Irodalmi Szemle, 1968
1968/6 - Dávid Teréz: Láthatatlan csodák útja
Sehol pánikszerű futkosás, sehol kétségbeesett siránkozás... A jobb napokat látott perecárus árulta a pereceit, cipőfűző-árus kínálta cipőmadzagjait, az útszéli kioszkokban, üvegtartályban pezsgett a sok különféle hűsítő ital, nagymamák sétáltatták az unokákat, háziasszonyok cipelték a bevásárlótáskát, fű szeresek mérték a fűszert, és a jeruzsálemi autóbusz is elindult. Igaz — félórányi késedelemmel. Kanyart kanyar váltott, teheráruval tetézett autók előztek minket, néhány álcázott üres katonai tehergépkocsi jött velünk szembe... nem csoda hát, hogy feledtem, miszerint a Biblia országútján haladok. Másfél órai kocsikázás után megérkeztünk. Most, utólag, nagyképűség lenne állítanom, hogy a levegőben odaérkezésem- kor már érződött valami feszültség. Holott valóban érződött. Csak én nem vettem észre. Vagyis hogy észrevettem, de egzotikus keleti hangulatnak véltem. Mint utóbb megtudtam, a rádió már reggel bejelentette, hogy kitört a háború. Rokonaim, úgy látszik, ezen a napon a fülükön aludtak, mert nem tudtak róla. Tizenegy órakor mondta nekem Szenes Erzsi barátnőm és neves kollégám, aki tizenhat éve odavaló lakos. A Mocca presszóban találkoztunk. Feketéhez ültünk. Sajnos, nem ihattuk, mert dörögni kezdtek az ágyúk. Dübörgésüktől felébredve, üvölteni kezdtek a szirénák is. Valaki elkiáltotta magát (magyarul) — hamar az óvóhelyre. Mire észbe kaptam, egy pince mélyén lapultam, sebtében összeverődött emberek között. Első pillanatban nem vettem az ügyet komolyan. Hisz Lola már a hajón megmondta: Itt mindig lövöldöznek. A. G. pedig kifejezetten garantálta... De miután a harcizaj órák múltán sem szünetelt, sőt inkább erősödött, tudatom mélyéről előkotorászva a pesti ostromnál szerzett tapasztalataimat, megállapítottam, hogy a robbanások, melyek a házat megremegtetik, nem légelhárító lövegektől erednek, hanem szabályos tüzérségi harc dúl. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Olyan érzéseim támadtak, hogy mintegy ötszáz méternyire a hátam mögött (légvonalban) kirobbant a harmadik világháború, és én benne ülök nyakig. Mert hiszen hiába lobogtatom majd „szövetségeseim“ előtt sötétzöld színű útlevelemet (amelytől a nápolyi portás is elfintorodott), nem valószínű, hogy Husszein katonái értenek czecho- slovákul. Izraeli ügyért meghalni pedig csakis akkor lett volna értelme, ha tettem volna valaha valamit ezért az ügyért. Azonkívül háborús igényeimet már teljesen kielégítette két átélt világháború. És egyáltalán! Én azért utaztam sok ezer kilométert, hogy egy ország eredményeiben gyönyörködjem, és nem azért, hogy összeomlásánál asszisztáljak. A két hónapig tartó budapesti ostrom után hatnapos villámháborút elképzelni se tudtam. Lelki szemeimmel láttam a német hadsereget, a nyomorúságot, az élelmiszerhiányt, mocskot, gyógyszergondokat, beomlott házakat, füstölgő gerendákat, úttalan utakat, halott gyerekeket ... és végtelen végtelenségben a tengert, mely körülölelte ezt az országot. Eszembe jutott a hajó is, mely hatodikén indul nélkülem. Meg hogy mióta az eszemet tudom, valahol valakik mindig a föld alá bújnak... A föld felett ezalatt elpusztul egy darab világ. Legszívesebben gyalog indultam volna haza, de nem lehetett. Ott ültem tehetetlenül a szent város főutcájának egyik pincéjében, pár száz méternyire a Cion hegyétől, talán kőhajításnyira a Getsemánok kertjétől, Dávid király sírjától, az utolsó vacsora házától, csak éppen nem tudtam róla, mert ide se vittem magammal útikalauzt. Később megnéztem, mit mulasztottam. — Ha Jeruzsálemben jár, tekintse meg a 769 méter magas Cion hegyét, valamint az ősi Jeruzsálem felső városát, amely ma is a zsidóság legszentebb zarándokhelye ... A Cion hegyén az ókori épületek egyikében láthatjuk Dávid király sírját, míg a sírbolt feletti kilátóról tisztán kivehetők az Öváros zsidónegyedének romjai, valamint az Övárost körülvevő várfal a Dávid-toronnyal. A Dávid király sírja feletti épület felső emeletén fogyasztotta el Jézus kereszt- refeszítése előtt az utolsó vacsorát... Sok mindenre utalt a kalauz, mint utólag megállapítottam (mert egész utazásom alatt mindig későn vettem kézbe). Hát így, akkor is, Jeruzsálemben se
