Irodalmi Szemle, 1968

1968/6 - Dávid Teréz: Láthatatlan csodák útja

tapad. Kövei között ezernyi legenda... és még hogy soká. Tizenöt perc alatt kell felfognom az örökkévalóságot.

Június 4.

Vasárnap elmentem a magyar lap szerkesztőségébe. Éppen most jött ide? — fogadnak.

— Éppen most... De már holnapután utazom is.

— Miért siet?

— Mert maguknál háború lesz.

— Minálunk? — A. G., a lap külügyi magyarázója kifejti, hogy ez lehetetlen. Hallgatom, de szavai nem érnek értelmemhez. Megpróbálom azért hinni, amit mond. Nemcsak mert logikusnak tűnik, hanem azért is, mert így kellemesebb. Nem lesz háború, mondja a főszerkesztő.

Nem lesz háború — így a szerkesztői tanács. Ne is beszéljünk róla. Nem beszélünk. Régi kollégákról érdeklődnek, szakmai dolgokról, és megígérik, hogy a következő héten megmutatják az országot.

A jövő héten? Hol leszek én már a jövő héten...

Hatodikán hajóra ülök.

Kinevetnek. A külügyi osztály kommentátora garantálja, hogy a legközelebbi tíz napon belül egész biztosan nem lesz háború.

A jótálláson elgondolkodom, és úgy búcsúzom, hogy a viszontlátásra. Minden esetre másnap, hétfőn, megnézem magamnak Jeruzsálemet.

— Oda ne menjen — int valaki tréfásan —, oda ne menjen, mert ott lőnek.

— Lőnek? De hisz nincsen háború.

— Na mondd már — harsognak, jó pestiesen nevetve. — Attól itten még lőhetnek.

Délután bemegyek egy magyar könyvesboltba: „Hadash“ Magyar könyvtár — könyvüzlet. 25 éve vezet. Könyv-hanglemez import. Tel Aviv, Nesz Ciona Str. 4 — Telefon 59684 — Nyitva 9—1-ig, 4—7-ig. (Három magyar könyvüzlet van Tel Avivban. A főnök, amikor megtudja, ki vagyok, és honnan jöttem, megkérdi — éppen most?

Körülnézek. Sok pesti között (Németh, Passuth, Fehér Klára, Déry Tibor stb.) felfedezek hazai ismerősöket is. Egrit, Fábryt, Forbáthot, Szabó Bélát, Rácz Olivért. Hogy kerülnek ide? Pesten keresztül, mert csehszlovákiai könyvesekkel nincsenek gazdasági megállapodásaink — mondja a főnök, és hozzáteszi: — Nem rajtunk múlik ... Megkér, hogy közvetítsek. Megígérem. Elárulja ennek érdekében, hogy 14.000 dollár az évi forgalmuk, idősebb olvasóik szeretik a verseket is. Igaz, ezek Aranyon, Adyn, József Attilán keresztül csupán Radnótiig jutottak el. A fiatalok már csak ivritül, angolul olvasnak.

A főnök rám bízta üdvözleteit. Nem tudom, kinek kellene átadnom. Pedig adott emlékbe egy Villont. Faludi-fordítás. A többi fordítás közt elfér könyvespolcomon. Jó, ha van ilyesmi is a háznál.

Június 5.

Azon az úton szaladunk, amelyiken valamikor Mária haladt a gyermek Jézussal. Krisztus saruja érintette a földet... Bár nem igen mernék esküt tenni rá. Aligha kanyarodott időszámításunk előtt a zöld pamacsokkal telitüzdelt kenyérformájú hegyek között az a betonozott műút, amelyen autóbuszunk szalad Jeruzsálem felé. Rokonaim biztattak; nem távozhatom úgy el, hogy meg ne tekintsem a Szent Várost. Hát mentem, és mindent elkövettem, hogy évezredeket áthidaló áhítatba ringatózzam. Nem sikerült. Űtitársaim szorongó némasága, a számomra érthetetlen rádióközvetítés, a zsolozsmának hangzó indulók meg a sok rozsdás, kimustrált harckocsi az úttesten, a kegyelet száradó koszorúival borítva (még a felszabadító 1948-as háború emlékei) állandóan visszatérítettek a jelenbe. Eszembe jutott a reggeli szirénaüvöltés is. Amikor a kapun kiléptünk... — Bizonyára gyakorlatoznak — nyugtattak a rokonaim. — Gyakorlatnak tűnt nekem is, hiszen a város bizsergett a maga szokott rendjén.