Irodalmi Szemle, 1968

1968/6 - DISPUTA - j-a: Két kérdés Dr. Ján Gronskýnak

reakcióit vette. Az így nyert anyagot több mint 7 órán át lehetett volna vetíteni. Éjjel a stáb dolgozott, vágták a filmet, olyan fontos részeket is, mint — tekintettel az egész akkori helyzetre — Goldstiicker professzor beszédét a szólásszabadságról, Hanzelkáét, aki gazdasági életünket — az irányítást és a szervezést — a kapitalista országok gazdasági életével hasonlította össze, de dr. Gronský hozzászólását is, aki a kommunista párt megújhodásának szükségességéről beszélt, mert — mondta — ott tartunk, hogy az ifjúság nem bízik a párt erkölcsi tekintélyében, hogy a pártba lépést az adott pillanatban vagy az ostobaság jelének, vagy karrierizmusnak tekinti.

Az is igaz, hogy a rendező igen tapintatosan járt el néhány olyan „esküdttel“ szemben, aki ma már aligha vállalná egy-egy kijelentését. Bár a rendező nagy körültekintéssel dolgozott, bár az egyes részeket erősen megrövidítette, s bár később — a vágás után — a CSKP KB ideológiai osztálya és a Sajtóellenőrzés prominens emberei engedélyezték, végül mégsem mehetett, mert — állítólag — a párt XIII. kongresszusa előtt nem engedhettek ki ilyen „lázító“ filmet. — Tudjuk, csupán 2 év múlva került sor a bemutatására.

Mi volt hát a Porota végkövetkeztetése? Mind a védelem, mind a vád megegyezett abban, hogy a választóvonal nem a nemzedékek között húzódik. A vádló — a „tisztakezű“ ifjú nemzedék szószólója — végül kijelentette, hogy a köztársaság minden olyan polgárát vádolja, aki programszerű dilettantizmusával aktíve vagy passzíve hozzájárult az adott szerencsétlen status quo megteremtéséhez.

A szerzők tehát — másokkal együtt, akiknek nem jelenhettek meg a dolgaik — már akkor igyekeztek felrázni az emberek lelkiismeretét, felébreszteni bennük a törté nelemteremtői öntudatot, felrázni őket a letargiából.

A Porota méltó a figyelmünkre, mert egyike azoknak a műveknek, amelyek bizonyítani kívánták, hogy a talaj készen áll. Ezért nemcsak az ifjúság spontán lázadását bizonyítja minden álnokság és jogtalanság ellen, hanem értékes dokumentum is arról, hogy már régóta érlelődtek azok az értelmiségi erők, amelyek a párt megújhodási folyamatát támogatják.

Mivel tudjuk, hogy dr. Gronský — mint tudományos kutató — államjogi problémákkal foglalkozik, két kérdést tettünk fel neki:

1. Mi az Ön véleménye a föderációról — tudniillik, hogy a föderáció türelmetlen követelésével szemben nem kellene-e Szlovákiában előnyt adni a demokratizálási folyamatnak, a párt belső megtisztításának a kompromittált emberektől, a politikai rendszer demokratikus átépítésének?

Nem tartom helyesnek, ha a föderáció követelményét bármi módon elválasztják a demokrácia követelésétől, semmilyen vonatkozásban, különösen akkor nem, ha úgy állítják fel a kérdést, hogy mit hamarább, a föderációt-e s aztán a demokráciát, vagy fordítva.

Meggyőződésem, hogy nem születhet meg a demokrácia a nemzet önállósága és szu verenitása nélkül, hogy tehát a szlovákok legfontosabb nemzeti érdekeinek megoldása az egész ország demokratizálási folyamatának — s nemcsak a szlováknak — oszthatatlan részét alkotja. Ezért a cseh nemzet sem tekintheti saját demokratikus követeléseit teljesítettnek mindaddig, amíg olyan nemzettel (és nemzetiségekkel) él közös államban, amelynek de facto nem teljes jogú a helyzete.

Tekintve, hogy a megbukott centralisztikus rendszer a szlovákok legalapvetőbb nemzeti jogainak sárba tiprásához vezetett, s hogy az állami, politikai és társadalmi életben egyre kifejezettebben érvényesültek a jogi és a tényleges egyenlőtlenség tendenciái, természetesnek tartom, hogy Szlovákiában ma a föderáció áll első helyen azoknak a követelményeknek sorában, amelyek teljesítése a szocialista demokráciát hivatott megteremteni Csehszlovákiában.

Ez azonban semmi esetre sem jelenti azt, mintha majd csak a föderáció volna a föltétele, kiindulási pontja vagy első lépése minden további demokratizálásnak. Tehát, hogy elsősorban a politikai (s ugyanúgy a gazdasági) rendszer forradalmi demokratikus átépítésének folyamatára Szlovákiában majd csak a föderalizációs követelések megvalósítása után kerülhet sor. Ellenkezőleg. A demokratlzációs folyamatnak ilyen felfogásában nagy veszélyt látok, amely csírájában veszélyeztetheti magát a demokratizálást:

1. A szlovák nemzetnek nem lehet közömbös, ki és hogyan harcol a föderációért, ki és hogyan fogja kialakítani, ki és hogyan fogja képviselni. Tehát nem lehet közöm-