Irodalmi Szemle, 1968
1968/6 - Mňačko, Ladislav: Hogy ízlik a hatalom (részletek)
ismerte el a nyakkendőt, megvetette, s még az esküvőjére is, amelyen Frank tanúként volt Jelen, kihajtott inggallérban jött, ami abban az időben a jó ízlés elleni vétségnek számított. Frank még emlékszik rá, hogy az esküvői szertartáson a városi anyakönyvvezető milyen morcos képet vágott emiatt. Frank már régen, soha és sehol nem visel nyakkendőt. Zavarja, ha fel kell kötnie, ha nélküle nem lehet; nem érzi jól magát, mintha csak fogoly lenne, akit megkötöztek. Foglalkozásában azonban, amelyet már régen utál, nélkülözhetetlen. Mikor felköti, mindig léte teljes feleslegességét érzi. Színes ingben és kopott irhakabátban érzi magát a legjobban. Ugyanakkor ez a halott, aki itt fekszik, idővel mint a legjobban öltözött férfi lett ismertté az országban. Bizonyára minden reggel sokáig állt a tükör előtt, nyakkendője csatját kötve, amely számára a siker jelképévé vált, az emelkedés fétisévé, a kellem birtoklásának jelévé — Frank számára pedig, aki oly jól ismerte őt, a hiábavalóság fokozódásának bizonyítékává. „Persze, változnak az idők...“ lélegzett fel Frank, s közben nemcsak a sötétvörös nyakkendőre gondolt, melyet a halott számára kiválasztottak, ruhatára áttekinthetetlen tartalékaiból. Nem csupán a nyakkendőre gondolt. S nem is csupán a görögtűzre, amelyet éppen meggyújtottak a halott fejénél. Tulajdonképpen nem is görögtűz volt ez; két erős villanyégő volt, talán kétszázas, amelyet két sekély bronztálba helyeztek, a mennyezet felé fordítva. Amolyan modernizált görögtűz. A halott lábához a díszletezők üvegszekrénykét helyeztek el, melyben kitüntetések és rendjelek voltak. Tömérdek volt belőlük. A halott valósággal szerelmes volt beléjük. Vágyott utánuk, megszervezte a lehetőségeket, hogy hozzájuk juthasson, s felmerül a kérdés, vajon tevékenysége nem azt a célt szolgálta-e, hogy újabb és újabb fénylő medáliákat szerezzen, amelyek még gyűjteményéből hiányoztak. Minden többé vagy kevésbé megfelelő alkalmat megragadott, mert örömmel mutatkozott a három sorban mellére tűzött tarka, színes szalagokkal. Frank érdeklődve szemlélte ezt a túl gazdag, keresztekkel, csillagokkal, plakettekkel, jelvényekkel teli fémgyűjteményt. Szinte minden hazai állami rendjel itt volt, s mellettük sok külföldi. Frank egy csillagot keresett közöttük, amely annak idején érdekelte őt, mikor ezeket a kitüntetéseket még a halott villájában látta. Sötét volt. Ott volt az a csillag. Most nem lesz rá idő, hogy valaki is észrevegye, senkit sem döbbent meg, senkit sem gondolkodtat el, nem lep meg, ahogy akkoriban Frankot meglepte. Olyan kitüntetés volt ez, amelyet viselői egytől-egyig tüntetően visszaadtak- A sajtó akkor azt írta, hogy mindenki visszaadta, és íme, nem mindenki, ez a halott megőrizte a csillagot. Miért őrizte meg? Nem tudatosította talán, mit reszkíroz vele? Elég lett volna, ha egyetlen ellensége valahol megemlíti, hogy nem adta vissza, s oda a karrierje, s minden nagyon rosszul végződhetett volna. Azért olyan naiv mégsem volt talán, hogy ne tudatosította volna, milyen veszélyes megőrizni ezt a jelvényt. Azt a csillagot nyilvánosan tűzték a mellére, ünnepélyes alkalommal, gazdag fénykép- és írásos dokumentum maradt róla. Mikor Frank először látta azt a csillagot, sok minden megfordult a fejében. Talán ez a halott annyira szerette a rendjeleket, hogy semmi áron nem tudott ettől a kitüntetéstől sem megválni. De lehet mögötte még más is — az ellenállás utolsó szikrácskája, becsület vagy ki tudja, talán még tiltakozás is. Frank nem tudja levenni szemét a csillagról. Nagy, gazdag, rubintvörös fényű, s valahogy nem illik ide, nem illik ehhez a halotthoz. Már régen nem illik hozzá, lehet, hogy már akkor sem illett hozzá egészen, mikor kapta. Végül is emiatt semmi baja sem történt. Semmi baja nem esett, bár Galovič tudta, hogy nála van ez a csillag, hogy nem adta vissza. És talán ez a magyarázata az egésznek. Megtartotta, és semmi sem történt vele. Mégis csodálatos, hogy az őrizte meg, aki itt fekszik a ravatalon. Talán mégiscsak illik hozzá egy kicsit. S akárhogy is vélekedett Frank, ez a csillag egy kicsit megörvendeztette. A halott miatt. Talán mégiscsak félreismertük kissé. Talán egy kicsit ő, Frank is tévedett. Talán ez a halott mégsem volt egészen, egészen olyan ... „Ne lábatlankodjon itt...“ zavarta meg Frank elmélkedését egy kellemetlen
