sikerrel próbálta (Veres módszerével szemben, s persze sokkal korábban és teljesen függetlenül tőle) teljes szélességében és mélységében megérteni Kassákot mint avantgardista művészt s mint mélyen a hazai talajban gyökerező, osztályöntudatos és öntudatában — életében, művészetében — ritka következetes embert.

Ezzel kapcsolatban Igen-igen szükségesnek érezzük megemlíteni, hogy vannak Magyarországon olyan tudósok és művészek is, akik elevenen érdeklődnek éppen az avantgardista művészeti áramlatok iránt, s akik mindig igyekeztek, s ma Is igyekeznek táplálni nemzetük tudatában a kapcsolatot a haladó európai áramlatokkal.

Azt hiszem, Bori Kassák-interpretációjában — s az általa kiváltott reakcióban — lesz nyilvánvaló, mennyire nőtt ki Kassák művészi és társadalmi tekintetben hazája határai közül, s miért áll közelebb sok nem magyarhoz...