Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - HAGYOMÁNY - Varga Rózsa: Forbáth Imre utolsó verse
Varga Rózsa Forbáth Imre utolsó verse EMIGRÁNS DALA Örvénylő idők sodrában ősrégi szépségek múlanak, széttörve hevernek ősi oszlopok, fekete pernyék hullanak, sötét álmok gyötrik az alvót vad és idegen csillagok alatt. Vörös szárnyával legyint a szenvedés fenyegető öklüket rázzák felénk őrjöngő gyilkosok, s rohannak rettegő országokon át — Vén Európa álmából riadva töröli véres homlokát. Örvénylő idők sodrában, amíg nem késő, adjunk egymásnak kezet harcolni érted, édes Szabadság! adjunk hát egymásnak kezet, hogy el ne pusztuljunk nyomtalan: szélben repülő halott levelek. Bús koldusok országaiban s idegen égboltok alatt bús és bosszús harcosok hada adjunk hát egymásnak kezet — bolyongva sokféle csillagok alatt s eltévedve kormos városokban a szívünk mindig vadabbul dobog, mert hívnak minket a tarkatollú erdők, s hív a munka: izzó kerekek várják a száműzött dolgos kezeket, hív a föld, a halványkék hegyek, smaragdzöld mezők hívnak titeket, édes és meghitt vágyteli dalok hívják haza a száműzötteket... hagyomány
