Irodalmi Szemle, 1968
1968/6 - Mňačko, Ladislav: Hogy ízlik a hatalom (részletek)
Martin kölyök korában a térdén lovagolt, s ha megette a spenótot, boxolás közben tízre a földre küldte őt. Akkor ez a halott még Margitéval élt, az első feleségével. Frank jól érezte magát náluk, ez a halott akkor még nem fedezte fel magában az államférfiúi géniuszt, akkor még többet gondolt másokra, mint magára. Margita később már nem volt eléggé reprezentatív számára. Elmaradt, nem tartott lépést férje fejlődésével. Elhízott. A válás csak-csak hogy tönkre nem tette a halott karrierjét. De mire való volt neki a karrier? Lehetséges, hogy nélküle még nem feküdne itt. Egyszer Frank az előszobát üresen találta. Abban a pillanatban megérezte az ismeretlent, azt, ami eddig nem volt ott. Az ajtó feletti táblán vörös fényű felirat világított: tilos belépni. Frank leült. Hornáková asszonynak pillanatokon belül itt kell lennie. Nem volt kedve tovább menni, de nem tudta, miért. Hirtelen kitárult az iroda ajtaja, s az ajtóban megjelent egy magas, aranyszőke hajú nő. Olyan nő, akinél az ember egy pillanatig sem kételkedik, hogy hajának aranyszíne valódi. Közében gyorsírásos jegyzettömböt tartott, kicsit meghökkenve nézett Frankra, aki kényelmesen ült a kávéasztal mellett. „Mit parancsol, kérem?“ kérdezte a nő bizonytalanul. A kérdés viszont Frankot lepte meg. Nem tudott elszakadni ettől a látomástól. „Semmit“ nevette el magát. „A főnökhöz jöttem.“ „A főnökhöz? Vagy ügy? ... derült fel a nő arca. „Az elnök elvtárs foglalt. Senkit sem fogad.“ „Csak engem“ mondta Frank magabiztosan, zavarba ejtve a hölgyet. Maga itt nincs rég, igaz? kérdezte feleslegesen. Majd a hölgy tiltakozó mozdulata ellenére az ajtóhoz ment, és benyitott. Azon kapta barátját, hogy álmodozva néz ki az ablakon a távolba. Mikor észrevette, hogy Frank az ajtóban áll, láthatóan összerezzent. Eléje sietett, belékarolt, s az előszobába vezette. „Bemutatom neked az új titkárnőmet..mondta nehezen préselve magából ki a szavakat. Bemutatta a titkárnőnek. „Az elvtárs számára mindig nyitva az ajtóm. Kérem, készítsen számunkra erős kávét.. A hangja bizonytalannak és mesterkéltnek tűnt Frank előtt. Egyszeriben átlátta a helyzetet; nagyon is áttekinthető volt. Meglepetésében legszívesebben füttyentett volna egyet. Tehát így vagyunk? így! Tehát... nos egyszer ezt is meg kellett érni, így van ez már, másként talán nem is lehetne. Talán ez a normális és természetes, s nem az, ami előtte volt. Mikor egyedül maradtak, mégis megkérdezte: „S mi van Hornáknéval?“ A nagyhatalmú barát megfordult a széken. „Hornáknét át kellett helyeznem.“ „Hova?“ „A dokumentációba.“ Többet nem kérdezett, minden világos volt. Elvégre is, miért ne? Ez az aranyhajú tudja, mit kínálhat, s tudja, hogyan kell kínálni. „Ne haragudj ezért a rossz estéért..mondta a házigazda. Frank csak legyintett, miért kell erről beszélni. „Elválok...“ mondta a másik keményen, határozottan, habozás nélkül. „Nekem mindegy, ez a te dolgod.“ „Igen. De Margitéra gondoltam.“ „Margitéra ne legyen gondod. Ö majd valahogy megoldja magában a maga dolgát.“ „Azt tudom. De itt van Martin is.“ Frank hallgatott. Igen, Martin is itt van, de neki mi köze az egészhez;? „Nem válók meg tőle!“ mondta a másik mély elszántsággal.
