Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig
— Tőled nem. Kedves kislány, miért bízol bennem te is? Különben, igazad van! Ha szép a szerelem, akkor semmi sem számít... Átölelem és magammal húzom a lányt a takaróra. Mozdulatlanná merevedünk a várakozástól. Igen, ez az istennő, az a csupa ész és tudomány lány is csak hús és vér! Még akkor Is, ha alig van rajta izgató női báj, mert olyan, mint egy hirtelen nőtt kamasz. Milyen lehet a csókja? Mája reszketni kezd a csókok közben, és görcsösen belém kapaszkodik. Felgyűröm a szvetterét: teste forró. Két piciny, fehér melle megvillan az éjszakában. Miközben csókolom, ujjaim megkeresik nadrágja villámzárát. Tenyerem becsúszik combjai közé. A lány felsír. — Mi van veled, istennőm? — Nem... nem akarom... én még soha... — Pedig olyan forró a tested... muszáj... Megpróbálom lehúzni a nadrágját. Mája zokogva ellenkezik. — Nem akarom! Nem, így nem lehet. Nincs harmónia! Julie-nek a teste ellenkezik, Májának az akarata. Hát nincs tökéletesség? Miért volt hát olyan jó Julie-vel a strandon? Csak egy ujjunk érintkezett, és mégis boldogok voltunk. De most, most forr mindkettőnk vére. Le minden ostoba ruhadarabbal! Mája, hisz csak illúzió a világ! Próbálj meg szeretni Igazán, mindenről elfeledkezve. Próbáld meg... Nem megy. Ez a nadrág, ez a valóság. Itt van, és figyelembe kell venni. De nekem a meztelen valóság kell! Hát te azt hiszed, az olyan egyszerű. Aknamélyből árbockosárig. Nem tépheted most le erről a lányról a ruhát, az utat végig kell járni. Egy istennőt nem könnyű szeretni... Lecsókolom Mája könnyeit. Lassan megnyugszunk, és összeölelkezve maradunk tovább. így volna szebb? Igen, most jó így is, de... Különben, januárban lejár a szerződésem, és mi akadálya, hogy Prágába menjek? Igazán semmi. Majd nagyot néznek otthon, hogy beiratkoztam főiskolára. Ezt már végleg nem bocsátják meg. Csak ki ne tagadjanak a családból. Mindegy. Nem akarok örökké az aknamélyben maradni. Mája, kedves kislány, tudnál istennőm lenni? — Ideadod a címedet? — Szívesen. — Lehet, egy év múlva prágai diák leszek... — Az szép lenne... Valóban hajnalodna? Itt az ideje visszamenni a táborba. Igaz, csomagjaink útra készen, néhány csókkal egy kicsit még felmelegíthetjük egymást; hideg kezd lenni a takaró alatt. Milyen ostoba vagyok! Julie-től is elkérhettem volna a címét. Még megtehetem, lehet, igen, Julié biztosan fent lesz! Kijön elbúcsúzni... Mája segítségével megtanulhatok franciául. Muszáj lesz megtanulnom! Aknamélyből árbockosárig... Adieu, mon belle France! Vár Slavkov.
